Puskás Dániel: A vakok zsoltára /verseskötet, FISZ, 2017/

            Puskás Dániel kötetének bemutatójára egy órával korábban érkeztem a Jazz Kocsmába. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam az előző napi felkészületlenségem okán, ezért mielőtt elindultam, rákerestem a vakok oltárára az interneten. Csodálkoztam, hogy nem találtam semmit ilyen címmel a világhálón, de nem volt időm korrigálni a tévedésemet.

            A csodálkozásból későbbre is jutott bőséggel az este folyamán. Hiába vártunk a kezdéssel az érdeklődőkre, rajtam kívül nem jött senki. Egyre nagyobb kortyokban fogyott a szamóca szörp előttem. Forgattam zavaromban a Két akaratot, vissza-visszatérve olyan sorokhoz, amikbe ebben a szituációban bele tudtam kapaszkodni. Már az is megfordult a fejemben, hogy akkor most mindenki valamiféle hiányérzettel elindul hazafelé, amikor a költő, a moderátor, és a még 3-4 jelenlevő ember leültek az asztalomhoz. Bemutatkoztak, és mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, felolvasással egybekötve megismertettek a verseskötettel, valamint a díjjal (Makói Medáliák), amit a költő épp aznap vett át érte. Eleinte feszengtem, de az oldott hangulat rám is jótékony hatással volt. Kíváncsi voltam a kötetre, ők pedig kíváncsiak voltak rám, mint egy olyan emberre, aki még pénzt is „áldoz” a kortárs irodalomra.

            A vakok zsoltára nem adta meg magát nekem könnyen. A Miért nem láttam, hogy 1917-18 című vers már a kocsmai felolvasás közben elvetette bennem a hangulatot, amivel később a versekhez viszonyultam. A kötet 6 ciklusból áll, a ciklusok különböző hosszúságúak. A kötetet a Jób zsoltárai című vers vezeti fel, a szereplíra további verseinek értelmezéséhez a Bibliát hívtam segítségül. Hogy miért nyúl egy fiatal költő a napjaink költészetében annyira nem divatos ősforráshoz, arra nem kaptam választ. Viszont, hogy miért éppen Jób zsoltáraival nyit a kötet, arra Jób története és Jób könyvének két sora (Jób könyve, 10) megadta számomra a magyarázatot. „Szabadjára engedem panaszomat. Hadd beszéljek keserű lélekkel!” Egy fiatalember szavait hallottam át rajtuk, aki szerelmi csalódások, szakítások után a kötet verseiben őszintén vall felejtésről, hiányról, fájdalomról, szorongásról és hiú reményről.

            A vakságnak számtalan formája van. A szinonima szótár szerint vak az, aki nem lát. Aki világtalan. Aki nem tudja a következményeket felmérni. Aki fényét vesztett. A Biblia Máté evangéliumában így fogalmaz: „A test lámpása a szem. Ezért ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz. Ha pedig a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz. Ha tehát a benned lévő világosság sötétség, milyen nagy akkor a sötétség.” A vakok legendáriumában bibliai történetek elevenednek meg, ahol a költő mindig valaki másnak a szerepében éli meg a vakság különböző formáit. A damaszkuszi út című versével már lefekteti a kötet alapját. Itt az ideje a szembenézésnek, a vallomástételnek, és az újrakezdésnek. A szerepek felől nézve a költőnek lehetősége nyílik arra, hogy a fizikai vakságához, belső meglátások, bizonyosságok társuljanak. Ezek azonban cseppet sem kellemesek. Úgy tűnik mintha a valódi látás, a megismerés, a tudás, a felismerés csak kevesek kiváltsága lenne. Mintha ez a látás napjainkban is ugyanolyan későn érkezne meg, egy ütemmel lemaradva a valódi élethelyzettől, mint bármikor máskor a történelem folyamán. Boldogságra csak annak van reménye, aki hisz, de nem hall, és nem lát. Mi mégis inkább látni szeretnénk.

