31. Művészetek Völgye - Kedd (július 26.)

Szeles, de nagyon kellemes, hűvös időre ébredtünk. Délelőtt sétáltunk egyet a hangulatos Malom-tó partján, mely a Tapolca-patak duzzasztásával jött létre. Az egykori malom - stílusjegyei alapján - a 13-14. században épülhetett. A tóparti házak telkei régen leértek egészen a vízpartig, de mára egy szépen kiépített parkrendszernek adták át a helyüket. A tó közelében található Templom-domb tovább bővelkedik látnivalókban. A török időkben megsérült plébániatemplomot az 1700-as évek közepén építették át barokk stílusban. A római kori alapfalon áll Marton László szobrászművész alkotása, Múltunk címmel. Szintén Marton László munkásságához fűződik a bronzból készült Négy évszak szoborcsoport, ami a tó Fő tér felőli bejáratánál található. Érdemes még tudni Tapolcáról, hogy a város alatt húzódik az ország 4. legnagyobb barlangrendszere. A méltán híres Tapolcai-Tavasbarlang Látogatóközpontba idő hiányában most nem tértünk be, de korábban én már csónakáztam ott.

 

Malom-tó, Tapolca

Marton László: Négy évszak

A délutánt Kapolcson kezdtük. Megnéztük az előző évekhez képest sokkal szerényebb kirakodóvásárt, majd Csigabuszra szálltunk Taliándörögd irányába. A sofőrök idén is kitettek magukért, állítom, hogy fogadást kötöttek, ki teszi meg leggyorsabban a Kapolcs-Taliándörögd távot. Taliándörögdön a Világzenei Udvarban Tárkány-Kovács Bálint 2008-ban alapult zenekarának, a Tárkány Műveknek a koncertjébe csöppentünk bele. A tradicionális népzenei alapokra épülő gazdag és eredeti hangzásvilág hamar kiszakított bennünket a hétköznapokból. Utánuk egy 2018-ban alakult eredetileg öttagú női a cappella együttes lépett fel, a Napfonat. Műsorukban saját szövegeik mellett versfeldolgozások is elhangzottak, valamint magyar és más nemzetek népdalai. Ugyan a Mint a zápor c. daluk, amit egy televíziós műsorban ismertem meg, nem képezte most előadásuk részét, nem szenvedtem hiányt élményileg. Már ennyivel is meg lettem volna elégedve, de még csak ezután jött a nap számomra legjobban várt eseménye: a kapolcsi Panoráma Színpadon a Parno Graszt zenekar koncertje. A roma népzenei együttest 1987-ben alapították. A Parno Graszt fehér lovat jelent. A fehér a tisztaság jelképe, a ló pedig a szabadságé. Magyarul és romani nyelven is énekelnek, ezen az estén pedig ismert vendégelőadókkal álltak színpadra. Bevetettük magunkat a forgatagba, ahol fiatalok és kevésbé fiatalok is együtt lélegeztek, mozogtak az egy percig sem lassuló ritmusra. Szenvedélyes koncert volt, szerintem mindenki beleadott a mulatásba mindent. Felemelő volt egy közös hangként a levegőbe ordítani, hogy „Már nem szédülök a fényben/A poharam félig tele van/Nem a szesztől leszek részeg/Annyi legyen, amennyi most van.” Végül úgy felkavartuk a port, mintha füst szállt volna a fejünk felett, és másnap porszívóval varázsoltuk elő a színeket a cipőinkből.

 

Manó Udvar, Kapolcs

Tárkány Művek

A Parno Graszt koncert után belestünk a Folk Udvarba, a Vujicsics együttes délszáv népzenei koncertjébe. Szerencsére találtunk egy padot, ahol megpihenhettünk. Mikor leültünk akkor éreztük meg igazán, hogy kitomboltuk magunkat a Panoráma Színpadnál. A Vujicsics együttes a koncert mellé zenei ismeretterjesztést is nyújtott, beszéltek a hangszereikről és a dalok háttértörténeteiről is, ami nekem nagyon szimpatikus volt. A táncházat már nem vártuk meg a Folk Udvarban, a Pest-Buda Udvarban ugyanis kezdődött a Barabás Lőrinc Quartet koncertje. Nagyon jó volt a Salföldi Dalföldön a Barabás Lőrinc live act évekkel ezelőtt, így kicsit csalódott voltam, hogy most nem tudtam érdemben kapcsolódni ahhoz a zeneiséghez, amit ez a quartet felállás hozott.

