31. Művészetek Völgye - Kedd (július 26.)

Szeles, de nagyon kellemes, hűvös időre ébredtünk. Délelőtt sétáltunk egyet a hangulatos Malom-tó partján, mely a Tapolca-patak duzzasztásával jött létre. Az egykori malom - stílusjegyei alapján - a 13-14. században épülhetett. A tóparti házak telkei régen leértek egészen a vízpartig, de mára egy szépen kiépített parkrendszernek adták át a helyüket. A tó közelében található Templom-domb tovább bővelkedik látnivalókban. A török időkben megsérült plébániatemplomot az 1700-as évek közepén építették át barokk stílusban. A római kori alapfalon áll Marton László szobrászművész alkotása, Múltunk címmel. Szintén Marton László munkásságához fűződik a bronzból készült Négy évszak szoborcsoport, ami a tó Fő tér felőli bejáratánál található. Érdemes még tudni Tapolcáról, hogy a város alatt húzódik az ország 4. legnagyobb barlangrendszere. A méltán híres Tapolcai-Tavasbarlang Látogatóközpontba idő hiányában most nem tértünk be, de korábban én már csónakáztam ott.

 

Malom-tó, Tapolca

Marton László: Négy évszak

A délutánt Kapolcson kezdtük. Megnéztük az előző évekhez képest sokkal szerényebb kirakodóvásárt, majd Csigabuszra szálltunk Taliándörögd irányába. A sofőrök idén is kitettek magukért, állítom, hogy fogadást kötöttek, ki teszi meg leggyorsabban a Kapolcs-Taliándörögd távot. Taliándörögdön a Világzenei Udvarban Tárkány-Kovács Bálint 2008-ban alapult zenekarának, a Tárkány Műveknek a koncertjébe csöppentünk bele. A tradicionális népzenei alapokra épülő gazdag és eredeti hangzásvilág hamar kiszakított bennünket a hétköznapokból. Utánuk egy 2018-ban alakult eredetileg öttagú női a cappella együttes lépett fel, a Napfonat. Műsorukban saját szövegeik mellett versfeldolgozások is elhangzottak, valamint magyar és más nemzetek népdalai. Ugyan a Mint a zápor c. daluk, amit egy televíziós műsorban ismertem meg, nem képezte most előadásuk részét, nem szenvedtem hiányt élményileg. Már ennyivel is meg lettem volna elégedve, de még csak ezután jött a nap számomra legjobban várt eseménye: a kapolcsi Panoráma Színpadon a Parno Graszt zenekar koncertje. A roma népzenei együttest 1987-ben alapították. A Parno Graszt fehér lovat jelent. A fehér a tisztaság jelképe, a ló pedig a szabadságé. Magyarul és romani nyelven is énekelnek, ezen az estén pedig ismert vendégelőadókkal álltak színpadra. Bevetettük magunkat a forgatagba, ahol fiatalok és kevésbé fiatalok is együtt lélegeztek, mozogtak az egy percig sem lassuló ritmusra. Szenvedélyes koncert volt, szerintem mindenki beleadott a mulatásba mindent. Felemelő volt egy közös hangként a levegőbe ordítani, hogy „Már nem szédülök a fényben/A poharam félig tele van/Nem a szesztől leszek részeg/Annyi legyen, amennyi most van.” Végül úgy felkavartuk a port, mintha füst szállt volna a fejünk felett, és másnap porszívóval varázsoltuk elő a színeket a cipőinkből.

 

Manó Udvar, Kapolcs

Tárkány Művek

A Parno Graszt koncert után belestünk a Folk Udvarba, a Vujicsics együttes délszáv népzenei koncertjébe. Szerencsére találtunk egy padot, ahol megpihenhettünk. Mikor leültünk akkor éreztük meg igazán, hogy kitomboltuk magunkat a Panoráma Színpadnál. A Vujicsics együttes a koncert mellé zenei ismeretterjesztést is nyújtott, beszéltek a hangszereikről és a dalok háttértörténeteiről is, ami nekem nagyon szimpatikus volt. A táncházat már nem vártuk meg a Folk Udvarban, a Pest-Buda Udvarban ugyanis kezdődött a Barabás Lőrinc Quartet koncertje. Nagyon jó volt a Salföldi Dalföldön a Barabás Lőrinc live act évekkel ezelőtt, így kicsit csalódott voltam, hogy most nem tudtam érdemben kapcsolódni ahhoz a zeneiséghez, amit ez a quartet felállás hozott.

Vujicsics együttes

Élménydús napot mondhattunk magunkénak, kellemesen elfáradva utaztunk vissza Tapolcára. Szerda délelőtt még el tudtunk látogatni a Balatonhoz, de a délutáni programok javáról már le kellett mondanom.

A balatonedericsi strand

31. Művészetek Völgye – Hétfő (július 25.)

Mindig megfogadom, hogy jövőre már nem megyek a Művészetek Völgyébe, aztán a sok szép emlék, a kis települések varázsa, és a változatos művészeti programkavalkád következtében valahogy mindig visszahúz a szívem a fesztiválra. Idén sem volt ez másként, egy kolléganőmmel indultunk útnak. Sajnos betegség miatt rövidebbre sikerült a nyaralás, mint gondoltuk, de két felejthetetlen napot tudhattunk magunkénak.

 

Művészetek Völgye

Kora hajnalban szálltunk fel Szegeden a buszra, és egy átszállással értük el dél környékén szálláshelyünket Tapolcán. Folyamatosan figyelemmel kísértük az időjárást, s mivel másnapra már esőt jósoltak, változtattunk eredeti elképzelésünkön, és pihenés, városnézés helyett már ezen a napon átcsigabuszoztunk Vigántpetendre. A Csigabusz idén nem csak a fesztiválnak helyszínéül szolgáló három települést kötötte össze, hanem Tapolcára is betért. Sőt, Veszprém irányából is biztosítottak a szervezők most új közlekedési lehetőségeket, valamint extra utazási kedvezményeket, amiket mi igénybe is vettünk.

