Asperger /koncert, Jazz Kocsma, Szeged/

            Van Szegeden egy hangulatos kis kocsma, ahol a szörpök mellett izgalmas zenei és irodalmi estekkel is olthatjuk szomjunkat. Eddig is sokszor megfordultam ott, de ezen a héten három egymást követő napon is lementem, mert nem tudtam ellenállni a kínált programoknak.

A hétfői olasz zenekarban a női nagybőgős vonzott, aki a lelke, és a motorja az egész formációnak. Úgy éreztem a kíváncsiságom sokkal erősebb, mint az interneten egyszer meghallgatott zenéik kezdeti idegensége. Ráadásul nem elhanyagolható szempontként még azzal is tudtam győzködni magam, hogy nem minden nap juthatok hozzá egy ilyen változatos zenei műfajokat egybeolvasztó olasz bandához. Ezen felül az is megfordult a fejemben, hogy ez a koncert valamilyen kárpótlást is nyújthat egy, a hangerő miatt korábban kihagyott orosz női folk-rock-punk zenekarért.

 

Catarina Palazzi Sudoku Killer Asperger

A Catarina Palazzi Quartetből alakult Sudoku Killer 2007-ben jött létre Rómában. A zenekar tagjai: Catarina Palazzi (nagybőgő), Giacomo Ancillotto (gitár), Maurizio Chiavaro (dob) és Sergio Pomante (szaxofon). Most májusban megjelenő harmadik lemezük kapcsán indultak európai turnéra, melyben még a szegedi állomás mellett Pécs szerepelt magyar helyszínként. Az Asperger címet viselő lemez címében igazából előremutat a következő albumuk felé, aminek kompozíciói szervesen kapcsolódni fognak pszichiátriai kórképekhez. Mindenesetre ezt nem tudtam egészen addig, amíg a koncertről hazaérve ki nem bontottam az albumot, és el nem olvastam mellé a kísérő sorokat. A rossz/gonosz személyiségjegyekkel felruházott Disney figurák helyett, így az Asperger szóba kapaszkodva a koncertbe sokszor képzeltem szélsőséges érzelmeket és hangulatokat, amint halk dallamok és szólamfutamok ütköztek hangos, számomra kiszámíthatatlan zenei hangzatokkal, amik legtöbbször a szaxofonhoz, ritkábban a dobhoz voltak köthetőek. Nem is gondoltam, hogy ennyiféle hang rejlik egy szaxofonban, ha nem „rendeltetésszerűen” szólaltatják meg. Mondjuk, ha szívják, és nem fújják. A sokszor ismétlődő és gyorsuló monoton hangok nekem a hétköznapok folyását juttatták eszembe, amikor nincs idő megállni. Vagy ha meg is állunk, elsodornak. A körülmények, az emberek, vagy a saját magunk által alkotott akadályok, korlátok. Ezekkel a képzelt társításokkal lehet nem is jártam annyira távol annak megélésétől, hogy a zenei üzenet egy része szerint nem mindig a jó győzedelmeskedik a gonosz felett. Az üzenet további részei azonban azt is magukban hordozzák, hogy ha lehetőségünk van megismerni ezt a sokféleképpen definiálható gonoszt, akkor megváltoztathatjuk viszonyulásunkat hozzá, és ezáltal talán már nem fog minket halálra rémíteni. A lemez a leírás szerint 5 kompozíciót tartalmaz. 5 Disney mese szereplőin keresztül filozofál zenei eszközökkel a jóról és a rosszról, és mindarról, amit ezek a fogalmak jelenthetnek az egyes embereknek a személyiségfejlődés tükrében.

Kedden Áfra János költő, és Lázár Domokos énekes, dalszerző estjén vettem részt. Szerdán pedig Puskás Dániel költő kötetbemutatóján jártam, ahol én képviseltem egy személyben az érdeklődő közönséget. Ennek ellenére a kötetbemutató nem szokványos módon, de lezajlott, amiért utólag is nagyon hálás vagyok. Az irodalmi estekről és a kötetekről majd a későbbiekben olvashattok.

Bartók és a bálnák

          A Modern Art Orchestra március 25-én, Bartók Béla születésnapján mutatta be a zeneszerző Tizenöt magyar parasztdal c. művét a BMC-ben (Budapest Music Center). A lemezbemutató koncert anyagának egy részét hallottam tavaly nyáron Kapolcson, a Harcsa Veronika Udvarban, a Művészetek Völgye Fesztivál ideje alatt. Már akkor nagyon tetszett ez a kortárs feldolgozás, ami maximálisan tiszteletben tartja az eredeti művet, ugyanakkor az átkötésekben minden modern eszközt szabadon felhasznál. A tavalyi bálna asszociációm a hangok egy részére annyira megmaradt bennem, hogy úgy gondoltam ezt az érzést újra át kell élnem. A koncert vasárnap estére esett, nagyjából két héttel előtte vettem meg rá a jegyem.

            Szerda este még úgy tűnt, hogy az élet annyi akadályt gördít a részvételem elé, hogy el kell ezt az esti eseményt engednem. Eléggé csalódott voltam miatta, hisz hiába próbáltam minden lehetőséget számba venni, egyre távolabb kerültem a koncerttől. Aztán jött a hír, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel beiktattak még egy koncert időpontot vasárnap délutánra. Azonnal írtam egy e-mailt a szervezőknek, akik perceken belül válaszoltak is rá, kedvesen és rugalmasan kezelve a problémám. Bárcsak mindenhol így működnének ezek a dolgok. Vasárnap reggel vonatra szálltam, és délután már boldogan helyet is foglaltam a koncertteremben. Az ötödik sor szélére ültem le, és vártam hová fogok utazni a hangokkal. Ez alkalommal sem csalódtam. Kiváló zenészek, művészek összefogása tette kivételessé ezt a majdnem elszalasztott koncertet.