Vujicsics együttes

Élménydús napot mondhattunk magunkénak, kellemesen elfáradva utaztunk vissza Tapolcára. Szerda délelőtt még el tudtunk látogatni a Balatonhoz, de a délutáni programok javáról már le kellett mondanom.

A balatonedericsi strand

31. Művészetek Völgye – Hétfő (július 25.)

Mindig megfogadom, hogy jövőre már nem megyek a Művészetek Völgyébe, aztán a sok szép emlék, a kis települések varázsa, és a változatos művészeti programkavalkád következtében valahogy mindig visszahúz a szívem a fesztiválra. Idén sem volt ez másként, egy kolléganőmmel indultunk útnak. Sajnos betegség miatt rövidebbre sikerült a nyaralás, mint gondoltuk, de két felejthetetlen napot tudhattunk magunkénak.

 

Művészetek Völgye

Kora hajnalban szálltunk fel Szegeden a buszra, és egy átszállással értük el dél környékén szálláshelyünket Tapolcán. Folyamatosan figyelemmel kísértük az időjárást, s mivel másnapra már esőt jósoltak, változtattunk eredeti elképzelésünkön, és pihenés, városnézés helyett már ezen a napon átcsigabuszoztunk Vigántpetendre. A Csigabusz idén nem csak a fesztiválnak helyszínéül szolgáló három települést kötötte össze, hanem Tapolcára is betért. Sőt, Veszprém irányából is biztosítottak a szervezők most új közlekedési lehetőségeket, valamint extra utazási kedvezményeket, amiket mi igénybe is vettünk.

 

A vigántpetendi templom és temetőkert

Vigántpetenden a templomba igyekeztünk egy komolyzenei koncertre. A tikkasztó hőség elől a templom hűs menedéket nyújtott az elkövetkező bő egy órára. A két fellépő Seleljo Erzsébet (szaxofon) és Szatzker Zsanett (harmonika) otthonosan mozgott a barokk átiratok, és a kortárs zenei művek világában egyaránt. Satie és Piazzolla mellett külön örömömre szolgált, hogy elhangzott az egyik kedvenc filmemből egy dal is. Egy Dino Saluzzi darab, Pedro Almadóvar Mindent anyámról című filmjéből. Úgy éreztem, már ezért az egy koncertért is megérte elutazni ilyen messzire. Ha már ekkor véget ért volna számomra a fesztivál, sem éreztem volna magam csalódottnak.

 

Vigántpetend határában

Ha már Vigántpetenden jártunk megnéztük a fotókiállítást a buszmegállóban, majd betértünk A Poket zsebkönyvek udvarába, ahol éppen a Platon Karataev adott akusztikus koncertet duó felállásban. Sajnos elég későn érkeztünk, így a koncert már javában zajlott, és maximum egy zsebkendőnyi területre lehetett volna leülni a porba. Így az udvaron kívül ácsorogtunk egy darabig, de az utca széléről nem lehetett belátni a színpadot. Ilyen körülmények között csak néhány számot hallgattunk végig, majd a Tókert felé vettük az irányt. Megnéztük ott is a kiállításokat, meg turkáltunk a ruhák között, hátha akad valami, amire le lehet ülni a későbbiekben. Aznap este ezen a helyszínen a Recirquel társulat My land című darabját lehetett volna megnézni, de másfél órával az előadás kezdete előtt már megkezdték a sorbaállást a sorszámokért. Mi végül úgy döntöttünk, hogy inkább átcsigabuszozunk Kapolcsra, aminek csak egy végtelen sodródás lett az eredménye. Hömpölyögtünk a tömeggel, mentünk színpadtól színpadig, de végül sehol nem találtuk a helyünket. Még a legtovább talán a Panoráma Színpadnál időztünk, adtunk egy esélyt az Anna and the Barbies zenekarnak, de nem ragadott minket magával a koncert hangulata. Hosszú és intenzív volt a nap, eleve fáradtak voltunk az utazástól, így hamarosan elindultunk vissza a szálláshelyre.

28. Művészetek Völgye - Hétfő (2018.07.23.)

            Elérkezett a 28. Művészetek Völgye, s a fesztivál 4. napján az indulásom ideje is. Tele voltam izgalommal nemcsak az utazás, a szállás és a várható időjárás miatt, hanem szerettem volna idén is legalább annyi jó élménnyel gazdagodni, mint az ezt megelőző 5-6 évben. Programban nem volt hiány. Közel 1500-ból választhattam ki a számomra megfelelőeket, egy hétig böngésztem a programfüzetet az indulás előtt.