 

A vigántpetendi templom és temetőkert

Vigántpetenden a templomba igyekeztünk egy komolyzenei koncertre. A tikkasztó hőség elől a templom hűs menedéket nyújtott az elkövetkező bő egy órára. A két fellépő Seleljo Erzsébet (szaxofon) és Szatzker Zsanett (harmonika) otthonosan mozgott a barokk átiratok, és a kortárs zenei művek világában egyaránt. Satie és Piazzolla mellett külön örömömre szolgált, hogy elhangzott az egyik kedvenc filmemből egy dal is. Egy Dino Saluzzi darab, Pedro Almadóvar Mindent anyámról című filmjéből. Úgy éreztem, már ezért az egy koncertért is megérte elutazni ilyen messzire. Ha már ekkor véget ért volna számomra a fesztivál, sem éreztem volna magam csalódottnak.

 

Vigántpetend határában

Ha már Vigántpetenden jártunk megnéztük a fotókiállítást a buszmegállóban, majd betértünk A Poket zsebkönyvek udvarába, ahol éppen a Platon Karataev adott akusztikus koncertet duó felállásban. Sajnos elég későn érkeztünk, így a koncert már javában zajlott, és maximum egy zsebkendőnyi területre lehetett volna leülni a porba. Így az udvaron kívül ácsorogtunk egy darabig, de az utca széléről nem lehetett belátni a színpadot. Ilyen körülmények között csak néhány számot hallgattunk végig, majd a Tókert felé vettük az irányt. Megnéztük ott is a kiállításokat, meg turkáltunk a ruhák között, hátha akad valami, amire le lehet ülni a későbbiekben. Aznap este ezen a helyszínen a Recirquel társulat My land című darabját lehetett volna megnézni, de másfél órával az előadás kezdete előtt már megkezdték a sorbaállást a sorszámokért. Mi végül úgy döntöttünk, hogy inkább átcsigabuszozunk Kapolcsra, aminek csak egy végtelen sodródás lett az eredménye. Hömpölyögtünk a tömeggel, mentünk színpadtól színpadig, de végül sehol nem találtuk a helyünket. Még a legtovább talán a Panoráma Színpadnál időztünk, adtunk egy esélyt az Anna and the Barbies zenekarnak, de nem ragadott minket magával a koncert hangulata. Hosszú és intenzív volt a nap, eleve fáradtak voltunk az utazástól, így hamarosan elindultunk vissza a szálláshelyre.

Két est, négy előadás /Labirintus, MESH, Image, I hear you/

Aki követte a blogom nyári bejegyzéseit a Művészetek Völgyéről, annak nem újdonság, hogy kedvelem a táncos produkciókat is. Talán az sem lesz számukra meglepő, hogy miért mentem el megnézni még egyszer ugyanazokat a darabokat (Labirintus, I hear you), amiket Vigántpetenden már láttam. A Duda Éva Társulat a Hétfü (Hétfői Függetlenek a Kisszínházban) sorozat részeként a Labirintus mellett a MESH című előadását hozta el múlt hét elején Szegedre. Másnap az Imre Zoltán Program keretein belül további két táncelőadást tekintettem meg. Gera Anita Társulatának Image, majd a dot.Consla I hear you című darabját.

A hétfői est a Labirintussal kezdődött. Próbáltam mindent elengedve belépni a színpadi térbe teremtett néha ismerős, néha idegennek tűnő világba. Ha tartalmilag nem is nyíltak meg bennem sokkal másabb vagy mélyebb perspektívák, mint a Művészetek Völgyében, azért egészen más élményt nyújtott ez a tér, melyet nem felülről és kívülről szemléltem. Rájöttem például, hogy a Labirintus nekem olyan, mint egy elsőre kissé furcsának tűnő hasonlat egy nehezebben értelmezhető versben. Nyitottnak kell lenni, hogy kivirágozzon. Az eltáncolt sorok az olvasatomban többek között arra mutattak rá, hogy mi határozza meg kapcsolataink alakulását, mi formálja döntéseinket, érzelmi, hangulati és intellektuális állapotainkat. A szokás, a függőség, a mentális rugalmasság foka és mértéke mind jelentős tényezők. Kezdetben mi tápláljuk a függőségeinket, majd ők táplálnak minket. Vagy nem halljuk meg egymást, vagy másként értelmezzük a hallottakat. Vagy nincs belső igényünk a kapcsolatokra, vagy más igényeink vannak, mint amiben épp vagyunk. Szabadságra törekszünk, kiteljesedésre, önmegvalósításra, miközben vagy a saját magunk által épített akadályok húznak vissza bennünket, vagy a társadalmi elvárások, és az azok által keltett szorongásaink. A „botok, rudak” otthonos támaszt nyújtanak, vagy épp veszélyt jelentenek erre az otthonosságra. Ragaszkodunk hozzájuk, majd mikor már megállnánk nélkülük is a helyünket, ők ragaszkodnak hozzánk. A törzsi összetartozás rítusai egy pillanat alatt átfordulhatnak kegyetlen vadászattá, és könnyen a körön kívül találhatjuk magunkat. Versengünk, együttműködünk egy meghatározott cél elérésének érdekében, vagy nem tudunk megfogalmazni sem célokat. Ha a labirintusnak nincs kijárata, a megnyugtató hír talán lehetne számunkra az, hogy valahol volt egy bejárata, amin még kijuthatnánk akár egyenes tartással is.

A MESH a spanyol Maria Campos, és a libanoni Guy Nader koreográfiája. A darabot korábban a Régi Zsinagógában már láttam. A szünetben még azon morfondíroztam, hogy vajon miért nem emlékszem a zenéjére. A válasz, mint kiderült, egyszerű. Csak az idő kongott benne, és hinták nyikorogtak folytonos ismétlődésben, egymásba alakulásban. A tér- és időzavar a valóságommá vált. Állandóan kapcsolódtam, érintkeztem, elszakadtam. Átadtam egy ütemet, egy ritmust, majd egy új értelmezésben, váratlanul, mégis fegyelmezett rendben vissza is kaptam. A térben kezdetben egy test bolyongott, ringott, lendült a kar után. A tér mozgott, vagy a test a térben? A tér, vagy ez a test lendítette-e ki a többi testet? A tér kapcsolódott, a testek a térben, vagy a tér és az idő? A test ideje, vagy a térkapcsolatok elképesztő precizitása az időben? Egy rossz mozdulat, egy apró figyelmetlenség, és megbomlott volna a rend. A biztonság rendje. Vajon honnan eredt az a bizalom, amivel ezek a testek kapcsolatokat létesítettek egymással? Szerettem volna én is beleugrani ebbe a térbe. Kíváncsi lettem volna, hogy eme rögtönzésemben engem is elkapott volna-e valaki. Azaz lett volna-e ott egy másik test a tér és az idő egy megfelelő pontján? A végén a test újra egyedül állt a térben. A kiindulási helyzet azonban, ahogy a test maga is, alapvetően megváltozott. Megtapasztalva a biztonságot és a bizalmat, már csak a térben lehetett egyedül, az időben azonban nem.