            Mielőtt a koncertre és a lemezre rátérnék, teszek még egy kis kitérőt. Nem bízva annyira a vonatközlekedésben, hamarabb indultam el Szegedről. A köztes időt a Magyar Nemzeti Múzeumban töltöttem, ami pár perc sétányira van csak a BMC-től. Habár csak a kompakt fényképezőgépem volt nálam, vettem fotós jegyet. Másfél óra alatt rohantam végig Magyarország történetén, az államalapítástól az 1990-es évekig. Sajnos ebbe a régészeti kiállítás (Kelet és Nyugat határán), valamint a Lapidárium már nem fért bele. Eredetileg nem így terveztem, mivel azonban elvétettem a bejáratot a régészeti kiállításra, végül felmentem az emeletre. Hirtelen nem láttam át a múzeum elrendezését, hiába nyomta a kezembe a biztonsági őr róla a tájékoztató füzetet, amikor észrevette tanácstalanságom. Valahogy nem volt nekem mégsem egyértelmű.

Magyarország története I. (Magyar Nemzeti Múzeum)

         A múzeumban nem voltak sokan, nyugodtan tudtam nézelődni. Szerintem, ahogy az ilyen nagyobb múzeumokban általában lenni szokott, elsőre befogadhatatlan információhalmaz zúdul a látogatókra. A leírások zöme elég kis betűs volt, ráadásul sokszor a számozást sem találtam meg rögtön a tárgyak mellett, ezért hamar felhagytam az olvasással. Inkább csak azokra a tárgyakra fókuszáltam, amik valamiért azonnal felkeltették az érdeklődésemet. A kisebb érméket nagyító alatt is megnéztem volna, hiszen aprólékosan kidolgozott remekművek egytől-egyig. Úgy vettem észre, hogy leginkább a részletek voltak azok az egyes tárgyakban aznap, amik megfogtak. Elgondolkoztam, hogy vajon micsoda történetek lehetnek egy-egy ilyen tárgy mögött, attól a pillanattól kezdve, hogy valakinek a kezei alatt elkészültek. Sőt sok esetben már a megrendeléskor indult el a tárgy a maga történelme felé. Ahány vitrin, annyi különböző tárgy, annyi személyes, avagy személytelen történet. Szívesen olvasnék némelyikről bővebben is, mert amennyire beszédesek ezek a tárgyak, épp annyira rejtélyesek is.

Magyarország története II. (Magyar Nemzeti Múzeum)

         A múzeumból egyenesen a BMC-be mentem, ahol ismét ajtót tévesztettem. Egy szimpatikus, mosolygós fiatalember udvariasan előre engedett, mint kiderült a művész bejáraton. A koncert teltházas volt, mint ahogyan az esti is. Olyan neves zenészek egészítették ki a Modern Art Orchestra népes táborát, mint David Liebman (szaxofon), Dresch Mihály (fuhun), Lukács Miklós (cimbalom), és Gőz László (trombita). A végén még énekhang is csatlakozott a zömmel fúvós hangszeres zenei világhoz, Harcsa Veronika révén. A koncerten a Tizenöt magyar parasztdal big-bandre hangszerelve hangzott el. A Bartók mű eredetileg zongorára íródott 1914 és 1918 között, s olyan dallamokra épül, amiket Bartók az 1910-es évek során gyűjtött. Az áthangszerelés Bacsó Kristófnak, Ávéd Jánosnak, Subicz Gábornak és a Modern Art Orchestra művészeti vezetőjének, Fekete-Kovács Kornélnak a munkája.

Habár bálnákkal most nem találkoztam a koncerten, azért elképedtem, hogy ezek az életről, halálról, szerelemről, elmúlásról szóló, big-bandes megközelítésben előadott parasztdalok micsoda asszociációkat ébresztettek bennem. Azt kell mondjam, hogy egy percig sem unatkoztam. A koncertet ráadásul közös éneklés zárta. A Megkötöm lovamat kezdetű népdal eléneklésére invitált a zenekar minket. Felemelő élmény volt hang lenni a hangóceánban, még akkor is, ha számomra kissé mélyen kezdtük el, s néha csak dörmögni tudtam. Nagyon sajnáltam volna, ha lemaradok ezekről az élményekről. Az is elképzelhető, hogy ebben a felállásban ez a két koncert volt csak hallható, hiszen ezeket a nagyszerű zenészeket, akiknek egy évre előre tele van a koncert naptárjuk, nehéz leültetni közösen egy színpadra. Ugyan a koncertet a BMC élőben is közvetítette, de általánosságban úgy vélem a helyszíni élőzene mégiscsak varázslatosabb.

Modern Art Orchestra plays Béla Bartók (a lemezen szereplő fotók Csendes Krisztina munkái)

            A koncertet dedikálás követte. Lehetett beszélgetni a művészekkel, akik elég nyitottak voltak rá. A koncert előtti napon megjelent lemezt barátságos áron meg lehetett vásárolni, így beszereztem én is egyet, és beálltam a sorba. Késő éjjel érkeztem vissza Szegedre. Nagyjából úgy éreztem magam, mintha egy hétig lettem volna távol. Az biztos, hogy ha a bálnák nem is, de a koncert egyéb aspektusai még sokáig fognak foglalkoztatni.

