Rolling, set

Harcsa Veronika - Gyémánt Bálint klipforgatás a budapesti Brody Studiosban /2017.02.26./

Nemrégiben azt álmodtam, hogy meghívtak egy stúdió felvételre, amit intő jelnek vettem, hogy részt vegyek egy forgatáson. A facebookon hirdették meg az eseményt, az első 50 jelentkezőt várták rá. Már több mint 2 órája volt kint a felhívás, amikor észrevettem. Először meg sem akartam próbálni, esélytelennek véltem a helyzetem. Végül egy kis rábeszélés után elküldtem a jelentkezésem, és egy óra múlva jött is a levél, hogy várnak szeretettel. Ekkor kezdtem csak el igazán izgulni.

            Soha nem égetett ugyanis belülről a vágy, hogy szerepeljek. Ugyanakkor nagyszerű dolognak tartottam, hogy részese lehetek egy ilyen jellegű alkotó folyamatnak. Az élet a kamera másik oldaláról vonzott mindig is, így kíváncsi voltam, hogy állom meg a helyem most, ha nem én rendezem a képi világot, hanem engem rendeznek el benne. Persze az is lehet, hogy egy másodpercre sem fogok feltűnni majd a klipben, de különösképpen ez sem zavarna. S annak ellenére, hogy hosszú és fáradtságos volt a nap, úgy érzem, megérte minden perce. Még a sok várakozás is, mert akkor lehetett egy kicsit pihenni.

A felvételre Budapesten, a Nyugati pályaudvartól 12 percnyi sétára került sor, a helyszín a Brody Studios volt. A klip szempontjából ez a ház belső fedett, és mérsékelten meleg udvarát, valamint lépcsőházát jelentette. Elsőként érkeztem a közönség soraiból. Végül nekem úgy tűnt nem is voltunk ötvenen, de nem számoltam meg. A korosztály heterogén volt, a nemek aránya nagyjából kiegyenlített. Lelkesek voltunk, kíváncsiak, fegyelmezettek, és ami talán a legfontosabb egy forgatáson, végtelenül türelmesek. Eleinte nem volt meghatározva milyen ruhába kell mennünk, de egy nappal a felvétel előtt levélben kérték, hogy fekete, fehér, szürke tónus, és lazán elegáns stílus legyen a meghatározó. Ezt a kérést egészen alternatívan, de teljesítettük.

            Három számot vettünk fel egész délután, kettőt a Tell Her album dalai közül, a harmadik egy Beatles feldolgozás volt. A forgatás kettőtől körülbelül nyolc óráig tartott, így még elértem az utolsó vonatot Szeged felé. Fél hét körül még aggódtam, mert külön kérésük volt, hogy mindenki maradjon a felvétel végéig. Eredetileg hét óra tájékán fejeztük volna be, de egy órát csúsztunk, ami még éppen belefért.

Soha nem gondoltam bele igazán, hogyan történhet technikai szempontból egy ilyen klipforgatás. Nem tudtam, hogy először a hangot veszik fel, utána meg a felvétel többi része már playbackre megy. A közeli, szűkebb plánok, és a nagyobb totálok egyaránt. Meg kell, hogy mondjam nem volt könnyű dolgunk, a Give time szerintem kimondottan nem egy álló koncertes történet, a Here I am már kicsit kívülről nézve is mozgalmasabb. Ha mi nem is nagyon táncoltunk, a kamerák igen. Volt néhány kamera rögzített pozícióban, és néhánnyal folyamatosan mozogtak körülöttünk. Egy szabály volt csak, nem szabadott direkt a kamerába nézni. Ezt könnyűnek tűnhet betartani, de egyáltalán nem volt az. Amúgy nem videó kamerákkal, hanem videók felvételére is képes digitális fényképezőgépekkel forgatták le az anyagokat. Minden felvétel kezdetekor Veronika felmutatta a sorszámot, majd tapsolt egyet. Ez a „manuális eszköz” igencsak megkönnyíti több kamerás felvételeknél az utómunkát. Ha jól láttam volt az objektívek között nagy fényerejű fix 35, 50 és 85 mm-es fókusztávolságú, valamint használtak néhány zoom nagy látószögű és tele objektívet is. Párat én is elfogadtam volna közülük. Ahogy figyeltem a legtöbb bosszúságot a fehéregyensúly okozta. A stáb amúgy teljesen profi volt, mindenki tudta a dolgát, s a sok kamera ellenére csak néhányszor voltak egymás útjában.