Bevallom őszintén, hogy Gera Anita darabjából csak Herczku Ágnes énekesnő neve volt ismerős. A tartalmi ismertetőt átfutva azonban szinte azonnal bizalmat szavaztam a produkciónak. Ez az előadás nem szorul olyan utólagos magyarázatokra, mint a hétfőiek. Valószínűleg nem is célja túlmutatni önmagán. 6 nő lépett színpadra, 3 énekesnő és 3 táncosnő, néhol a divatvilág kifutóit imitáló stílusban. Ezek a nők sokféle képet mutattak magukról, egyszersmind tükröt tartva elénk, és a társadalom elé, amelynek részesei vagyunk. Kérdéseket vetettek fel, amikre részben megpróbáltak válaszokat is adni. Kit rejtünk a mozdulataink, ruháink, arckifejezéseink, sminkünk mögött? Nőként milyen életstratégiáink vannak? Mennyire gondolkodunk sztereotípiákban? A felvetett témákat, szerepeket humorral közelítették meg, amit kifejezetten értékeltem. Az egyes táncos betétek azonban nekem néha túl hosszúra nyúltak, olykor-olykor bizony unatkoztam. Hol a nők viselték a tűsarkú cipőket, hol a cipők viselték a nőket. A látottak, hallottak nem bontották ki a kérdésfeltevésekben rejlő tartalmi gazdagságot. Összességében mégis jól szórakoztam, s néha megelégszem ennyivel.

       Rövid szünet után következett az I hear you című darab, Ujszászi Dorottya koreográfiája. Az, hogy a dot.Consla előadása élő zenei kíséret mellett lesz látható, számomra csak akkor derült ki, amikor az Anna-kútnál - a zebra közepén - szembetalálkoztam Gyémánt Bálinttal. Ez a színházi este az internet világában gyakorlatilag láthatatlan maradt. Sem a színház, sem a társulat, de még Harcsa Veronika vagy Gyémánt Bálint facebook oldalán sem volt nyoma az eseménynek. Ha nem lett volna a Duda Éva Társulatnak hétfőn ez a két előadása, én sem vettem volna észre. Mindezek következtében meglehetősen hézagos volt a nézőtér, és még finoman fogalmaztam. Feszengtem a létszám miatt, és csak abban tudtam reménykedni, hogy legalább jó közönség leszünk. Voltak, akik már szünetben feladták, de bizony voltak, akik az előadás közben csapták fel székeiket, és indultak meg a kijárat felé. Kár érte. S azért is kár, mert úgy tűnik, hiába adtam egy második esélyt a táncnak a Művészetek Völgye után, ismét csak a zene kötötte le végig a figyelmemet. A tánc, ami ötvözte a kontakt, kortárs és a latin ritmusú páros táncok mozgásanyagát, mint látvány, bennem nem mozgatott meg túl sok mindent. Csak a kontakt táncos elemek lágy érintései hívtak elő belőlem jó érzéseket, még az egykori Palya-udvarban eltöltött reggeli táncos időkből. Talán ezt kedveltem a darabban. Ahogy ezek a táncosok a színpadon egymáshoz viszonyultak. Ahogy egymásra néztek, ahogy megérintették egymást. Hogy Veronikát és Bálintot szeretem, az már tényleg senkinek nem lehet újdonság. Ez azonban most nem egy koncert volt, és nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy szerves egységként kellene tudnom nézni ezt a produkciót. Nekem azonban aznap este valahogy semmi nem állt össze, sajnos még azt is megéreztem mennyire kényelmetlenek a Kisszínház székei.

28. Művészetek Völgye - Szombat (2018.07.28.)

Christine Bertocchi és Guillaume Orti, Jazzation, EtnoRom, D.U.O., Elektro Guzzi, Helen

            Nem bírtam rászánni magam a hazautazásra, így maradtam még egy napot. Csak az 5 napos rugalmas bérletem alkalmai fogytak el, de a helyszíni napijegyet sem tartottam drágának, ahhoz képest, hogy mennyi fantasztikus program közül választhattam.

            Jóval 9 óra után sikerült kimásznom az ágyból, ez volt a negatív rekord a héten, de nem siettem sehová. Felhős, kellemesen hűvös napra ébredtem, hajnalban esett az eső. Végre előkerült a hosszú nadrág is a bőröndből.

Ismét a Harcsa Veronika Udvarban indítottam a napot. Az interaktív énekes workshopot most Christine Bertocchi és Guillaume Orti vezette. Hamarosan előbújt a nap a felhők közül, így a hosszú nadrág viselete végül nagyon rossz választásnak bizonyult. Szerettem ezeket a workshopokat, mert bár voltak áthallások bennük, mindegyiknek megvolt a maga üteme, lüktetése, varázsa. A közös hangok erdeje hozzáadott minden napomhoz egy olyan esszenciát, amiből nehezebb pillanataimban építkezni tudtam. Palya Bea szavai is sokszor eszembe jutottak, mikor elbizonytalanodtam. Ő azt mondta, énekelni mindenki tud, csak ki kell nyitnunk a szánkat. Igen ám, de a hangok mozgással társítva már összetettebb agyi koordinációt igényeltek. Hiába koncentráltam, vagy énekeltem, vagy mozogtam, a kettőt együtt csak a legritkább esetben tudtam végrehajtani. Ennek ellenére jól éreztem magam, tetszett a dal is, amit tanítottak. Azt kívántam, soha ne halványuljanak bennem később ezeknek a közös énekléseknek az emlékei. Hogy a dalok, hangok kísérjenek majd el végig az utamon.