Balaton Method /kétlemezes DVD, 2018/

Egyik nap a múlt héten nagy meglepetés ért. Piros masnival átkötve Szimler Bálint és Rév Marcell filmjét, a kétlemezes Balaton Methodot kaptam ajándékba. Az egy az egyben közösségi finanszírozású zenei film ugyan 2015-ös, de még nem láttam. Néhány alkalommal levetítették a Belvárosi Moziban, de sajnos akkor nem tudtam elmenni megnézni. A DVD-t idén februárban adták ki, s csak néhány helyen lehet kapni az országban. Amikor előbújt a csomagolásból szinte ujjongtam.

A tok maga is egy kisebb remekmű, jó kézbe venni, elidőzni rajta. Azonnal próbáltam beazonosítani az elülső külső borítón levő énekeseket, zenészeket. Harcsa Veronikát találtam meg először, mondjuk csalás, mert tudtam neki ott kell lennie, hisz a Bin-Jip zenekar Heavy c. száma megtalálható a filmben. Annak idején a közösségi oldalán posztolt róla a zenekar, és Veronika is. A többiek közül sokan okoztak fejtörést, mert hiába a minőségi zene, minden hazai együttest én sem ismerhetek, követhetek. A lemezek felületén található balatoni hangulatokat megidéző rajzok valamiért Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen c. mesejátékát juttatták eszembe. Ahhoz is jó emlékeim kötődnek.

A filmben közel húsz magyar zenekar (Elefánt, Fran Palermo, Hó Márton és a Jégkorszak, Akkezdet Phiai & Amoeba, Jónás Vera Experiment, Grand Mexican Warlock, Kamikaze Scotsmen, Bin-Jip, Dirty Flow Club, Subscribe, Quimby, Middlemist Red, Punnany Massif, Mindenkinek megvan a maga története (Egyed Péter), Napra, W.H., Soerii & Poolek, Bajdázó), valamint több száz további zenei partner összefogása révén tehetünk egy közel másfél órás audiovizuális utazást a Balaton körül. Minden zenekar egy számot ad elő, különböző ismert, és kevésbé ismert balatoni helyszíneken. Sok dalt külön erre az alkalomra írtak, vagy hangszereltek át. Első megtekintés után beleszerettem a filmbe, s úgy gondoltam írnom kell róla, mert a környezetemben is méltatlanul kevesen ismerik. Egy-egy klip önmagában is minden fórumon megállná a helyét, de így a Balaton festői környezetével, és életképeivel összefűzve a film méltó példája annak, hogy kreatív emberek összefogásával milyen magas színvonalú dolgokat lehet létrehozni. Nemcsak az egyedi ötletek zseniálisak benne. A sokszor meghökkentő, nem szokványos, de mindenképpen hangulatkeltő képi világ mellett még a hangmérnöki munkát is kiemelném. A spontán alakult, és a filmbe belevágott kisebb epizód jelenetek is kiválóan élnek együtt a film egészével. Egyszerre látunk eredményt, és egy alkotói folyamatot, ami ehhez a kimagasló eredményhez vezet.

Hosszú lenne a bejegyzés, ha az összes zenekar klipjét szubjektíven kielemezném, ezért inkább csak szemezgetek közülük. A már említett Bin-Jip anyag például egy kompon lett felvéve a Balaton közepén. A kompot befordították a lemenő nap előterének. A zenekart a Talamba Ütőegyüttes kíséri, a komppal átkelő különböző régebbi típusú autókon (pl. Wartburg, Polski Fiat) dobolva, ki-ki a maga egyéniségének, avagy kedvének és a koncepciónak megfelelően. A Bin-Jip zenekar klipjét Hajnal István és Deák Tamás Reszket a Hold a tó vízén c. szerzeménye vezeti át a Kamikaze Scotsmen Das Land c. száma után. Ezeket számomra elsősorban a Művészetek Völgye Fesztivál köti össze. A Das Land c. számot ugyanis egy Kapolcshoz közeli erdőben vették fel, a Reszket a Hold a tó vízén dallama pedig egy a fesztiválról látásból ismert férfi előadásában hangzik el. Ugyanakkor Harcsa Veronika néhány éve a jazz udvar házigazdája a Művészetek Völgyében, ahol két éve a Bin-Jip zenekar koncertjén az első sorban gyűjtöttem az élményeket.

Aki követte a blogom beszámolóját a tavalyi Művészetek Völgye Fesztiválról, az most biztosan nem lepődik meg azon, ha a W.H. zenekart hozom fel másodjára. Shakespeare egyik szonettjét (Where art thou, Muse ) akkor Sena, Németh Jucival és Harcsa Veronikával együtt adta elő, a filmben a Bajza Utcai Általános Iskola gyerekei kísérik. A gyerekek előbb elszavalják egy katonai sátorban magyarul a szonettet, majd elhangzik maga a dal eredeti nyelven. A fényváltások technikai értelemben kimondottan bonyolultak ebben a klipben. A kinti, kerti jelenetek látványa ismét a Művészetek Völgyét juttatta eszembe, amikor a Golan koncertjén egy fán keresztül szűrve hozzám érkező fényhatások teljesen elvarázsoltak a hangfürdőzés közben. A werk filmben a gyerekek arról beszélgettek, hogy milyen izgalmas lenne, ha hirtelen megjelennének a forgatási helyszín házigazdái, akik mit sem tudtak az egész felvételről. A valóságban persze az egyik stáb tag nyaralójában voltak, de ez a gyermeki fantázia nekem hozzáadott még egy jelentés réteget a klip sejtelmes világához.