            Idén is telekocsiztam Kapolcs felé. A Hóra Színház kisbuszában utaztam, egyedüli utasként. A sofőr házhoz jött és nagy örömömre házhoz is szállított Monostorapátiban. Szegedről kiérve az autópályára nemsokára beborult az ég és hamarosan ránk is szakadt. Úgy esett és olyan párás volt a levegő, mintha köd lett volna, ezért sokan ködlámpával közlekedtek. Jól haladtunk ennek ellenére is, egészen az M0-ás bevezető szakaszáig. Onnan egyes-kettes között váltogatva araszoltunk úti célunk felé. Így a tervezett 3 és fél órás útból a menetidő 6 órára emelkedett, annak ellenére, hogy Székesfehérvárnál végül letértünk a pályáról. Hol torlódás, hol élő állat miatt nem haladtunk. Elképzelni sem tudtuk hová tart ez a rengeteg ember ezen a hétfői kora délután.

            A szállásoktól tartottam Monostorapátiban. Egy kis kavarodás miatt idén nem tudtam a tavalyi taliándörögdi helyre menni, ezért május végén nézhettem új lehetőségek után. Szobát találni olyankor már szinte lehetetlenség. Sok utánajárás után azonban végül sikerült 2x2 éjszakára szállást foglalnom Monostorapátiban. Két éjszakát töltöttem az egyik utcában egy háznál, és kettőt a falu másik végében a főutcán. Mivel a szomszédos szobában lemondták a foglalást a hétfő-keddi helyen, ezért enyém volt egy nagy ház egész alsó szintje. 2 szobával, fürdővel, wc-vel, konyhával, étkezővel. Úri dolgom volt.

            Az érkezés után fel is ültem az első Csigabuszra (a Művészetek Völgyének hivatalos járata Kapolcs és a környékbeli települések között) Kapolcs irányába. Az út a dimbes-dombos vidéken nagyjából 10 percig tartott. A karszalag felvétele után (5 napos rugalmas bérlettel mentem) rögtön kedvenc udvarom, Harcsa Veronika jazz udvara felé indultam. A Chris Devil Trio utolsó számára toppantam be. Leültem az árnyékba, és végre próbáltam átadni magam annak az érzésnek, hogy egy év várakozás után újra itt lehetek. A beléptetés szigorodott, a kiszolgálást inkább hagyjuk, de ezek mind csak mellékzöngék voltak ahhoz képest, ami rám várt. Mivel eléggé fáradt voltam, az eredeti tervektől eltérve maradtam az udvarban. Meghallgattam a BG5 zenekar koncertjét. Valahogy nem tudtam rájuk hangolódni, valahogy nem tudtam magammal hirtelen mit kezdeni. A koncert után ezért felkerekedtem, és nyugtáztam, hogy minden rendben, minden udvar a helyén van, és mindenhol zajlanak a programok is. Csak én kerestem még a helyemet.

Khamoro Budapest Band

A Folk Udvarban hangolódtam volna tovább a fesztiválra, a Khamoro Budapest Band koncertjén, ha nem az utolsó két számra érkezek. Cigánytáncok, kellemes ritmusok, jó hangulat fogadott. Akkor kezdtem végre felfogni és elhinni, hogy tényleg ott vagyok. Útban a Panoráma Színpad felé a Muflon Jazz Udvarba sétáltam be, ahol épp a Kincső Experiment játszott. Az általuk feldolgozott népdalok zömét még én is ismertem, így helyet is foglaltam. Együtt dúdoltam, énekeltem velük. Pillanatok alatt eltelt egy óra. A Panoráma Színpadon Hobo adott koncertet mire felértem. Őt még így nagyszínpadi produkcióban nem láttam, verses-zenés estjén már voltam a REÖK palotában. Az tetszett. Hallgattam egy darabig, nézelődtem, de megállapítottam, hogy ez ilyen formában nem kimondottam nekem való, ezért tovább álltam. A Kőbánya Udvarában a Carbonfools zenélt. Viszonylag sokan voltak kíváncsiak rájuk. A helyszín mesés volt, a domboldalról szalmakockákon ücsörögve is lehetett nézni és hallgatni a koncerteket. Már hűvös volt ahhoz, hogy leüljek, így sétáltam tovább, a falu másik vége felé. A Muharay Udvarhoz közeledve gyerek utcazenészekbe botlottam, természetesen megálltam meghallgatni őket is. A Muharay Udvarban Sebő Ferenc és tanítványai léptek fel. Addigra már nagyon elfáradtam, sétáltam csak ide-oda, előre-hátra. Kíváncsi lettem volna, mit mutat egy lépésszámláló a nap végére. 11 óra körül szálltam fel a Csigabuszra. Kellett a pihenés, hiszen kedden már az egész napot ott szerettem volna tölteni. Úgy igazán és szívből.