Interaktív énekes workshop Christine Bertocchival és Guillaume Ortival

A workshop után úgy döntöttem ideje megszabadulnom a hosszú nadrágtól, és a hőség elől elmenekültem a dörögdi szállásra. Csak 4 óra körül mentem vissza Kapolcsra, illetve mentem volna, ha felférek a Csigabuszra. Hosszú várakozást követően szemfülesen csatlakoztam két stoppoló lányhoz, így végül lett fuvarunk. Ugyan elég messze tett ki minket az autós, Kapolcs határában, de még így is gyorsabban beértünk, mint a következő busz, ami csak akkor jött velünk szembe, mikor már bent voltunk a faluban. Rengetegen voltak Kapolcson, az akciókamerámmal fel is vettem a hömpölygő tömeget. Majdnem háromszor annyi idő alatt értem el a Harcsa Veronika Udvarhoz, mint a fesztivál többi napjain. A Jazzation koncertjét, a fesztivál számomra hatodik napján már az esőkabátomon fekve éltem át. Eszem ágában sem volt elhagyni a helyszínt, amíg meg nem hallottam, hogy kezdődik a Muharay Udvarban az EtnoRom zenekar műsora. Pillanatok alatt olyan táncos mulatságba keveredtem, amihez belső indíttatásból muszáj volt csatlakoznom. A tánc a tűző napon azonban kevesebb, mint fél óra alatt lemerített. Hamarosan ismét a templomban találtam magam, behúzódtam hűsölni. Déli ismerőseim, Christine Bertocchi és Guillaume Orti D.U.O. nevű formációja fogadott. A műsor különlegességét az adta, hogy nem statikus volt, hanem a fellépők kihasználták a rendelkezésükre álló teret, azaz bejárták az egész templomot. A hangzást így nemcsak játékuk, hanem a tér lokális akusztikus sajátosságai is erősen befolyásolták. Néha még a hideg is kirázott, jó értelemben véve, az élménytől.

EtnoRom

A templomból vacsorázni mentem. Sokat bolyongtam, de a Szilvi kedvence (saláta, sült krumpli, grillezett csirkemell) végül kárpótolt a sok tekergésért és várakozásért. Utána a Folk Udvarban Szalóki Ági koncertjébe szerettem volna belehallgatni, de még csak beálltak mikor odaértem, ezért ismét átsétáltam Kapolcs másik végébe. Nem tudtam az Elektro Guzzival mire vállalkozok, de kellemes meglepetés ért általuk. Az éjszakában a ritmusok arra késztettek, hogy a túlélő hátizsákomtól megszabadulva beálljak a táncolók közé. Sajnáltam, amikor vége lett. Tudtam, hogy egyre közelebb kerülök fizikailag a szegedi hazaúthoz, de szerettem volna még tovább nyújtani az ottlét otthonos érzését, így az Éjféli ütemre is maradtam a Harcsa Veronika Udvarban. A Helen bizonyos szempontból éles váltás volt az Elektro Guzzihoz viszonyítva. Nem volt rossz, sőt, de táncolhatóbb produkcióra vágytam volna. Érezni akartam még tovább és tovább, hogy összefonódtam a völggyel, hogy egy szív és lélek vagyunk. Aztán már csak el szerettem volna búcsúzni, a jövőbeli viszontlátás reményében. Végül hajnali kettőkor értem vissza a szállásra.

Elektro Guzzi

Vasárnap még logikai játékokat vásároltam a hosszú buszút előtt. Volt egy árus, aki nagyon szépen kivitelezett, fából készített logikai játékokat árult. Egész héten kerülgettem, nézegettem a termékeit, végül csak rászántam magam, és közelebb mentem. Az arab tangramnak örültem a legjobban.

Összességében az idei év hat kulturálisan legtartalmasabb, legszínesebb, legértékesebb, legmeghatározóbb napját éltem át a fesztiválon. Olyan élményekkel gazdagodtam, amiket nem csak átélni öröm, hanem jó lesz visszaemlékezni rájuk. Most viszlát 28. Művészetek Völgye! Remélem jövőre is találkozunk!

28. Művészetek Völgye - Péntek (2018.07.27.)

Thea Soti és Jonas Engel, Duda Éva Társulat, Harcsa Veronika Quartet, dot. Consla

Legjobban talán ezt a napot vártam, de még a fesztivál kezdő napján sem voltam bizonyos benne, hogy ott tudok maradni. Nem volt szállásom. Azt tervezgettem, hogy átvirrasztok egy éjszakát az első hajnali veszprémi járatig a kapolcsi fedett buszmegállóban. Nagyon elszánt voltam. Végül mégiscsak jól jöttek össze a dolgok számomra, így délelőtt átköltöztem Monostorapátiból Dörögdre. Elköszöntem vendégszerető házigazdáimtól, akik elláttak még az útra almával és mákos-cukkinis süteménnyel. Tudom ez sokatoknak furcsa párosításnak tűnhet, de próbáljátok ki, nagyon finom!

Ezúttal is az interaktív énekes workshopot választottam a nap kezdő programjaként. Mire a Harcsa Veronika Udvarba értem teljesen kikészültem a melegtől, így csak messziről követtem az eseményeket, a fák alatt üldögélve. Tetszett, amit láttam és hallottam, ezért maradtam a workshop vendégeinek koncertjén, amire közelebb is húzódtam. Jó döntés volt. Thea Soti és Jonas Engel a fesztivál egyik legjobb meglepetés élményét nyújtotta. Nem ismertem őket Kapolcs előtt, pedig üde színfoltot képviselnek a zenei palettán. A koncert közepén sötét fellegek kezdtek gyülekezni, még az ég is megdörrent néhányszor, végül azonban nem esett.

Thea Soti és Jonas Engel

Mivel hosszú napnak néztem elébe visszabuszoztam Dörögdre, hogy ezen déli program után felfrissítsem magam. Pihenni az izgalomtól nem tudtam, az esti programok lázban tartottak, ezért hamarosan elindultam vissza Kapolcsra. Mivel a Csigabusz meg sem állt annyi ember utazott rajta, így felszálltam az első volán járatra. Az út 250 forintomba került. Úgy gondoltam megnézem a HelloWood faépítményeit, de csak mentem-mentem és nem értem oda. Végül egy kietlen kukoricásnál döntöttem úgy, hogy nem kísértem a sorsot, és inkább visszafordultam Vigántpetend felé. Amúgy is a Cirque du Tókertbe indultam, a Duda Éva Társulat Labirintus című darabjára. Duda Éva munkásságát nagyon szeretem az Inverz és a Bolyongó óta, de sajnos az utóbbi időben nem jutottam el a társulat előadásaira. A Labirintus előtt még megtekinthettem a kertben egy humoros akrobatikus előadást. Az artista/zsonglőr mutatványok lenyűgöztek, a zenei aláfestés is kitűnő volt. Hullahopkarikák, kések, buzogányok röpködtek, nagyon látványos volt a produkció.