Sokat tudnék még írni az egyes klipekről, főleg, hogy megnéztem az extrákat is. Az első DVD tartalmazza az alkotói és hangmérnöki audiokommentárokat, a második a werk felvételeket, és a vágatlan videókat. Mindegyik klip számos meglepetést tartalmazó külön kis világ, amik együttese egy jól működő mini univerzumot hoz létre. Néhányatokban talán felmerülhet a kérdés, hogy ennyi különböző zenei anyag, és megközelítési mód hogyan állhat össze egy egységes egésszé. A válasz a Balatonnak, és magának a zenének a természetében rejlik. Szinte mindenkinek jelentenek valamit.

Maurice Blanchot: Aminadab /regény, Kalligram, 2013/

           Maurice Blanchot (1907-2003) nevével az egyik nagyobb internetes könyváruházban találkoztam először, amikor pár hete az akciós kiadványokat nézegettem. Nem ismertem sem az írót, sem a munkásságát, s támpontokat sem találtam, melyik könyvével lenne érdemes megkezdeni az ismerkedést. A könyvtárban is hiába olvasgattam könyvei fülszövegét, sokkal közelebb nem jutottam a döntéshez. Végül pillanatnyi hangulatomra támaszkodva az Aminadabot kölcsönöztem ki, mert mély magánhangzóival olyan jelentőségteljesnek tűnt. Valamennyire tetszett még a borítójának sejtelmessége, s az a titokzatos jelnek vélt húzóerő, hogy előttem csak egy ember kölcsönözte ki, s annak is 4 éve már.

            Van nálam egy érzelmi-gondolati határvonal, ami témától függően olyan 30 oldal körülire tehető könyvek esetében. Ha sikerül átlépnem, akkor végleg elköteleződve így vagy úgy, de el kell jussak az adott könyv végére. Az Aminadab ebből a szempontból csőbe húzott, mert már az ötvenedik oldalon túl jártam, amikor feltűnt, hogy nem egészen értem miről is van szó. Akkor azonnal félre is tettem, de valahogy nem tudtam nem gondolni rá. Másnap, amikor ismét a kezembe vettem tulajdonképpen nem tudtam hol hagytam abba, így azt sem, hogy honnan is kellene tovább folytatnom. Éreztem, hogy ha közelebb szeretnék jutni hozzá, akkor meg kell ragadjak belőle gondolatokat, amiket úgy véltem később fel lehetne fűzni térben, vagy időben, ha már nem egy klasszikus történetről van szó. Lázasan jegyzetelni kezdtem. 2 oldalnyi A4-es papírt telefirkáltam, egyenletek, számok, karikák, vonalak, szavak és mondat töredékek alkották. Ami megdöbbentett, hogy értelmezés szintjén szinte mindig ugyanarra jutottam, amikor egy-egy olyan mondatra, gondolatra találtam, ami szerintem éppen alátámasztott valamit. Mindig úgy éreztem, hogy most megvan a megoldás, csak azt nem tudtam minek is a megoldása. Ennek a kuszaságnak egy általam felvázolt folyamatábráját láthatjátok is a bejegyzésben.

            Miről is van szó? Ennek az írásnak rétegei vannak, úgy, miként a ház lakóinak is hierarchiája. Minden magától értetődik benne, hiszen minden az aminek látjuk, vagy amilyennek láttatják számunkra, miközben semmi sem bizonyos, minden kétkedésre ad okot. Nem érdekes, hogy a főszereplőt Thomasnak hívjak, s talán az sem, hogy intenek neki egy ház ablakából. Thomas belép a házba, válaszol egy látszólag idegen nő hívására, ami vagy megtörtént, vagy nem. Innentől kezdve közel 300 oldalon keresztül keres, kutat, bolyong, tévelyeg, bejár egy utat a házban. Ezen az úton találkozik a ház lakóival, bérlőkkel, alkalmazottakkal (szolgákkal), és betegekkel. Velük kapcsolatot létesít, legalábbis kommunikál, kérdéseket tesz fel, és/vagy hosszan hallgat. S hogy végül eléri-e a célját? Megtalálja-e a helyes utat hozzá? Hiábavalónak tűnő, csak homályosan definiálható fogalmak körbejárására invitálnak ezek a kérdések, amik emberemlékezet óta valamilyen formában azért foglalkoztatnak minden halandót. Ezáltal olyan ez az írás, mint egy modern, többkarú ékszertartó, csak ez utóbbi fizikai síkon is értelmezhető. Kérdésre itt most csak kérdéssel tudnék felelni, hiszen az éj leszállt.

            Úgy éreztem, hogy van számos érdekes, a szokványostól eltérő megközelítésű gondolat a regényben életről, halálról, vágyról, szeretetről, gyűlöletről, emlékezetről, vagy épp annak lehetetlenségéről, aminek közvetítéséhez akár jó közeg is lehet az irodalom. Azonban annyira nincs történet ebben a történetben, és nincsenek benne megszokott, az olvasó számára átélhető érzelmi kapcsolódási pontok, azonosulási lehetőségek, de még gondolati vezérfonalak se túl sokszor, hogy a közös utazás számomra ott elakadt, hogy nem tudtam mit is kéne pontosan keresnem. Az irodalomban nemcsak a közeg a fontos, hanem a nyelv is. Az írott szövegnek, a használt szavaknak a könyv alapján nem kellene túl nagy jelentőséget tulajdonítanunk, viszont számomra ebből a megközelítésből töredékes, mozaikos jellege van a műnek. Sokszor éreztem úgy, mintha már korábban megírt részletek lettek volna hol lazábban, hol szorosabban összefogva, összeollózva benne.