            A leghosszabb várakozás a helyszín átépítésekor adódott, másfél óránk volt üresen. Az egyedül érkezett rutinos versenyzők közül voltak, akik könyvet olvastak, de a legtöbben a telefonjuk bűvöletében léteztek. Én energiatakarékos üzemmódban nézelődtem. Frissítőként uborkát és répát kínáltak, a répa jobban fogyott. A növényi díszletet az udvaron szinte azonnal lebontották. Nagyra értékeltem a gesztust, hogy minden női résztvevő kapott belőle a rendezőtől egy szál szegfűt. Nekem rózsaszín jutott, még most is szép, három nappal a forgatás után.

            A forgatás alatt érdekes módon már nem izgultam annyira, mint a felvétel előtti napon, amikor még nem tudtam mi vár rám. Sőt kimondottan nyugodt voltam magamhoz képest. Mondjuk az első két szám felvétele alatt, majdnem én voltam a leghátsó ember a közönségből, de valakinek ott is állnia kellett.

Nagyon örülök, hogy némi hezitálás után, de végül éltem ezzel a lehetőséggel, és kipróbáltam magam egy számomra teljesen idegen környezetben. Most már nincs más dolog, mint kivárni a végeredményt. 

Hírös: klubkoncert az Agórában

Harcsa Veronika - Gyémánt Bálint: Tell her /lemezbemutató koncert, Kecskemét, 2017.02.04./

Mielőtt rátérnék a koncertre, szentelnék még két bekezdést Kecskemétre. Nem találtam számomra ideális kávézó helyet a belvárosban, végül a Malom Centerbe tértem be. Az útikönyvemben egy érdekes információra bukkantam a kereskedelmi és szórakoztató központról, mégpedig arra, hogy a helyén működött 1833-1868 között az első kecskeméti játékszín, ahol Petőfi Sándor, és Jókai Mór is megfordult. Itt adták elő első ízben a Bánk bánt Kecskeméten 1847-ben.

A kávé után tovább sétáltam, és a Szentháromság-szobrot, valamint a Katona József Színházat érintve a Magyar Fotográfiai Múzeum elé jutottam. Sajnos leltározás, és gyűjteményrendezési munkák miatt épp zárva volt. Fotográfusként szeretnék majd egyszer mindenképpen visszatérni a múzeumba. Az épületet 1890-ben táncteremnek építették, később megvásárolta az ortodox hitközség, és átalakította zsinagógává. Az 1990-es évek elejétől működik múzeumként, miután teljesen újjáépítették. Gyűjteményük több mint egymillió fényképet tartalmaz a magyar és az egyetemes fotóművészetből, André Kertésztől Moholy-Nagy Lászlón át Robert Mapplethorpe-ig. A fényképeken kívül eredeti negatívokat, fotográfiai eszközöket, nyomtatványokat, hang- és videó anyagokat is gyűjtenek. 

Harcsa Veronika - Gyémánt Bálint duó koncertje este 8 órakor kezdődött a Hírös Agóra előcsarnokában. A pénztár 7 órakor nyitott, és mivel a helyfoglalás érkezési sorrendben történt én oda is mentem a nyitási időre. Nem én érkeztem elsőként, de nagyon jó helyet sikerült találom. Vittem magammal a Malom Centerben frissen beszerzett februári Filmvilág magazint, de a gyertyafényben hamar letettem az olvasásról. Figyeltem az embereket. Sokan kiöltözve érkeztek és pezsgőt, koktélokat vásároltak. Nagy volt a nyüzsgés, s annak ellenére, hogy az interneten kevesen jelentkeztek az eseményre, az amúgy elég nagy előcsarnok hamar megtelt. A koncert időben elkezdődött, és nagyjából az első két szám után teljesen át is tudtam adni magam a zenének. A duó szegedi koncertje kapcsán már sok mindenről írtam az előadókkal, és a Tell her albummal kapcsolatban. Biztos sokatokban felmerül most a kérdés, hogy miért is utaztam el mégis Kecskemétre. Többek között azért, mert nincs két egyforma koncert. Nemcsak a művészek részéről formálódik mindig egy kicsit másképp a zenei anyag, hanem a helyszín, valamint a közönség is mindig visszahat rá. A gyertyafény már eleve megadott egy visszafogott, elmélyülésre, elcsendesülésre alkalmas alaphangulatot. Egy olyan állapotot, amikor az ember másfél óra erejéig együtt lélegezhet a zenével, kizárva minden mást addig az életéből. 