A kukoricás

Firebirds

Aztán fellebbent a cirkuszi sátor függönye, és megilletődve beléptem a sejtelmes fénybe. Kunert Péter zenéje a Labirintusban is szépen kísérte a táncosokat, adott még egy extra érzékelést a látottakhoz, így lett egészen komplex az élmény. Nem adtam ezúttal magamnak támpontokat a darabhoz, azaz nem olvastam utána mit kellene bele látnom. Hagytam hadd jöjjenek azok az érzések, mindenféle értelmezés nélkül. Ha meg kellene fogalmaznom így utólag, hogy számomra miről volt szó, akkor leginkább arról kezdenék írni, hogy mennyire a környezetünkre hagyatkozunk saját magunk megítélésében. Hogy mennyire függünk a visszajelzésektől, miközben talán nincs is olyan közösség, aminek értékítéletére reálisan támaszkodhatnánk. Mindenki megmondja nekünk milyenek vagyunk, vagy milyennek kellene lennünk, miközben szép lassan elfeledjük igazi valónkat. A koreográfia és a színpadi elemek egészen mások voltak, mint amit én látni szoktam. A botok/rudak nemcsak egy ősi rítusra emlékeztettek, hanem arra is, hogy ugyanannyira képesek távolságot tartani, mint leküzdeni ezt a távolságot.

Harcsa Veronika, Szirtes Edina Mókus, Ávéd János

         A Labirintus után visszabuszoztam Kapolcsra. A régi felállású Harcsa Veronika Quartet koncertjét tekintettem meg. A műsor vendégei ezúttal Ávéd János és Szirtes Edina Mókus voltak. Engem már Babits Mihály Nyár című versével levettek a lábamról, de a Kapolcs 2018 kompozíció és a feldolgozott Come together csak tovább mélyítették ámulatomat. Imádtam ott lenni és a részévé válni ennek a kivételes felállásnak. A nagyszerű énekesek, kiváló zenészek, és a lelkes, befogadó közönség olyan atmoszférát teremtett, amiről nehezen tudtam csak lecsatlakozni. Dúdolgatva hagytam ott a ráadás számot, mert nem szerettem volna kihagyni a dot. Consla fellépését sem Vigántpetenden. Szerencsémre épp jött egy Csigabusz, így elértem a kezdést. A műsor érdekessége számomra, hogy a zenei aláfestést Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint adta. Ők is siettek a Quartet után, hogy időben átérjenek. Nekik annyi volt a könnyebbség, hogy ők autóval mentek. Nagyon jó volt a Tell her című albumuk dalait új értelmezésben, táncszínházi keretek között hallani. Mivel nekem már ezeknek a daloknak volt egy érzelmi előéletük, eleinte rá akartam erőszakolni korábbi érzéseimet a látottakra. Akkor kezdtem el igazán, szerves egységként élvezni az előadást, amikor ezt sikerült elengednem. A gubanc ugyan a színpadon körtánccá szelídült, bennem azért maradt jó pár kérdés. Éjfél után már nem tudtam elkülöníteni magamban az egyes események lenyomatát, így „rohantam haza pihenni”.

28. Művészetek Völgye - Csütörtök (2018.07.26.)

Interaktív énekes workshop Subicz Gáborral, Liszt Ferenc Kamarazenekar, Harcsa Veronika és Razvaljaeva Anasztázia, Szirtes Edina Mókus, Asian Dub Foundation, Qualitons

Reggel korán ébredtem, házigazdáim kávéval kedveskedtek. Beszélgettünk kicsit. Elmeséltem eddigi Völgy élményeimet, tapasztalataim egy részét, majd visszavonultam erőt gyűjteni, mert nem sokat aludtam az elmúlt néhány napban. 11 órakor már a Csigabuszról szemléltem a tájat. Mikor leszálltam Kapolcson, megállapítottam, hogy ma sem fogok fázni. A meleg miatt majdnem meggondoltam magam az interaktív énekes workshopot illetően, de végül mégiscsak a Harcsa Veronika Udvar felé vettem az irányt.

A workshop vendége Subicz Gábor volt. Gyorstalpaló hangtani ismeretekben részesültünk általa. Beszélt a hangközökről, a hangszínről, és a hangnemekről. Megtudtam, hogy a madarak dúrban csicseregnek, és hogy a moll hangsor a szomorúak kiváltsága. Kitartottunk hangokat, figyeltünk azok felhangjaira. Érdekes volt. Sokat tanultam ez alatt az egy óra alatt.

            Fél kettő és három óra között elvegyültem a forgatagban, sétáltam, élveztem a nyüzsgést, figyeltem az embereket. Ettem egy pálcikás jégkrémet, és ittam egy energiaitalt. Nem voltam éhes a hőségtől. Három órakor becsámborogtam mesét hallgatni a Folk Udvarba, de olyan melegem volt, hogy hamarosan beültem a templomba komolyzenét hallgatni. A Liszt Ferenc Kamarazenekar még próbált amikor odaértem, de nem unatkoztam a várakozás során, egy hölgy megismertetett a zenekar munkásságával. A koncert idejére teljesen megtelt a templom. Vivaldi, Grieg, Csajkovszkij, Bhrams darabok is elhangzottak. Az első percétől az utolsóig élveztem az előadást, ezért eldöntöttem, hogy este kimegyek Dörögdre a kamarazenekar és Szirtes Edina Mókus közös fellépésére. Többek között ezért is szeretem nagyon a Völgyet. Hogy olyan együttműködések jönnek létre, amikre máskor sem idő, sem tér nem nyílik. Tanúi lehetünk olyan produkciók születésének, és kibontakozásának, amik majd bennünk élnek tovább. Kihagyhatatlan élmények, kivételes művészi találkozások, az élet legfinomabb fűszerei.