            Hosszan elidőzhetnék Maurice Blanchot műveinél. Ha filozófus lennék, vagy irodalmár, akkor biztosan szívesen írnék tanulmányokat róla. Kutakodnék utána, mert intellektuálisan kétségkívül foglalkoztat. Most csak annyi derült ki tényként számomra erről a regényéről, hogy 1942-ben jelent meg először franciául. A címre pedig az egyetlen konkrét utalás már eléggé a szöveg végén van (ebben a magyar kiadásban a 251. oldalon). A további értelmezést azonban inkább meghagyom a szakértőknek. Talán egyszer még visszatérek hozzá, de most tovább kell lépnem, várnak a mai skandináv drámák.

A Zeneakadémiától a Halászbástyáig

            Múlt év szeptemberében volt előzőleg Harcsa Veronika - Gyémánt Bálint duó koncert Szegeden az Ifjúsági házban. Akkor elhangzott egy különlegesnek ígérkező januári koncert beharangozója, ami felkeltette az érdeklődésemet. A szegedi koncert után váltottam pár szót Veronikával, kérdezte nem megyek-e el erre a budapesti koncertre, a Zeneakadémiára. Azt gondoltam kemény, hideg január várható, amikor befagynak a váltók, és nehézkes a vonatközlekedés. Ráadásul nekem csak a hétvége lett volna megfelelő. Így erősen bizonytalan voltam a választ illetően. Aztán kiderült, hogy az esemény péntek estére esik, és januárban tavasz várható. Vettem hát egy jegyet, még időben, mert a koncert előtt egy hónappal már minden jegy elkelt. Még ekkor sem láttam nagy esélyét a felutazásnak, de legalább volt egy jegyem, ami bizakodásra adhatott okot.

Szent István Bazilika

            Aztán eljött a koncert hete, de csak az utolsó pillanatban hoztam meg a végleges döntést, így múlt hét pénteken nekivágtam Budapestnek. Szürke nap volt, már ami az időjárást illeti. Elfoglaltam a szállásom, ami nem esett messze a Zeneakadémiától, és hogy elkapjam az utolsó fényeket elindultam sétálni. Liszt Ferenc tér, Andrássy út, Operaház, Deák tér, Szent István Bazilika, Akvárium, Király utca. Mire ez utóbbihoz értem a szürkeség már feketébe fordult, és elkezdett ömleni az eső. Gyorsan betértem a Király utcában a lemezkuckóba, ami szerepelt a terveim között. Kávé is szerepelt rossz idő esetére, de helyismeret nélkül inkább kihagytam ezt a programot. A lemezkuckó számomra nagy élmény volt, Szegeden ilyen jellegű üzlet nemigen van. Lemezbörzénk viszont van, ahol kincsekre lehet néha lelni a bakelitek között. A kuckóban nagy élvezettel túrtam a CD, DVD és bakelit lemezeket. Minden stílusok szerint csoportosítva, ABC sorrendbe rendezve, lapozhatóan, kézbe vehetően. Imádtam.

Mátyás-templom

            Nagyon vártam már a Zeneakadémiára is a visszatérést. Általános iskolás koromban volt bérletünk, sok kedves emlékem kötődik hozzá. Színpompás, impozáns épület, minden szeglete külön mese. A jobb oldali oldalerkély első sorába szólt a jegyem. A ferences jótékonysági est (autizmussal élőkért) első felében Harcsa Veronika, és Razvalyaeva Anastasia hárfaművész előadásában Debussy dalok hangzottak el. Az est második felében Veronika Gyémánt Bálinttal lépett fel. A saját dalok mellett feldolgozásokat is előadtak. Sajnos eltelt a koncertből egy kis idő, mire elengedtem azt a tényt, hogy látni az előadásból sokat nem fogok, első sor ide vagy oda. Aztán hátradőltem, hogy mégiscsak szerencsés vagyok, hiszen legalább ott lehetek, és élőben hallgathatom ezt a kivételes koncertet, hogy érezhetem azt a hangulatot, amit a gyerekkori emlékek, az épület, és a zene mostak össze bennem. Úgy gondoltam jó lesz nekem úgy is, ha majd utólag összerakom az átélt hangzást, és ezeket a szép érzéseket azokkal a képekkel, amik majd meg fognak jelenni a koncertről. Kicsit önáltatás volt ez a részemről, de működött. Hátradőltem, és az ajtón kívül rekedtek a problémáim. Hagytam a zenét, hogy ünnepként hasson rám. Búzatengerrel ringatóztam, bárányok között sétáltam, megidéztem magamban a saját belső képeimmel a hangokat, és a költők szavait. A hárfa, és az ének megpendítette az érzelmi húrjaimat. Felemelő élmény volt, átfogni egy órában a szédítő mélységet, és magasságot. Lélekből szólt, erre fogékony lelkeknek. Csakúgy, mint az est második fele. Hogy ez a duó mindig más, mégis mindig ugyanaz! Tiszta, őszinte, és nyílt. Játékos, és közben precizitásra törekvő. Ismeretlenül is ismerős. Ismerősnek pedig közeli jó barát. Egy továbbörökítésre méltó nagy kaland. Megőrzendő érték. Külön örömömre szolgált, hogy a koncert végén mindhárman együtt is zenéltek. Igazi kis csodavilágot varázsoltak körénk.