A szünet sem törte meg a varázst, de ami utána következett az minden elképzelésemet felülmúlta. Kiderült ugyanis, hogy a közönség soraiban elrejtőzött egy leánykórus is, ami Veronikának rögtön alkalmat adott arra, hogy a Give time című dalt velük együtt énekelje el. Amikor megszólalt a kórus elámultam, mert nagyon tisztán, szépen énekeltek. Sőt annyira szépen, hogy arra gondoltam a koncert végén, hogy az Aurin Leánykar engem elrontott. Úgy éreztem ugyanis, hogy ettől az estétől kezdve már csak kórus kísérettel fogom tudni elképzelni ezt a dalt. Nekem a kórus maga is egy hatalmas meglepetés volt, mert bizony semmit sem vettem észre a koncert előtt a készülődésükből. Csak annyit gondoltam az egészről, hogy jött a lemezbemutatóra egy leány osztály, egy zeneszerető osztályfőnökkel. Egyet nem értettem csupán, hogy miért ültek le annyira szétszóródva. Hát azért, mert szólamok szerint helyezkedtek el. 

Itt ejtenék is néhány szót az Aurin Leánykarról. Az internet alapján 1998-ban alakult a Kodály Iskola Miraculum Gyermekkórusának 15 év feletti lányaiból. A kórus alapítója és vezetője Durányik László. Fennállásuk alatt számos koncertet adtak Európa szerte, és több rangos nemzetközi kórusversenyen is első díjban részesültek. Az énekkar repertoárjában a reneszánsz zenétől a XX. századi kórusművekig sok minden szerepel.

A fantasztikus koncertet dedikálás követte, hosszabb sor állt, mint Szegeden. Én is beálltam, hogy személyesen is tudjak beszélni Veronikával és Bálinttal néhány mondatot. Az este azonban még mindig nem ért véget, ugyanis a dedikálást moderált beszélgetés váltotta fel. Aztán egyszer csak jött a következő csoda. A leánykar még ott maradt tagjai felálltak, kimentek, és körbeállták Veronikát és Bálintot. Merthogy eredetileg egy meglepetés dallal készülhettek elsősorban a művészeknek, de mi is, akik végig ott maradtunk, ezáltal egy lenyűgöző ajándékban részesülhettünk. Legalább annyi boldogsággal és örömmel töltött el engem is a fellépésük, mint Veronikát és Bálintot. Nemcsak a dal (Give me little water Sylvie) volt nagyszerű az előadásukban, hanem az is, hogy láthattam a meglepetés erejét, és az elragadtatást az arcokon. Igazi adomány volt ez a sorstól, ezt nem lehetne ugyanilyen hatásfokkal megismételni. Ritka és kivételes este volt.

Összességében nagyon jó döntés volt részemről ez a kecskeméti kirándulás, sok új és a kórus által felejthetetlen élménnyel is gazdagodtam. A koncert óta pedig szinte csak kórusműveket hallgatok.

Cifra palota, zöld az ablaka… /2017.02.04./

Utolsó pillanatban döntöttem el, hogy a Harcsa Veronika - Gyémánt Bálint duó Tell her lemezbemutató turnéja kapcsán ellátogatok Kecskemétre. A lehető legjobb elhatározásom volt ez a szombati nap eltöltésére, hisz a röpke fél napos kirándulás nagy meglepetéseket tartogatott számomra. Túl sok időm a felkészülésre nem jutott, így végül - ebben a digitális korban - egy sebtében kikölcsönzött útikönyvvel és egy várostérképpel indultam útnak. Még soha nem jártam Kecskeméten, a vasútállomást leszámítva.