Hobo

Sebő Ferenc és tanítványai

27. Művészetek Völgye - Szombat (2017.07.29.)

Interaktív énekes workshop Lackfi Jánossal és Harcsa Veronikával, Modern Art Orchestra, Bartók Béla, Tint'íz Band, Nouvelle Vague

        Szombaton a felkelő nap első sugarai, és a környékbeli kutyák ugatása jóval hat óra előtt felébresztettek. Tekintve, hogy hajnali kettő után értem vissza a szállásunkra ez az ébresztés nem esett túl jól. Szerencsére az aznapi programok hamar feledtették velem fáradtságom. Délelőtt még pihentem. Tervezgettem hová menjek, mit nézzek feltétlenül meg, hogy osszam be az időmet, és az energiámat.

Aztán délben ismét kedvenc udvarom, a Harcsa Veronika Udvar felé vettem az irányt. A Csigabusz késése miatt azonban elkéstem az interaktív énekes workshopról, melynek most Lackfi János költő volt a vendége. Leültem az árnyékba, a fák alá, ahonnan igaz, hogy nem láttam semmit, de mivel most volt mikrofon, legalább a fülemmel követni tudtam az eseményeket. Szemfüles padtársaimnak sikerült szerezniük a néhány kinyomtatott verses papírból egy példányt, így aktívan be tudtunk kapcsolódni az éneklésbe. Mondjuk a versek nem voltak túl bonyolultak, így hamar meg is lehetett őket tanulni. A „feladatunk” az volt, hogy zenésítsük meg Lackfi Jánosnak a vendégségbe hozott verseit, aztán adjuk neki elő. Mi már felkészültünk a produkcióra, csak a vendégünk nem volt sehol. Veronikának pedig támadt egy nagyon jó ötlete, menjünk mi, a kórus, a Kaláka Udvar irányába, lepjük meg őket. Azonnal felpattantam az árnyékból, és a zümmögő folyammal tartottam. A hangrezgések, és az egész ötlet spontaneitása gyermeki örömmel töltöttek el. Még félúton sem tartottunk, amikor összefutottunk vendégünkkel. S ott helyben, az egyik kapolcsi kőhíd lábánál adtuk elő a produkciónkat. Még egy új vers is született a találkozásról, a kapolcsi nagy találkozásokról.

Csigák, házak, manók

A workshop után sétáltam egyet, elnézelődtem a sok szép kézműves portéka között, de hamar visszatértem kedvenc udvarom árnyékot nyújtó fái alá. A Modern Art Orchestra tartott épp hangbeállást a színpadon, és megállapítottam, hogy izgalmas előadásnak lehetek tanúja, ha az udvarban maradok. Bartók Béla korábban is okozott nekem meglepetést a völgyben, akkor Szokolay Dongó Balázs tolmácsolásában. Most a Modern Art Orchestra koncertje volt olyan élmény számomra, amit még sokáig emlegetni fogok. Egy szám erejéig Harcsa Veronika is fellépett velük. Sosem gondoltam volna, hogy Bartók Béla zenéje kapcsán egyszer a bálnákra fogok asszociálni. Nagyon megindító volt.

Modern Art Orchestra Harcsa Veronikával

A koncert után a vásári forgatagban telt az időm az udvar következő programjáig. Aztán későn érkeztem vissza Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint duó koncertjére, így elég rossz helyet találtam csak magamnak. Rengetegen voltak kíváncsiak rájuk. Próbáltam átadni magam a zenének, mivel látni nem sokat láttam belőlük, de kényelmetlen helyem következtében most a jó érzések elmaradtak. Nem a kedvező helyezkedésről voltam híres ezen a fesztiválon.

A következő programot ismét vakon választottam, de ezen a fesztiválon nagyon melléfogni nem lehet. Útban a Panoráma Színpad felé betértem a Folk Udvarba, ahol fergeteges buliba keveredtem. A Tint’íz Band jó kedve, és a cigány népzenei ritmusok szinte mindenkinek táncot plántáltak a lábába. Egy rövid videó felvételt leszámítva én sem maradtam mozdulatlan. Táncoltam volna még, de kíváncsiságom tovább hajtott a Panoráma Színpad irányába, ahol a Nouvelle Vague lépett fel.