Kilátás a Halászbástyáról

            Szombat délelőtt aztán végre kisütött a nap is, így visszautazásom előtt még felkapaszkodtam a Halászbástyához. Eleinte leolvadt rólam a kabát. Rengeteg külföldi turista volt, szinte sorba kellett állnom ahhoz, hogy fotózni tudjam a várost. Mindenki magát fotózta a város elé. Mindig lenyűgöz a kilátás a Mátyás-templomtól. Nézelődtem, sétálgattam. Aztán feltámadt a szél, erős volt, és hideg, így jobbnak láttam elindulni a hazafelé.

Három játék, egy játékos

Három olyan egyszemélyes logikai játékot szeretnék most bemutatni nektek, amiket én nagyon szeretek. A tangramot még gyerekkoromból ismerem. Egyszer ajándékba kaptam a Garabonciás Könyvkiadó által megjelentetett Hársing Lajos könyvet (1988) benne két tangram készlettel. Aztán szerencsétlen módon az egész készletem eltűnt valamerre, s csak pár évvel ezelőtt pótoltam. Azóta sok helyre vittem már magammal a játékot, tavaly Kapolcsot is megjárta. Míg kint szakadt az eső, és elmosta a Művészetek Völgye programjainak egy részét, mi a szállásunkon tangramoztunk.

A tangram egy ősi kínai kirakójáték, amely 7 elemből áll: öt háromszögből (háromféle nagyságban), egy négyzetből, és egy paralelogrammából. Az elemek oldalai, és szögei adott méretűek egymáshoz viszonyítva. A 7 lapból két négyzet rakható ki, a négyzetnek a régi időkben bűvös jelentőséget tulajdonítottak. A 7 elem különböző anyagokból formálható, így készülhet fából, kőből, papírból, műanyagból. Napjainkban a műanyag forma a legelterjedtebb. A tangram egyszerű játék, de elemeiből rengeteg képet lehet kirakni, előre megadott formákat. A formák lehetnek mértani alakzatok, betűk, számok, de képzeletbeli alakzatok is, mint emberek, állatok, tárgyak. Az ábrák kirakásához mind a 7 lapot fel kell használni. Vannak dupla, azaz 14 lapos feladványok is. A lapoknak síkban egymás mellett kell feküdniük, nem lehet egymásra fektetni, vagy támasztani őket. A játékosok akár új alakzatokat is ki tudnak találni, és sok ábrának nemcsak egy megoldási lehetősége van. A feladatok megoldása folyamatos gondolkodást, kombinálást igényel. A tangram a 19. században terjedt el Európa szerte, és máig töretlen a népszerűsége. Érdekességképpen még megemlíteném, hogy a tangram Robert von Gulik egy bűnügyi regényében is feltűnik.

A tangram jelenleg többféle formában is kapható, amiket a képeken szemléltetek. Van utazáshoz ideális mágneses verziója, nekem az állatos van meg a sorozatból. Egyetlen hátránya, hogy csak 24 feladvány található benne. Ugyancsak kevés feladványt tartalmaz, szám szerint 54-et, a kék dobozos tangoes, de benne dupla műanyag készlet (kék, és narancssárga) rejlik. Az egész kicsi, kevés helyet foglal. Érdemes venni egy ilyen készletet, és mellé antikváriumból beszerezni a Hársing Lajos féle könyvet, amiben 110 oldalon, 775 feladvány szerepel, megoldásokkal együtt. A könyv is kicsi, és könnyű. A legtöbb antikvár példányból hiányzik maga a játék, de persze ki lehet fogni olyat is, amiben benne van. Aki nem akar a játékra külön költeni, az kemény papírból sablon alapján ki is vághatja a lapokat.

Mágneses tangram, állatok

Mágneses tangram belseje

Dobozos tangram feladványkártyákkal

Hársing Lajos: Tangram, egy 14 lapos feladvány a könyvből és megoldása

A City Skyline, csakúgy, mint a RUSHHOUR (Csúcsforgalom) születésnapi ajándék volt. A City Skyline Reiner Knizia háromdimenziós logikai játéka, amiben városrészleteket kell építeni a feladványokban megadott módokon. Összesen 56 feladványt tartalmaz a játék, 4 nehézségi szint mellett. A játékhoz 50 egymásra illeszthető műanyag épületelem (sárga), 10 park (zöld), és 1 játéktábla (szürke) tartozik. A tábla öt vízszintes, és hat függőleges oszlopra van bontva. Elsőre nehéz rájönni hogyan is kell játszani, de megéri a ráfordított időt. A füzetben azt, hogy hány darab, és milyen magas (hány épületelemből álló) felhőkarcolót kell elhelyezni, a világoskék mezőben találhatjuk meg. A szürke játéktábla néhány végén nyilak vannak. Ezek jelzik, hogy a nyíl irányából nézve hány darab felhőkarcoló látható abban az utcában. Egy háromemeletes felhőkarcoló például kitakarja, mind a két, mint az egy emeletes épületeket, tehát a nyílon ebben az esetben az egyes szám szerepelne. A feladványok egy része parkokat is tartalmaz. A parkok mezőjében található szám arra utal, hogy onnan minden irányba nézve hány felhőkarcoló látható. Egy nagyon fontos szabály, hogy egy sor, vagy egy oszlop sem tartalmazhat két egyforma magas felhőkarcolót. Minden feladványnak csupán egy megoldása van.