Az állomásról egyenesen a Hírös Agóra felé vettem az irányt, hogy utána nézzek az esti koncert helyszínének. Útközben a látnivalókról a könyv segítségével próbáltam meg tájékozódni, azonban már a Katona József Múzeum és a múzeum előtti szoborpark leírásánál telítődtem lexikális információkkal. Onnantól kezdve hagytam, hogy a város maga hasson rám, és később olvastam részletekben utána a nevezetességeknek. Amúgy a park az olvadék hóban ácsorgó göcsörtös fáival, a pocsolyákból kinövő padokkal, és szobrokkal meglehetősen furcsa hangulatot árasztott, ami sokáig elkísért.

A parkból a Nagykőrösi utcán keresztül jutottam el a városközpontba. Az út pár percet vett csak igénybe, kényelmes, szemlélődős tempóban. A Szabadság téren rögtön két impozáns épületbe botlottam: az egykori zsinagógába, és vele átellenben a Cifrapalotába. A romantikus stílusban épült perzsakupolás zsinagógába sajnos nem tudtam betérni, de a Márkus Géza tervezte Cifrapalotába később visszamentem.

A Cifrapalota eredetileg bérháznak és kereskedelmi kaszinónak épült 1902-ben. Nevét külsődleges túldíszítettségére utalva a város lakói adták. A szecessziós stílusban épült palota majolika (színes festéssel ékesített kerámia) díszítése változatos formában jelenik meg az ablakkeretektől a tetőig. A hullámvonalas ablakok eredeti zöld színe felújításkor került elő a fehér festékréteg alól. Az épület belső terei kevésbé díszítettek, a legszebb a két szintet átfogó, ellipszis alaprajzú, dongaboltozatos Pávás-terem, a kereskedelmi kaszinó egykori díszterme. A terem díszítettségében ötvözi az art nouveau kedvelt motívumait a magyar népművészet elemeivel. A névadó pávák mesés festett gipszstukkók, de szép a két Tiffany-üveg berakású csillár is. Megemlíteném még a palota két lépcsőházát is, melyekből a szélesebbet mázas kerámialapok, kovácsoltvas korlát és stukkódíszítések övezik. A palota 1983 óta szolgál múzeumként, ott jártamkor a földszinten időleges kiállításként a 25 éves szegedi SZÖG-ART egyesület tárlatát tekinthettem meg. Külön örömömre szolgáltak Kass Jánosnak, Bartók Béla A kékszakállú herceg vára c. művéhez készült illusztrációi, plakátjai. Az első emelet állandó kiállítása, a Nagyurak és Vezérek - Híres avar leletek a Kiskunságból címet viselő nagyon tetszett. A szórványos lelet együttes sokfélesége, gazdagsága és a kiállítás lenyűgöző összeállítása hosszú ideig lekötött. A Műhely Művészeti Egyesület időszakos Téli tárlatából pedig talán a kortárs képzőművészeti anyag komplexitása volt az, ami a leginkább megfogott. A második emelet állandó képzőművészeti kiállítása válogatás a Kecskeméti Művésztelep, valamint a 20. század első felének magyar festészetéből. Többek között Mednyánszky László, Tóth Menyhért, Nagy István és Farkas István alkotásai láthatóak itt, de találtam csemegeként Berény Róbertet is. Az egész múzeumot körülbelül egy-másfél óra alatt jártam be, s nem találkoztam abban az intervallumban más látogatókkal.