Tint'íz Band

Az első meglepetés akkor ért, amikor megállapítottam, hogy kevesebben vannak a nézőtéren, mint a Vad Fruttik koncertjén. Bea bement a sűrűjébe, én maradtam hátul, aztán az első néhány szám után Bea is csatlakozott hozzám. Sokszor hallgatom otthon fotelból a Nouvelle Vague-t, de el sem tudtam képzelni hogyan fogom érezni magam egy élő koncertjükön. Bevallom kicsit csalódtam. Úgy véltem, hogy elveszett az a finom, pszichedelikus zene abban a nagy térben. Az élő zene nem adott egy plusz többletet az otthoni fotel varázsához. Viszont becsültem bennük, hogy amikor teljesen elment az áram a színpadon feltalálták magukat, és rögtönöztek nekünk egy dob szólót. Ez a koncert élmény olyan lett, amilyen. Ettől még szeretem ezt a zenekart, és továbbra is utazok velük a fotelból. 

Nouvelle Vague

A szombati napom videós összefoglalását a blogom facebook oldalán (https://www.facebook.com/papirvitorlakblog/) találhatjátok.

27. Művészetek Völgye - Péntek 2. rész (2017.07.28.)

Firebirds - Twin alike, Shai Maestro Trio, Gyémánt Bálint Trio, Golan

            A Csigabusz végül befutott Vigántpetendre, de mire odaértünk csak olyan helyet sikerült találnunk magunknak, ahonnan nem láttunk mást, mint a cirkuszi sátor tartóoszlopait. Egyikünk sem értette miért így alakították ki a nézőteret, hogy a nézők egy része ne lásson szinte semmit, de végül szerencsénk lett. Az előadás első harmadánál ugyanis pont a mi sorunkban felszabadultak helyek, amikre azonnal le is csaptunk. A Twin alike (Firebirds) című produkciót tekintettük meg. Nekem úgy tűnt nagyon lassan indult el a történet, persze amíg nem láttam a színpadból túl sok mindent, hogyan is indulhatott volna. A történések színtere az emberi lélek volt, amibe egy ikerpár bonyolult kapcsolatán keresztül nyerhettünk betekintést, akik életükben először tapasztalhatták meg a személyes szabadságot. Az ikrek egymáshoz való viszonyában egyetemes emberi érzelmek jelentek meg, amik szinte minden kapcsolat dinamikájában megjelenhetnek. Így a darabban mindenki megtalálhatta azt a kapcsolatát, amivel azonosulni is tudott. A képi világ, és az akrobatikus cirkuszi elemek harmonikusan építették fel az érzések széles, és nem ritkán szélsőséges skáláját. Az egyedi hangzás pedig adott egy olyan csendességet, amivel mindez befogadhatóvá vált. Nem volt más dolgunk, mint hagynunk magunkat, hogy magunkra ismerjünk egy-egy szituációban. Aki átadta magát az érzéseinek, a darab segítségével eljuthatott saját maga, és egy másik ember elfogadásáig, aminél talán nem is kívánhatunk többet.

Firebirds - Twin alike

            Mivel a Csigabuszra hiába várakoztunk, stoppal jutottunk vissza Kapolcsra. Mondjuk nem egy nagy távolság a két település, de még messze volt a hajnal, így nem meríthettük ki az energiaforrásainkat. Sokáig tanakodtunk azon ki mit szeretne megnézni az este folyamán. Végül eredeti terveimnek megfelelően Harcsa Veronika udvara felé vettem az irányt. Még sikerült elkapnom a végét a Shai Maestro Trio koncertjének, ami annyira tetszett, hogy vettem tőlük egy albumot. Valamiért meg voltam győződve róla, hogy ez a formáció olyan vad jazzt játszik, amit én nem tudok átérezni, és élvezni. Tévedtem. Az utolsó néhány számukat teljes beleéléssel hallgattam végig, s boldogan mentem személyesen is kifejezni köszönetemet ezért a nagyszerű élményért. Azóta megfogadtam, hogy jövőre, ha sikerül ismét beköltöznöm a völgybe, megpróbálok előzetesen jobban informálódni a fellépőkről. Idén igyekeztem olyan produkciókat választani, amiket Szegeden nem kapok meg ilyen felállásban. Így történt, hogy Szabó Balázs Bandája helyett a Gyémánt Bálint Trio lemezbemutató koncertjén maradtam, melyen Shai Maestro is fellépett.