            A Ros hosana ciklus költői képeit számomra Chagall élete és munkássága köti össze. Teszi ezt annak ellenére, hogy Chagall művészetének egyik fő alappillére pont az emlékezet. Chagall élénk színeivel, mesebeli falvaival és alakjaival szemben, ezek a felejtés és a hiábavalóság költői képei. A Csak néhány darab hiányzott ciklus versei olyanok, mint elindulni valahová, de soha nem érkezni meg igazán. Megjelenik bennük a félelem, hogy az órával együtt az idő is megáll, és rögzül az a pillanat benne, ami korábban a szorongást szülte. Az élet történései összekeverednek, mint egy kirakós darabjai. Mikor már majdnem megvilágosodnak bizonyos összefüggések, kiderül, hogy az egésznek nincs semmi értelme. Csakúgy, mint az egyes daraboknak önmagukban. A tévedések pedig megkerülhetetlenek, mint a csapdák. A félreértések meg csak távolságokat teremtenek az emberek közé. Az elfojtásoktól már csak altatókkal alszunk, miközben felejtenénk, hogy múljon el a veszteség fájdalma, amit egy szakítás mart belénk. A Megfogni egy kutyát ciklusban megérezhetjük, hogy a felejtésért magas árat fizetünk. Nemcsak üresek leszünk tőle, hanem mindig érezni fogunk egyfajta hiányt is. Az Admétoszban a költő a görög mitológia segítségével mereng el többek között azon, hogy van-e a mai világban létjogosultsága a halálból visszatérő örök szerelemnek. A ciklusból nekem finom iróniájával a Pügmalión a kedvencem. A bennünk élő kép soha nem lehet azonos egy másik emberrel. Succubus, a démon, aki ráül éjszaka a mellkasunkra, nem hagy kétséget afelől, hogy hiába menekülünk a szembenézés elől.

A szerelem is vak, tartja a mondás. A kötet elég pesszimistán azzal zárul, hogy szeretni felesleges, ha végül néhány sornál több úgysem marad ebből a szeretetből. Remélem az élet később erre rá fog cáfolni, és olvashatunk még szerelmes verseket is majd a költőtől.

A borítót Kopasz Tamás Zuhanás No. 4. című festmény alapján Remsey Dávid tervezte.

Áfra János: Két akarat /verseskötet, Kalligram, 2015/

           Áfra János költő, és Lázár Domokos énekes, dalszerző, gitáros estjére viszonylag későn érkeztem a Jazz Kocsmába, de még sikerült ülőhelyet találnom. A költő Rítus című új kötetének bemutatója kapcsán léptek együtt színpadra.

            Áfra Jánost korábban nem ismertem. Első két verseskötete a Glaukóma és a Két akarat címet viseli. A Glaukóma 2012-ben jelent meg, s számos rangos díjat hozott a költő számára. Lázár Domokosról viszont tudtam, hogy neve a Pegazusok Nem Léteznek, és az Esti Kornél zenekarokhoz is köthető. A Pegazusok Nem Léteznek zenekarra a Társasjáték című számuk miatt figyeltem fel. Ráadásul néhány évvel ezelőtt Kapolcson, Palya Bea egykori udvarában, részt is vettem egy koncertjükön.

            Az estet a kocsmában egy rövid felvezetés után máris a felolvasás követte. A versek közötti teret zene töltötte meg, személyes hangulatuk, reflexióik hol szorosan, hol lazábban illeszkedtek egymásba. A zene terén a saját dalok mellett néhány feldolgozás (Kispál és a borz, Trabant, Pink Floyd) is elhangzott. A felolvasott versekben pedig a rítus fogalma sokféle megközelítésben jelent meg. Hozzám a személyesebb hangvételű költészet azonban jóval közelebb áll, ezért az est végén úgy döntöttem, hogy a szerző Két akarat című kötetét viszem haza magammal. Jól választottam. A Két akarat első olvasásra elnyerte tetszésem. A Jazz Kocsmában olvastam ki másnap, még Puskás Dániel kötetének bemutatójára várva.