Az Agóra földszintjén is kiállításba botlottam, még tartott ugyanis Kunhegyesi Ferenc festőművész, Ghandival teázni című tárlata. Elég éles volt a kontraszt a Cifrapalota sokszor sötét tónusú anyaga, és Kunhegyesi Ferenc élénk, színes, álomszerű alkotásai között. Kunhegyesi Ferenc táncos karrierje befejezése után fordult a képzőművészetek irányába. Mestereinek az autodidakta festő Balázs János mellett, Péli Tamást, és a Kossuth-díjas Szentandrássy Istvánt tartja. Munkásságára hatással voltak többek között Diego Rivera és Paul Gauguin, valamint az avantgardok is. Én is felfedeztem képei hangulatában számos nagy elődöt (Marc Chagall, Amadeo Modigliani, Gustav Klimt, Aba-Novák Vilmos), mégis nagyon egyedinek és egységesnek tartottam az Agórában kiállított műveit. Az egyik kedvencem az Átsuhanó című alkotása volt, ami több oldalról közelíti meg véges időnket a végtelen Univerzumban. 

A koncertről majd a következő bejegyzésemben olvashattok. 

Harcsa Veronika - Gyémánt Bálint: Tell her

Harcsa Veronika - Gyémánt Bálint: Tell her /lemezbemutató koncert, Szeged, 2016.11.21/

Pontosan tudom a dátumát mikor láttam és hallottam személyesen is először Harcsa Veronikát színpadon, az Iránytűben emlegetett belépőjegyeim egyike ugyanis az íróasztalom egyik ékessége. A Jazz kocsmában történt Szegeden, egy meleg nyári estén, 4 évvel ezelőtt, ahol a Smárton Trió vendégeként lépett fel. A koncert olyan kedves emlékem maradt, hogy a jegyre tekintve a mai napig gondolatban gyakran visszapörgetem oda az időt. Veronikának ekkora már számos lemeze megjelent, így ha úgy vesszük elég későn találtam rá, de talán pont ez volt adott, kellett ennyit érnem és élnem, hogy megérkezzek én is ebbe a zeneiségbe. Azt hittem Gyémánt Bálinttal való első találkozásomat nehezebben fogom tudni felidézni, de azt a jegyem is megőriztem… 2013-ban láttam őket együtt az Ifjúsági Házban és valószínűleg akkor hallhattam először tőle a The GFC-t is, amivel azonnal rajongóvá is váltam. Még feldereng egy réges-régi koncert emléke a Millenniumi Kávéházból, de hagyjuk a múltat, mert 2012 óta valószínűleg az összes szegedi koncertet felsorolhatnám ahol Veronika és Bálint fellépett, sőt más településekre is volt szerencsém eljutni, közülük Kapolcsot és a Művészetek Völgyét emelném ki a sorból, ahol Veronikának saját udvara is volt.

Ezt a lemezbemutató koncertet nagyon vártam s egy félreértés következtében azt mondhatnám, hogy gyakorlatilag idén februártól, akkor bukkantam rá ugyanis a Possible című számukra az interneten. Volt egy kis csalódás bennem, mikor megtudtam, hogy elnéztem, de annál nemesebb volt a várakozás, annak okán is, hogy az ezt megelőző szegedi duó koncert alkalmával már elhangzott az új dalokból egy kis ízelítő, amiket nagyon közel éreztem magamhoz. Sokkal közelebb, mint a Lifelover számait, amiket szeretek ugyan, de nem érintettek meg annyira, mint a mostani rendkívül személyes és lírai album, a Tell her dalai. Mondjuk nehéz összehasonlítást tenni, mert két teljesen különálló karakterű és önálló életet élő albumról van szó, de tény, hogy számomra ez a mostani album épp akkor érkezett, amikor szükségem volt rá. Az őszinteséget a zenében (és az életben) én mindig is nagyra értékeltem, mint ahogy azt is, hogy Veronika és Bálint nem mennek a trendek után, a változás bennük rejlik, ők maguk a zenéjüket formáló erők és energiák, őket meg, mint mindnyájunkat, az életük, élményeik alakítják, hangolják, határozzák meg. Minden koncertjük valódi meglepetés, és tegnap este én nagyon örültem, hogy végre ismét olyan közönség, közösség tagja lehetettem, akik nyitottak voltak és bátran beletették a térbe a zenéhez igazodva s illően a maguk örömét és bánatát. Felemelő élmény volt, nehezen engedtük el egymást a koncert végén, de mint ahogy a Tankcsapda Múlik c. feldolgozásában is megénekelték, „itt úgy sincs vége”.  A Tell her című lemez november 10-től kapható a boltokban, s két nap erejéig az interneten is meg lehetett hallgatni, amit én meg is tettem. Újra meg újra. Annyira a hatása alá kerültem, hogy miután levették, visszafelé számoltam a napokat a koncertig, szerencsére már nem volt olyan sok. Kíváncsi voltam, hogy mit fogok szólni, amikor a dalok önmagukban fognak megszólalni azaz egy szál gitár és ének felállásban, mindenféle elektronikai megjelenés nélkül, és azt kell mondjam, hogy semmiben sem szenvedtem hiányt, sőt… Az élő zene, a személyes élmény felbecsülhetetlen és a koncert által új színekkel is gazdagodtam, mert most már nem csak a saját történeteimet hallom visszhangozni az album dalaiban, hanem azokat a történeteket is, amik ott elhangzottak. Hangokban, gitár pengetésben, szavakban, gesztusokban, sóhajokban, pillantásokban, csendben és nevetésben.