Shai Maestro

Shai Maestro Trio - The stone skipper

            A Gyémánt Bálint Trio járt már Szegeden a Jazz kocsmában, azon a koncerten is ott voltam. Shai Maestro, és a Kata Borház udvara azonban olyan plusz fűszert adtak az amúgy is ízletes egységhez, ami nem található meg sehol máshol a világon. Kicsit tartottam a lemeztől, hogy számomra esetleg „túl jazzes” lesz, de első hallgatásra megszerettem. A cd-t ugyan extrém nehezen sikerült kiszabadítanom a szép kialakítású tokjából, de a türelmemért cserébe ezzel a zeneiséggel úgy érzem nagy ajándékot kaptam. A bemutatkozó album, melynek címe True Listener, bennem igaz hallgatóra talált, mindig más részek szépségeire, érdekességeire, váratlanságaira csodálkozok rá. A dallamos kompozíciók, és a szólamok, hangszerek, zenészek közötti valódi párbeszédek szinte látni engedik a hangokat, melyek ezáltal tartalmas belső utazásra csalogatják a hallgatókat.

Gyémánt Bálint Trio

Gyémánt Bálint Trio - True Listener

            A nap még egy további meglepetést tartogatott számomra. A Golan zenekar elektronikus, egyedi látványvilággal kialakított koncertje ott marasztalt még hajnalig a Harcsa Veronika Udvarban. Bevallom őket sem ismertem előzőleg, de az első néhány taktussal azonnal meggyőztek a srácok. Alapvetően szeretem az igényes, és változatos elektronikus zenét, s ebben az idősávban kimondottan jól esett már egy kicsit mozogni. Arról nem is beszélve, hogy végre találkozhattam élőben a hang drum ütőhangszerrel. A hangok, és a színpad melletti fa levelein keresztül átszűrődött fények, misztikus jelleggel ruházták fel az éjszakát. Hallgattam volna még tovább is őket. Rövidnek tűnt a koncert, mert túl jól éreztem magam. Hajnali kettő óra körül szálltam fel a zsúfolásig telt Csigabuszra. A néhány percnyi út Dörögd irányába, szinte egyetlen józanként, számomra felért egy rémálommal. Szerencsére az 5 nap alatt talán ez volt az egyedüli nagyobb kellemetlen élményem.  A sok jó programmal, érzésekkel, gondolatokkal telítve hamar elaludtam. Szombaton ismét jó napra virradtam. A koncertekről a videós összeállítást a blogom facebook oldalán (https://www.facebook.com/papirvitorlakblog/) találhatjátok.

27. Művészetek Völgye - Péntek 1. rész (2017.07.28.)

Királykő, hangerdő, Asaran Earth Trio

            A pénteki napot előzetes terveinknek megfelelően kirándulással indítottuk. Mivel az esős időt erőteljes felmelegedés követte, Bea arra számított, hogy sok gombát fogunk találni az erdőben. Le is üzleteltük kinek fogjuk odaadni, de egy régi, kukacos gombán kívül nem találtunk semmit. A Királykőhöz indultunk, amelynek bazaltoszlopai Kapolcs fölé emelkednek. Nem voltam túl boldog, amikor Bea a gomba utáni vágy következtében letért a kijelölt turistaútról, és ment egyre beljebb és beljebb az erdőbe. Főleg, hogy tölgyes erdő lévén tele volt a terep vaddisznótúrással, és én hallottam is valami nagyobb testű állat csörtetését a domboldalban. A történetnek jó vége lett, végül csak kikötöttünk a Királykőnél, de már dél volt, és tikkasztó meleg. Fotóztunk egy keveset, és elindultunk vissza a faluba.

Kilátás a Királykőtől

Szántóföldek, mezők, dombok

A kapolcsi rengeteg

            A turistaút a Kata Borháztól indul, így ha már ott voltunk, betértünk egy kávéra a Harcsa Veronika Udvarba. Bevetettük magunkat az árnyékba, de engem csak furdalt a kíváncsiság, hogy ki a déli vendége az udvarnak, ezért közelebb mentem a színpadhoz. Nagyjából három és fél méterre lehettem a beszélgetéstől, de nem hallottam belőle csak Veronika kérdéseit. Megkérdeztem a lábamnál ülő hölgyet, hogy ő hall-e valamit, azt mondta nem, de ennek ellenére nyugodtan elüldögélt a napernyő alatt. Próbáltam szájról olvasni, összpontosítottam a figyelmemet, ennek ellenére sem sikerült egyetlen szót sem elkapnom. Talán sose fogom megtudni, hogy milyen volt Fekete-Kovács Kornélnak együtt dolgoznia Ennio Morricone-val. A beszélgetés után odamentem az udvar háziasszonyához, de ő csak annyit mondott, miért nem mentem közelebb. Való igaz, hallótávolságon belül, a nyakában lett volna még hely.