            Volt még egy kis időm a következő komolyzenei koncertig, így a mindig jó hangulatú Muharay Udvarba látogattam, mert ez esett a legközelebb a templomhoz. Ha minden igaz, akkor kapuvári és vitnyédi táncosok hagyományőrző programjába csöppentem bele. Sok vidám ember ropta a táncot, a seprűs táncokon kimondottan jót mulattam. Látványos volt, változatos, minden tiszteletem a táncosoké, akik abban a nagy hőségben, népviseletben is jó kedéllyel táncolták végig a műsort.

Hagyományőrző táncosok

            Razvaljaeva Anasztázia hárfaművész, és Harcsa Veronika Debussy estjét nagy izgalommal vártam. Reméltem, hogy a Zeneakadémiai koncert után Kapolcson is elragadnak az érzelmek. A templom második padsorába ültem le, gondoltam bepótolom a látványt is, ami a Zeneakadémián nem adatott meg. Ezúttal a hárfától nem láttam a kivetített szöveget, de nem is nagyon hiányoltam, mert még élénken éltek bennem a búzatáblák és a bárányok. Hagytam hadd asszociáljak arra, amit az elmém elém tár. A koncert végén új dalok is elhangzottak, ott és akkor először a kapolcsi templomban. Ezek az élmények nagyjából egy hónapra is elegendőek lettek volna, de a koncert végén buszra szálltam, és megkerestem Dörögdön a Nemzeti Szín-Tért.

Razvaljaeva Anasztázia és Harcsa Veronika

            Kicsit már hűvös volt mire odaértem. Ragyogott a telihold, kivilágította a teret, és álomszerű állapotba ringatott, amiben könnyű volt Szirtes Edina Mókus és a Liszt Ferenc Kamarazenekar közös koncertjének befogadása. Elég távol álltam meg a színpadtól, hogy tudjak készíteni egy-két rövidebb felvételt, de így is úgy éreztem csak ki kéne nyújtani a karom és enyém lenne a világ. Ebben az állapotban leledztem, amikor láttam a messzeségben, hogy jön egy Csigabusz, így elindultam a megállóba. Be szerettem volna érni az Asian Dub Foundation koncertjére a Panoráma Színpadhoz. Az Anima Sound Systemmel való közös számukra, az Elég voltra, végtelenítve táncoltam vizsgaidőszakban, amikor már belefáradtam a tanulásba.

Szirtes Edina Mókus és a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Asian Dub Foundation

            Az a Csigabusz, amit láttam, aznap nem érkezett be Dörögdre, lerobbant a falu határában. Bő fél órás várakozás után jött egy másik, ami meg annyira tele volt, hogy meg sem állt már abban a megállóban. Akik végighallgatták Mókusék koncertjét is régen odaértek mire végre jött valami, amire nagy nehézségek árán felpréseltük magunkat. Több mint egy órámba telt visszajutni Kapolcsra, persze már az ADF koncertje javában zajlott. Sokan voltak a Panoráma Színpadnál, nem is mentem be a tömegbe, kezdtem lemerülni. Lesétáltam hát a Kőbánya Udvarra, ahol a The Qualitons kezdte meg épp a fellépését. Hiába a jó zene, a fáradtságtól már nem tudtam élvezni a testemben doboló ritmust, így elhagytam a helyszínt. A végtartalékaimat mozgósítva futottam egy, a menetrendben nem szerepelő kóbor Csigabusz után. Egyedüli utasként vitt át Apátiba. A buszon zötykölődve jó érzés volt visszagondolni az átélt élményekre.

28. Művészetek Völgye - Szerda (2018.07.25.)

Interaktív énekes workshop Lackfi Jánossal és Harcsa Veronikával, Philippe de Chalendar, Borbély-Dresch Quartet, Palya Bea, Minka

            Szerda reggel összecsomagoltam, kifizettem a szállást, és átgurítottam a bőröndöm Monostorapáti egyik végéből a másikba. A főút forgalmas, járda a fél faluban nincs, árnyékot adó fák sem nagyon nőttek az út mentén. Mire megtettem a közel 10 perces távot, teljesen leizzadtam. Izgultam milyen helyre csöppenek, kik lesznek a házigazdáim, milyen lesz a szobám, lesznek-e ott még mások is. Aggodalmam ebben az esetben is teljesen alaptalannak bizonyult, kedves, vendégszerető emberek fogadtak. Háromágyas szobám elfoglalása után, elpilledve ledőltem. Olvastam Baricco Tengeróceánját, majd böngésztem tovább a műsorfüzetet.

            Dél körül ültem fel a Csigabuszra, így kényelmesen elértem az interaktív énekes workshopot a Harcsa Veronika Udvarban. A workshop vendége ezúttal Lackfi János költő volt. Elég messze ültem le a színpadtól az árnyékot nyújtó fák alá. Nagyon melegem volt. A flashmob-ot vártam, a tavalyi zümmögő kórus emléke mély érzéseket keltett életre bennem. Sokan voltak kíváncsiak erre a workshopra, talán ekkor voltak a legtöbben azon alkalmak során, melyeken én is jelen voltam. Nekem a szövegek idén sem tetszettek annyira, de ezt a közös éneklés élményéért ismét félre tudtam tenni magamban. Mint csigaház a csigát, Kapolcs visszavár - hangzott John Lennon Imagine című számának kapolcsi feldolgozása a flashmob alatt a kőhídnál. Huo-huo-huo-u.

Flashmob Harcsa Veronikával és Lackfi Jánossal

            Ideje volt ebéd után néznem. Találtam egy helyet, ahol tárkonyos sertésragu levest is árultak, citrommal. Ugyan sokat kellett várnom, de megérte, ízletes és laktató volt az étel. Utána jól esett sétára indulni, belesni az udvarokba, s megnézni a kiállításokat.

            Később behúzódtam hűsölni a templomba, ahol Philippe de Chalendar csellóművész egy Bach szvittet adott elő. A darab közben kivetített képek is segítették a mű felépítésének értelmezését. Számomra túl komoly volt Bach, mégsem vágytam máshol lenni. Lehunyt szemmel élveztem a cselló öblös hangjait.