City Skyline doboza, zöld parkok, sárga felhőkarcolók, feladványfüzet és játéktábla

City Skyline első feladata és megoldása felülnézetben

City Skyline első feladatának megoldása, a tábla különböző irányaiból nézve

A Csúcsforgalom, aminek már telefonos/táblagépes verziója is létezik, egy autós „tologatós” játék. A játék 40 feladványt tartalmaz, 4 nehézségi szinttel. A cél kijuttatni a piros autót a kijáraton. A kijutást a játéktáblán elhelyezett többi autó akadályozza, személykocsi és/vagy kamion. Ezeket addig kell tologatni, míg a piros autó útja szabaddá nem válik. A doboz a feladványkártyákon túl tartalmaz egy szürke műanyag játékkeretet (amibe a kártyák becsúsztathatóak), 1 piros autót, 4 kamiont és 11 személyautót. Ezen felül mellékeltek hozzá egy szürke utazózsákot is, amiben az egész készlet kis helyen tárolható.

A Csúcsforgalom doboza

A Csúcsforgalom első feladványa, annak megoldása és az utazózsák

Jó szórakozást mindenkinek!

A tai-chi, és az önismeret

„A tai-chi egy módszer ahhoz, hogy megismerjük önmagunkat mélyebben.”

Nagyjából két hónappal ezelőtt kezdtem el járni egy kezdő tai-chi csoport edzéseire. A tai-chi kapcsán a legtöbbünknek lassú, meditatív jellegű mozgást végző emberek jutnak először eszünkbe, akik úgy tűnnek teljes harmóniában élnek önmagukkal és a világmindenséggel. Az alábbi interjúban Mészáros Milán tai-chi tanítót kérdezem a tai-chi rejtelmeiről.

Kezdjük a legelején. Honnan ered a tai-chi, és mit jelent maga a kifejezés?

Valójában a tai-chi egy gyökérből származik. Egy ősi mozgásforma, amely Kínában jelent meg először, és rendszerbe mintegy 700 évvel ezelőtt foglalta egy taoista szerzetes, Zhang Sanfeng. A tai-chi két karakterből áll. A tai-t úgy lehet lefordítani, hogy grandiózus, nagy, végső. A chi jelentése pedig végtelen, valami olyasmi, ami túl van a végleteken.

Milyen irányzatai vannak a tai-chi-nak?

Az 1800-as évek közepére tehető nagyjából az, amikor a legjelentősebb tai-chi mesterek elhatározták, hogy rendszerbe szedik a tai-chi-t. Róluk lettek elnevezve a stílusirányzatok, így a Yang, a Chen, a Wu, és a Sun. A tai-chi irányzatai olyanok, mint a poharak, a tai-chi pedig, mint a legédesebb forrásvíz, amelyet beleöntesz. Ihatod a legédesebb forrásvizet a legcsúnyább pohárból, az lehet, hogy neked sokkal többet fog adni, mint rossz vizet inni egy nagyon-nagyon szép pohárból. A tai-chi irányzatok csak formák, amiket a tai-chi tölt meg tartalommal, a tai-chi pedig nem irányzatokhoz kötött.

Te hol, és mikor találkoztál először a tai-chi-val?

1986-ban vettem meg a Délkelet-ázsiai harci művészetek című Ujvári Miklós által írt könyvet. Akkor még magam sem tudtam, hogy kapcsolatban lesz a tai-chi-val, mely a végső állomás lesz, ahol kikötök. Először, amikor már elkezdtem a tai-chi-t gyakorolni, ha jól emlékszem 1993-ban volt. Mosonmagyaróváron tartottak egy nemzetközi tai-chi szemináriumot, ahol megismertem azokat a mestereket, akik itt Európában oktattak. Később amikor Patrick Kelly már itt volt Európában, és elkezdett tanítani, akkor sok tanító felhagyva a korábbi iskolákkal Patricknél kezdett el tanulni. Így kerültem én is hozzá, és így lettem a tanítványa. Azóta a tai-chi az életem.

Tai-chi edzés. Fotó: Bús Barbara

Mit jelent a számodra a tai-chi?

Hogy számomra mit jelent ez is kérdés lehet, de inkább az a kérdés, hogy mi a tai-chi, és most nem olyan értelemben, hogy mit jelentenek a karakterek, vagy mikor alapították. A tai-chi egy csónak, ami elvisz valahová, egy nagyon-nagyon biztos csónak, amivel nem süllyedsz el, és a viharban is a vízen maradsz. Nem maga a tai-chi a fő cél, ő egy eszköz, egy módszer ahhoz, hogy megismerjük önmagunkat mélyebben. A tai-chi ugyanúgy, mint bármi más szellemi irányzat az önmegismerésre irányul. Itt a szellemi önismeretek nem ugyanazt jelentik, mint amire az emberek általában gondolnak. Nem a felületes ismeretekről van szó, hanem mélyebb önmegismerésről, ami túlmutat a testen. A születéssel minden, ami a testhez kötődik végül a halállal el is pusztul, beleértve a személyes energiamezőt, és mindent, ami a testhez kötődik, de van olyan részünk, ami nem a születéssel keletkezik, és nem is pusztul el a halállal, és ezt is meg tudjuk ismerni.

Mit értesz, illetve mit ért a tai-chi önmagunk mélyebb megismerésén?