Interaktív énekes workshop Fekete-Kovács Kornéllal és Harcsa Veronikával

            Ami jó volt számomra ebben a déli programban az az, hogy a végén megismerkedtem a hangerdővel. Mondjuk csak távoli megfigyelőként vettem részt benne, de így is élveztem. Erdőből erdőbe. Volt ebben valami megfoghatatlanul szép. Csukott szemmel érintésre elkezdeni hangokat kiadni, végül belehullani a csöndbe, miközben belül tovább rezegnek a hangok, és mindenféle érzéseket váltanak ki, elmondhatatlan.

            A késő délutáni cirkuszi előadás előtt visszamentünk Taliándörögdre egy kicsit felfrissülni. A következő programig még olykor-olykor morgolódtam, hogy nem azért veszek karszalagot, hogy küzdenem kelljen azért, hogy halljak is valamit. Ehhez még hozzácsaptam hisztinek azt is, hogy ha egy fotósnak van egy 70-200 mm-es teleobjektívja, akkor miért áll be a nulladik sorba hosszú percekig az ülő nézők elé fotózni. Azzal a teleobjektívvel, mivel nem volt túl nagy a színpad, simán meg lehetett volna csinálni a közeli felvételeket oldalról is, vagy a videós mellől, aki a nézőtéren középen állított állványt. Értem én, hogy a fotós csak a feladatát végezte, de… A többi fotósnak sikerült láthatatlannak maradnia.

A taliándörögdi fecskék

            A cirkuszt megelőzően, leválva a többiektől, a Momentán Társulat Udvarában kötöttem ki. Ez volt korábban Palya Bea udvara, ahol annak idején sok időt töltöttem a diófa árnyékában. Egy olyan produkciót választottam, amiről nem tudtam semmit, nem volt időm utána nézni sem. Kellemes meglepetés ért. Az Asaran Earth Trio olyan jó hangulatú koncertet adott, hogy mosolyogva néztem utána még azt is a fedett buszmegállóból, hogy ismét szakad az eső. Úgy éreztem baj nem érhet egy ilyen koncert után, így azon sem aggódtam, hogy a Csigabusz késése miatt esetleg nem érünk oda a cirkuszba. Az Asaran Earth Trio tagjai, egy horvát, egy brazil, és egy magyar hölgy, New York-ban találkoztak egymással. Népzenei feldolgozásokat adtak elő énekelve és ütőhangszereken kísérve. Áradt belőlük az életöröm és életigenlés. A koncert hangulata annyira megragadott, hogy még a fényképezőgépemet is elfelejtettem elővenni. Többek között ezért is szeretem Kapolcsot. Az ilyen meglepetésekért. A nap további eseményeiről a következő bejegyzésemben olvashattok majd.

27. Művészetek Völgye – Csütörtök (2017.07.27.)

Taliándörögd, Kapolcs, Harcsa Veronika Quartet, Vad Fruttik

           A csütörtöki nap délelőttjét a taliándörögdi helyszínekkel való ismerkedéssel töltöttük. Mivel Taliándörögdön csak délben kezdtek el jegyeket árusítani (dél után 10 perccel még nem voltak kint ezen a napon az árusok), és a programok már tíz óra körül elkezdődtek, az udvarok jóindulatára támaszkodtunk, hogy mindenhol körülnézhessünk. Szerencsére mindenki tisztában volt ezzel a problémával, és kedvesen fogadtak bennünket. Mivel a fesztivál napi ritmusához képest viszonylag korán indultunk felfedező útra, a Református Udvart és a Tarisznya Evangélikus Udvart leszámítva, nem sok aktivitást tapasztaltunk. Kívánságomra kimentünk a község határában található Szent András templom romjához, amelynek festői szépsége és energiája lenyűgözött. Korábban, a fesztivál ideje alatt, itt is tartottak koncerteket, de én még soha nem jártam a romnál. A szentély és a sekrestye magasba vesző falmaradványai, a végtelenség illúzióját keltik. Még ma is láthatóak ép ívbordák a romban. Az ablakokon áttekintve eggyé válhatunk a természettel. Ez a hely a béke, és a nyugalom egy megmaradt apró szigete. Sokáig elidéztünk ebben a harmóniában.