            Aztán Dörögdnek indultam. A Csigabusz zsúfolásig megtelt. Voltak, akik egymás ölében ültek, mert másként már nem lett volna hely. A dombra alig bírt felkapaszkodni velünk a járat, aztán meglehetősen égett szag lett a belső térben. Mikor végre megérkeztünk, tapsoltunk, ahogyan a repülőgépeken szokás. A Borbély-Dresch Quartet koncertjére igyekeztem a Fonó Udvarba, ahol találkoztam egy barátnőmmel, akit már rég nem láttam. Bemutatott egy ismerősének, aki nagyon érdekes dolgokat mesélt a drámapedagógiai foglalkozásokról. Kedvet is kaptam hozzá. Jól elbeszélgettük az időt. Palya Bea koncertjének közepén indultunk tovább, ki-ki a maga útjára.

Borbély-Dresch Quartet

            Sajnos a Harcsa Veronika Udvarban, az éjféli ütemben, a Minka még 40 perccel éjfél után sem kezdődött el. A foszlányok (verssorok elektronikus köntösben), amiket a beállás során hallottam Pátkai Rozina énekesnőtől, ugyan nekem valóak voltak, de nem maradhattam tovább. A Csigabusz Apáti felé csak óránként járt.

            A nap még tartogatott egy örvendetes dolgot a számomra. Harcsa Veronika szerzett nekem egy limitált kiadású magnó kazettát, ami a Völgyhimnuszt tartalmazza. Nagyon boldog voltam, mert azóta fájt a szívem érte, amióta megláttam a kezében egy fényképen a sajtótájékoztatót követően. Ezúton is köszönöm neki még egyszer!

28. Művészetek Völgye - Kedd (2018.07.24.)

Interaktív énekes workshop Harcsa Veronikával, MAO Pocsai Krisztával, Stummer Márton és Nemes-Jeles Judit, Eastwing Group, Péterfy Bori & Love Band, Moldvai táncház

            Alig aludtam valamit az éjjel, pedig csend volt és kellemesen lehűlt a levegő. Fél 7-kor már kivetett az ágy, így gondoltam egyet, és a nagy meleg előtt sétára indultam Monostorapátiban. Mivel az első szállásom utcája a falu szélén volt, hamar egy földúton találtam magam legelők, lovak, szalmabálák és tehenek társaságában. Közel volt az erdő, de nem merészkedtem a szélénél tovább helyismeret hiányában. Készítettem néhány felvételt, majd a tó felé vettem az irányt. A derékig érő fű és a sár azonban hamar visszafordulásra késztetett. Megnéztem a templomot, bámultam a gólyákat, majd betértem a kisboltba. Vettem ásványvizet, banánt, teljes kiőrlésű kiflit, joghurtot. A fél literes ásványvíz 89 forintba került, a fesztiválon 300-500 forintért árulták. A pénztárnál találtam téli fagyit is. Kissé csalódott voltam, hogy sem az íze, sem az állaga nem közelítette meg gyermekkorom fagyijait. Ráadásul matrica sem volt benne.

Monostorapáti határában

            A déli Csigabuszig még rengeteg időm maradt, így elővettem kedvenc egyszemélyes logikai játékomat a tangramot. Nem nagyon tudtam koncentrálni az alakzatok kirakására, gondolataim már a napi programbeosztásom körül forogtak.

Tangram

            A Harcsa Veronika Udvarban az interaktív énekes workshop alatt éreztem meg először, hogy végre megérkeztem. Hogy erre vágytam és vártam azóta, hogy a tavalyi völgy véget ért. Kényeztettük kicsit a testünket, majd légző gyakorlatokat végeztünk. Brümmögésben nem sokat fejlődtem tavaly óta. Aztán ki-be sétáltunk a hangok erdejében, megérintve egymás szívét-lelkét. Volt egy olyan „feladat”, amelyben először mindenki kiadott egy számára kényelmes hangot, majd figyelve a környezetünkre közelednünk kellett egymáshoz. Az esz hangon zártunk. Úgy érzetem az a legtökéletesebb hang a világon. Onnantól azon a hangon rezegtem, a tilláromra ezért annyira már nem tudtam ráhangolódni. Ráadásul annak ritmusa is meglehetősen bonyolultnak bizonyult számomra. Dúdolgatva hagytam magam mögött az udvart és körbenéztem kicsit a vásárban.

            A Modern Art Orchestra Tribute to Ella Fitzgerald feat. Pocsai Kriszta koncertre értem vissza a Harcsa Veronika Udvarba. Elfoglaltam az árnyékban egy széket és élveztem az előadást. Gyorsan elröppent az idő, amiből néha ugyan kizökkentem, de ez egyáltalán nem zavart. Fél 5-kor visszabuszoztam a szállásra. Magamhoz vettem némi élelmet és hosszabb ruhát. Fél 7-kor már újra Kapolcson voltam, a római katolikus templomba igyekeztem.

Modern Art Orchestra és Pocsai Kriszta

            Műsorváltozás következtében a Hangaram Quartet helyett Stummer Márton gitárművész és Nemes-Jeles Judit fuvolaművész duójára érkeztem. Épp próbáltak még, ennek ellenére beülhettem a templomba. Az összefoglaló videóban a felvétel még a próbán készült, utána már a nézők miatt nem nagyon tudtam volna kamerázni. A koncert meglepetés volt a javából. Széles érzelmi skálát éltem át általa, gondolatban bejártam a fél világot.

Stummer Márton és Nemes-Jeles Judit

            A Péterfy Bori & Love Band nagyszínpados koncertje előtt még újra benéztem a Harcsa Veronika Udvarba, de őszintén bevallom nem igazán voltam lenyűgözve az Eastwing Group zenéjétől. Valahogy nem volt bennük számomra elég élet, elég tűz, játékosság és fantázia, pedig egytől-egyig kiváló zenészek és énekesek léptek a színpadra. Aztán meghallottam a dübörgést, így tudatosult bennem, hogy elkezdődött Boriék koncertje. 4-5 szám alatt értem át Kapolcs egyik végéből a másikba.

Eastwing Group

            Legutóbb Ópusztaszeren voltam Love Band koncerten, de ez a kapolcsi túltett azon is. Ilyen az, amikor az ember olyan közönségbe téved, ami teljesen együtt lélegzik a zenekarral. Fergeteges volt a hangulat, a tánc a lábaimban volt, nehezen szántam rá magam, hogy megálljak egy-egy néhány perces felvétel elkészítésének erejéig. Nem akartam, hogy a koncert véget érjen, teljesen elkényeztetett a zenekar. További kedvenceim sorát adták elő a Dunántúli slágertől a Fehérre festem az arcomig. Bori őrjöngött, tetszett neki is ez a kerti kapolcsi közönség, azt mondta, ennél rosszabb kedd esti koncertje soha ne legyen.