A tai-chi testileg. érzelmileg és szellemileg fejleszti a gyakorlót. Először a mélyebb testi tudatosságra és érzésekre, később a mélyebb érzelmi felismerésekre koncentrál. Ha a mélyebb testi, és mélyebb érzelmi megismerés fejlődik bennünk, később ez kapcsolódik a szellemi megismeréshez. Ami talán a legfontosabb, hogy az emberek, ahogy ismerik önmagukat, azonosítják azzal, amit látnak, hallanak, éreznek, gondolnak, tudnak. Próbálnak a külvilági dolgokban elmélyülni és a külvilágban, vagy a külvilághoz hasonló dolgokban keresik azt, amiről úgy érzik, hogy mélyebb. Valójában az igazi út az éppen az ellenkező irányba vezet. Minden szellemi irányzatban a helyes út befelé vezet. Különböző módszerek vannak, de egy valódi út. A tévelygések gyakoriak, és ezek a tévutak nem visznek sehová. A boldogság kék madara valójában belül van, és befelé kell menni ahhoz, hogy egy mélyebb rétegbe elérjünk, és ezek a mélyebb rétegek állnak kapcsolatban azzal, amik valójában vagyunk. Ez a valódi önismeret más, mint az általánosan gondolt önismeret, ami természetesen nem haszontalan, de nem is azonos a kettő.

Hogyan juthatunk el önmagunk mélyebb megismeréséhez?

Kis lépésekkel kell kezdeni, mert a túl nagy lépések megrémítik az embereket. Két fajta fő „tragédia” van velünk, emberekkel kapcsolatban, ha szabad így fogalmazni. Az egyik az, ha teljesen tudatlanok maradunk a szellemi dolgok iránt. A másik, ha nem tudunk elszakadni az akadályoktól, nem tudjuk leküzdeni azokat, és nem tudunk változtatni. Igazából mi nem csak ez a test vagyunk, aminek hisszük magunkat, de erre sokszor csak a halálunk pillanatában jövünk rá, és akkor már késő.

Tai-chi edzés. Fotó: Bús Barbara

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást a tai-chi oktatásában?

Nekem olyan, minthogyha a családomhoz mennék le az edzőterembe. A kihívás talán az, hogy nekem magamnak is minél jobban fejlődnöm, és változnom kell, különben a tanítványokat nem tudom húzni egyre feljebb úgy, hogy ők is fejlődjenek, változzanak. Az igazi kihívás az önmagammal szemben van, és nem a tanítványokkal szemben, mert hogyha én fejlődök, akkor a tanítványok is fejlődnek, ha jól oktatom őket. Kihívás számomra, hogy az embereket úgy kell szeretni, ahogy az adott pillanatban vannak, és sok-sok pillanat van, és pillanatról pillanatra kell szeretni. Akkor is, amikor a legrosszabb pillanat van, akkor is amikor a legjobb, és ezen pillanatok között is.

Hogy látod, egy kezdő számára mi jelentheti a legnagyobb nehézséget a tai-chi elemeinek elsajátítása kapcsán?

Hát viccesen mindig azt szoktam mondani, hogy az a legnehezebb része amíg átlépi az edzőterem küszöbét, de onnantól kezdve működni szokott a dolog. Az, hogy igazából általában egy kezdő számára mi jelenti a legnagyobb nehézséget, szerintem egyéni. Különböző célokkal és elvárásokkal jönnek oda az emberek, és nagyon egyéni az, hogy mit kapnak vissza, hogy mit sikerül ebből tanulniuk. Ami nehéz lehet még talán a kezdőknek, hogy elfogadják teljes mértékben a tanításokat. Az a jellemző, de ez nem csak a kezdőkre, hanem általában véve a tanulókra igaz, hogy megpróbálnak valami saját dolgot kitalálni ahelyett, hogy a tanítást próbálnák elsajátítani. Van egy ellenállás a tanításokkal kapcsolatban, ha ez feloldódik, és bizalommal, elszántsággal követik a tanításokat és a tanítót, akkor a fejlődés az szinte bizonyos.

Hogyan zajlik egy tai-chi foglalkozás?

Bemelegítéssel kezdünk, vannak rávezető gyakorlatok, amiket úgy hívunk, hogy az öt lazító gyakorlat. Az előkészítő gyakorlatokban az alapokat próbáljuk elsajátítani, és aztán a formában már dinamikusan gyakoroljuk ezeket. A páros gyakorlatokban ugyanezt a mozgáshullámot gyakoroljuk, de most már kapcsolatban egy partnerrel. Végül meditációs gyakorlatok vannak, amik ugyanúgy segítik a tanulást, mert a meditációban nagyon hasonlóan dolgozunk a tudattal, a testtel, ahogy azt tesszük az előzetes feladatok során. Ami nagyon fontos, hogy kezdettől fogva meg kell próbálni a külső érzékeléseket elengedni, az öt külső érzékelést inaktívvá tenni, és aktivizálni a belső érzékeléseket. Hogyha valaki kíváncsi rá, hogy mik ezek, akkor jöjjön el tai-chizni közénk.

Kinek ajánlanád a tai-chi-t?

Bárkinek ajánlanám. Aki lejön tai-chizni, az nem véletlenül van ott.

Aki szeretne hozzátok csatlakozni, hol talál meg benneteket?

Szegeden vannak az órák, kedden és pénteken délután a Bamboo Beauty Szépség és Egészségházban (www.bambooszeged.hu/). Ez a Maros utca, Háló utca sarkán van, kulturált, jó atmoszférájú edzőteremmel.

A képeket az első edzésen Bús Barbara készítette.