Taliándörögd, Szent András templom rom

Taliándörögd, Szent András templom rom

            Délelőtt még forró teával kínáltak bennünket a Tarisznya Evangélikus Udvarban. Aztán egyik pillanatról a másikra kisütött a nap, és fülledt meleg lett. Kicsit belenéztünk a Művelődési ház előtt felállított Színész automata működésébe, de engem kifejezetten bosszantott a produkció, így úgy véltem ideje felpattanni a Csigabuszra Kapolcs irányába.

            Kapolcson nagyon gyorsan telt az idő. Mire megnéztünk minden kis zegzugban fellelhető szebbnél-szebb kézműves portékát, útközben be-belesve az udvarokban zajló programokba, ránk is esteledett.

            Kivételesen még időben érkeztünk a Harcsa Veronika Udvarba. Sikerült jó ülőhelyet találnunk magunknak, csak egy kicsit már megint kezdtünk fázni. Bea vett egy párnát, én az esőkabátomra helyezkedtem el. A Harcsa Veronika Quartet koncertjére jöttünk, ahol meglepetés vendégek is felléptek. Ávéd János (szaxofon) és Matthew Mitchell (gitár, ének). A koncertbe bele tudtok hallgatni a blog facebook oldalára (https://www.facebook.com/papirvitorlakblog/) feltett videón keresztül.

Harcsa Veronika Quartet (+Matthew Mitchell, Ávéd János)

            A megzenésített versek, lágy jazz ritmusok után, kicsit meredek volt a választásunk a következő programot tekintve. A Panoráma Színpad felé tartva néhány percre betekintettünk az útba ejtett udvarok programjaiba is, aztán a Vad Fruttik koncertjén találtuk magunkat. Fergeteges buliba csöppentünk, ahogy azt a videóban is láthatjátok. Igaz Likó Marcell jobban ugrált, mint a közönsége, de mindenki énekelte teli tüdőből vele együtt az ismert slágereket. Mit tehettünk volna, helyenként mi is beszálltunk a kórusba. Kiemelném még, hogy a dalok pergő ritmusához kifejezetten illett a látványvilág.

Vad Fruttik

            Éjfél után értünk vissza a szállásunkra, ahol még felidéztük az addig történteket, átnézve a képeket, és a videókat. Péntekre kirándulást is terveztünk. A következő bejegyzésben megtudhatjátok merre jártunk.

27. Művészetek Völgye - Szerda (2017.07.26.)

W.H. - Shakespeare's Sonnets & Songs (Sena, Németh Juci, Harcsa Veronika), Volkova Sisters

      Vasárnap késő este érkeztem vissza a Művészetek Völgyéből. Öt csodálatos, és felejthetetlen napot töltöttem el Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. Rengeteg élménnyel gazdagodtam, mind a programok, mind az ezeken résztvevő emberek által. Arra gondoltam, hogy most hosszabb-rövidebb videó összeállításokkal, és néhány képpel készítek Nektek beszámolókat. 

      A szerdai nap fele utazással telt, a másik fele meg várakozással és vágyakozással, hogy elálljon végre az eső. Az egyik általam legjobban várt koncertet (W.H. - Shakespeare’s Sonnets & Songs) féltettem, melyben néhány szám erejéig együtt lépett színpadra Sena, Németh Juci és Harcsa Veronika. Szerencsére az idő végül jobbra fordult, a koncertet megtartották a Harcsa Veronika Udvarban, melynek idén is a Kata Borház adott otthont Kapolcson. Különleges koncert volt, hallgassatok Ti is bele. Shakespeare után éles zenei váltást tett az udvar, még a szonetteket dúdolgattam, amikor a Volkova Sisters elkezdte a koncertjét. A nyitó számot leszámítva (World without delight) kemény zene, amint láthatjátok szinte sötétben. Nem vártuk meg a koncert végét, mert hiába ittuk a meleg teákat, rettenetesen fáztunk. Kapolcs főutcáját éjfél körül, a fesztivál ideje alatt, én még ilyen kihaltnak nem is láttam. A videó végén még egy régi Bonanza idézet is elhangzik. Kövessetek a blog facebook oldalán is!

https://www.facebook.com/papirvitorlakblog/