Péterfy Bori

            Még táncoltam volna, ezért a Panoráma Színpadtól visszamentem a Muharay Udvarba. A moldvai táncház már javában zajlott. Néztem a lépéseket és a mosolygós arcokat. Hangulatuk teljesen rabul ejtett. Legszívesebben eldobtam volna a nehéz hátizsákom és beálltam volna közéjük, de nem tudtam követni még fejben sem a lépéseket. Azért így is élmény volt. Fél 11 után döntöttem úgy, hogy ideje Csigabuszra szállni. Szerintem még álmomban is az esz hangot dúdoltam.

28. Művészetek Völgye - Hétfő (2018.07.23.)

            Elérkezett a 28. Művészetek Völgye, s a fesztivál 4. napján az indulásom ideje is. Tele voltam izgalommal nemcsak az utazás, a szállás és a várható időjárás miatt, hanem szerettem volna idén is legalább annyi jó élménnyel gazdagodni, mint az ezt megelőző 5-6 évben. Programban nem volt hiány. Közel 1500-ból választhattam ki a számomra megfelelőeket, egy hétig böngésztem a programfüzetet az indulás előtt.

            Idén is telekocsiztam Kapolcs felé. A Hóra Színház kisbuszában utaztam, egyedüli utasként. A sofőr házhoz jött és nagy örömömre házhoz is szállított Monostorapátiban. Szegedről kiérve az autópályára nemsokára beborult az ég és hamarosan ránk is szakadt. Úgy esett és olyan párás volt a levegő, mintha köd lett volna, ezért sokan ködlámpával közlekedtek. Jól haladtunk ennek ellenére is, egészen az M0-ás bevezető szakaszáig. Onnan egyes-kettes között váltogatva araszoltunk úti célunk felé. Így a tervezett 3 és fél órás útból a menetidő 6 órára emelkedett, annak ellenére, hogy Székesfehérvárnál végül letértünk a pályáról. Hol torlódás, hol élő állat miatt nem haladtunk. Elképzelni sem tudtuk hová tart ez a rengeteg ember ezen a hétfői kora délután.

            A szállásoktól tartottam Monostorapátiban. Egy kis kavarodás miatt idén nem tudtam a tavalyi taliándörögdi helyre menni, ezért május végén nézhettem új lehetőségek után. Szobát találni olyankor már szinte lehetetlenség. Sok utánajárás után azonban végül sikerült 2x2 éjszakára szállást foglalnom Monostorapátiban. Két éjszakát töltöttem az egyik utcában egy háznál, és kettőt a falu másik végében a főutcán. Mivel a szomszédos szobában lemondták a foglalást a hétfő-keddi helyen, ezért enyém volt egy nagy ház egész alsó szintje. 2 szobával, fürdővel, wc-vel, konyhával, étkezővel. Úri dolgom volt.

            Az érkezés után fel is ültem az első Csigabuszra (a Művészetek Völgyének hivatalos járata Kapolcs és a környékbeli települések között) Kapolcs irányába. Az út a dimbes-dombos vidéken nagyjából 10 percig tartott. A karszalag felvétele után (5 napos rugalmas bérlettel mentem) rögtön kedvenc udvarom, Harcsa Veronika jazz udvara felé indultam. A Chris Devil Trio utolsó számára toppantam be. Leültem az árnyékba, és végre próbáltam átadni magam annak az érzésnek, hogy egy év várakozás után újra itt lehetek. A beléptetés szigorodott, a kiszolgálást inkább hagyjuk, de ezek mind csak mellékzöngék voltak ahhoz képest, ami rám várt. Mivel eléggé fáradt voltam, az eredeti tervektől eltérve maradtam az udvarban. Meghallgattam a BG5 zenekar koncertjét. Valahogy nem tudtam rájuk hangolódni, valahogy nem tudtam magammal hirtelen mit kezdeni. A koncert után ezért felkerekedtem, és nyugtáztam, hogy minden rendben, minden udvar a helyén van, és mindenhol zajlanak a programok is. Csak én kerestem még a helyemet.

Khamoro Budapest Band

A Folk Udvarban hangolódtam volna tovább a fesztiválra, a Khamoro Budapest Band koncertjén, ha nem az utolsó két számra érkezek. Cigánytáncok, kellemes ritmusok, jó hangulat fogadott. Akkor kezdtem végre felfogni és elhinni, hogy tényleg ott vagyok. Útban a Panoráma Színpad felé a Muflon Jazz Udvarba sétáltam be, ahol épp a Kincső Experiment játszott. Az általuk feldolgozott népdalok zömét még én is ismertem, így helyet is foglaltam. Együtt dúdoltam, énekeltem velük. Pillanatok alatt eltelt egy óra. A Panoráma Színpadon Hobo adott koncertet mire felértem. Őt még így nagyszínpadi produkcióban nem láttam, verses-zenés estjén már voltam a REÖK palotában. Az tetszett. Hallgattam egy darabig, nézelődtem, de megállapítottam, hogy ez ilyen formában nem kimondottam nekem való, ezért tovább álltam. A Kőbánya Udvarában a Carbonfools zenélt. Viszonylag sokan voltak kíváncsiak rájuk. A helyszín mesés volt, a domboldalról szalmakockákon ücsörögve is lehetett nézni és hallgatni a koncerteket. Már hűvös volt ahhoz, hogy leüljek, így sétáltam tovább, a falu másik vége felé. A Muharay Udvarhoz közeledve gyerek utcazenészekbe botlottam, természetesen megálltam meghallgatni őket is. A Muharay Udvarban Sebő Ferenc és tanítványai léptek fel. Addigra már nagyon elfáradtam, sétáltam csak ide-oda, előre-hátra. Kíváncsi lettem volna, mit mutat egy lépésszámláló a nap végére. 11 óra körül szálltam fel a Csigabuszra. Kellett a pihenés, hiszen kedden már az egész napot ott szerettem volna tölteni. Úgy igazán és szívből.

Hobo

Sebő Ferenc és tanítványai