Gondoltam készítek nektek egy album kicsomagolós videót, de Bálint már kicsomagolta nekem a lemezt a koncert végén, így erről most lemaradtatok. Ha a külalakját nézem, nekem személy szerint nagyon tetszik az elülső borítókép, ami Stefanie Marcus munkája. Bálint az élességi tartományon kívülről tekint vissza közvetlenül a kamerába Veronika válla mögül, miközben Veronika valahová a távolba mered, amit én olyan szimbolikusnak tartok, ami már bőven az album tartalma felé mutat. Benne van minden az elengedéstől, a tudatos jelenléten át egymás és önmagunk megismerésének határáig és egyben határtalanságáig. Szerintem ezt a fajta képi kommunikációt annak sem kell magyarázni, aki még nem hallotta az album dalait. A borító hátoldalról nekem az jut eszembe, hogy mennyire fontos, hogy ki tudjuk fejezni önmagunkat, hogy utat találjunk a bennünk elő szavaknak, hangoknak, gondolatoknak, érzéseknek. Utat önmagunkhoz, és ezáltal utat akár egy másik emberhez is. A dalok egy kivételével (Vetettem violát) angol nyelvűek, de hangulatukat nagyon szépen és pontosan visszaadja a hangzásuk, így az se ijedjen meg, akit esetleg eddig a nyelv visszatartott. A borítóban a dalszövegeket is megtaláljátok, én most épp a Wait and see címűt követem figyelemmel, számomra ez a dal már örökké a Salföldi Dalföld harangzúgásával társul. Nagyon szerettem azt a koncertet is a lemenő nap fényében, azzal is meg tudnék tölteni egy bejegyzést. Visszatérve az albumhoz, ha ki kellene emelnem egy dalt bizony nem tudnék, mindegyik egyedi és különleges a maga nemében. Kérdezték már tőlem, hogy mit ajánlanék első meghallgatásként, nos azt hiszem legközelebb megpróbálom személyre szabni majd az ajánlatomat. Most tudnék még írni a hangok erejéről, a tisztaságról, Veronika és Bálint példamutató művészi kapcsolatáról, odafigyelésről, kölcsönös tiszteletről, megbecsülésről, kiállásról, tartásról, bátorságról, elszalasztott és megragadott lehetőségekről, de úgy érzem csak az előttem szólókat ismételném. Talán egyszer majd mesélnek ők is itt magukról, a zenéről, örömről és fájdalomról, életről és elmúlásról már gyűjtöm hozzá a kérdéseket. Addig is, ha kedvet kaptatok hozzá hallgassátok meg az új albumot, és/vagy vegyetek részt a lemezbemutató turné valamelyik következő állomásán! Keressetek új élményeket, ne adjátok fel az álmaitokat és addig mondjátok el, amit szeretnétek, amíg van rá lehetőségetek! Veronikának és Bálintnak pedig további sok sikert kívánok itthon és a nagyvilágban egyaránt!