            A következő néhány bekezdés puszta értelmezés, és nem biztos, hogy megközelíti a valóságot. Ez inkább az én valóságom, és nem a költeményeké. Ráadásul felmerül bennem mindig a kétely „verselemzés” során, mely abból adódik, hogy nem feltétlenül azonos a szerző a versek alanyával. Most azonban az történt, hogy mindent elhittem a verseknek. Talán mert a felolvasó est után olyan képet kaptam róluk és a költőről, hogy el is akartam hinni. A képzőművészeti alkotások által ihletett versek is kellő mértékben kapcsolódnak a kötet tematikájához. A Két akarat hat ciklusból áll, egyfajta időbeli, gondolati rendszerre fűzve. A Gyermek és póráz egyszerre távolságtartó visszanézés, és egyben bizonyos mértékben visszatérés is a gyermekkorba. Ahol a felnőttek korlátozó akaratával szemben próbál a gyermeki vágy utat törni magának. Ahol a család megfelelés, és az ártatlanság csak addig létezik, amíg nem nevezzük nevén. Ahol az élet mellett már erőteljesen jelen van a halál, és sajnos nem csak gondolati szinten. Jelen van a pólusok körforgása is, amiben eljuthatunk a saját születésünktől egy új élet megszületéséig. A szokatlan ritmusok és sortörések többféle értelmezési lehetőséget is nyújtanak az egyes versekhez. Általában nem szeretem a szabad versformát, ami számomra inkább tört próza. A tömörített képek ellenére sem nyújt ez a szabadság akkora élvezetet nekem olvasás közben, mint a ritmusokba kötött versek esetén. Ebben a kötetben a versek azonban lüktettek, így elmélyedtem bennük, s együtt lélegeztem a képekkel.

            A keresés ritmusában a családot elhagyó gyermekből hazatérő felnőtt válik. Megjelennek benne az első szerelmek, és az első szakítások, csalódások. Itt a szerelmesek eltérő akaratai feszülnek egymásnak, elgondolkoztatva a megismerés határain. Továbbra is jelen van benne az élet és halál véglegességén túl a folyamatos egymásba alakulás. Láthatjuk az erdőt az élet, és mint „kőerdő” a halál szimbólumaként. A Kétfajta szeretet főleg a szerelem lehetetlenségét ragadja meg. Itt már egy a döntéseiért, választásaiért, kapcsolataiért felelősséget vállaló férfi bizonyosságai és egyben bizonytalanságai jelennek meg. Az üresség ígérete a múltbeli akaratok jelenben való megjelenésének, esetleg jövőbe való kivetüléseinek idézetei. Témaválasztásában olykor előremutat az Aki végez versei felé. A társ szükségként, kényszerként, de megváltóként is felfedezhető benne.

            A Ha most kezdenénk ciklus falakat állít a szerelmesek közé. A szerelem is, mint bérgyilkos ront benne ránk, s rá kell ébrednünk, hogy a szeretetet mindenki másként éli és adja át. Az Aki végez egyfajta összegzés gyanánt a gyerekkori egység megélésétől átvezet az egykori én alakjaink önmagunkban való megtalálásának lehetetlenségéig. Csak a hiány marad bennünk utánuk. Ez is egyfajta halál, miközben az én mindig csak egy múlt és jövő közé szorult pillanat. Egy olyan pillanat, ami ennek ellenére mindig jön valahonnan és törekszik valami felé.

Az est után, a magyar költészet napja alkalmából én is elhelyeztem két rövid verset, és egy versrészletet a munkahelyemen. Áfra János sorait választottam hozzá a Két akaratból. Számomra ez fontos küldetés volt. Becsempésztem a kortárs költészetet a természettudományok házába. Remélem sikerült felkeltenem iránta az érdeklődést.

Asperger /koncert, Jazz Kocsma, Szeged/

            Van Szegeden egy hangulatos kis kocsma, ahol a szörpök mellett izgalmas zenei és irodalmi estekkel is olthatjuk szomjunkat. Eddig is sokszor megfordultam ott, de ezen a héten három egymást követő napon is lementem, mert nem tudtam ellenállni a kínált programoknak.

A hétfői olasz zenekarban a női nagybőgős vonzott, aki a lelke, és a motorja az egész formációnak. Úgy éreztem a kíváncsiságom sokkal erősebb, mint az interneten egyszer meghallgatott zenéik kezdeti idegensége. Ráadásul nem elhanyagolható szempontként még azzal is tudtam győzködni magam, hogy nem minden nap juthatok hozzá egy ilyen változatos zenei műfajokat egybeolvasztó olasz bandához. Ezen felül az is megfordult a fejemben, hogy ez a koncert valamilyen kárpótlást is nyújthat egy, a hangerő miatt korábban kihagyott orosz női folk-rock-punk zenekarért.

 

Catarina Palazzi Sudoku Killer Asperger

A Catarina Palazzi Quartetből alakult Sudoku Killer 2007-ben jött létre Rómában. A zenekar tagjai: Catarina Palazzi (nagybőgő), Giacomo Ancillotto (gitár), Maurizio Chiavaro (dob) és Sergio Pomante (szaxofon). Most májusban megjelenő harmadik lemezük kapcsán indultak európai turnéra, melyben még a szegedi állomás mellett Pécs szerepelt magyar helyszínként. Az Asperger címet viselő lemez címében igazából előremutat a következő albumuk felé, aminek kompozíciói szervesen kapcsolódni fognak pszichiátriai kórképekhez. Mindenesetre ezt nem tudtam egészen addig, amíg a koncertről hazaérve ki nem bontottam az albumot, és el nem olvastam mellé a kísérő sorokat. A rossz/gonosz személyiségjegyekkel felruházott Disney figurák helyett, így az Asperger szóba kapaszkodva a koncertbe sokszor képzeltem szélsőséges érzelmeket és hangulatokat, amint halk dallamok és szólamfutamok ütköztek hangos, számomra kiszámíthatatlan zenei hangzatokkal, amik legtöbbször a szaxofonhoz, ritkábban a dobhoz voltak köthetőek. Nem is gondoltam, hogy ennyiféle hang rejlik egy szaxofonban, ha nem „rendeltetésszerűen” szólaltatják meg. Mondjuk, ha szívják, és nem fújják. A sokszor ismétlődő és gyorsuló monoton hangok nekem a hétköznapok folyását juttatták eszembe, amikor nincs idő megállni. Vagy ha meg is állunk, elsodornak. A körülmények, az emberek, vagy a saját magunk által alkotott akadályok, korlátok. Ezekkel a képzelt társításokkal lehet nem is jártam annyira távol annak megélésétől, hogy a zenei üzenet egy része szerint nem mindig a jó győzedelmeskedik a gonosz felett. Az üzenet további részei azonban azt is magukban hordozzák, hogy ha lehetőségünk van megismerni ezt a sokféleképpen definiálható gonoszt, akkor megváltoztathatjuk viszonyulásunkat hozzá, és ezáltal talán már nem fog minket halálra rémíteni. A lemez a leírás szerint 5 kompozíciót tartalmaz. 5 Disney mese szereplőin keresztül filozofál zenei eszközökkel a jóról és a rosszról, és mindarról, amit ezek a fogalmak jelenthetnek az egyes embereknek a személyiségfejlődés tükrében.

Kedden Áfra János költő, és Lázár Domokos énekes, dalszerző estjén vettem részt. Szerdán pedig Puskás Dániel költő kötetbemutatóján jártam, ahol én képviseltem egy személyben az érdeklődő közönséget. Ennek ellenére a kötetbemutató nem szokványos módon, de lezajlott, amiért utólag is nagyon hálás vagyok. Az irodalmi estekről és a kötetekről majd a későbbiekben olvashattok.