Paul Auster: 4 3 2 1 /regény, Európa Könyvkiadó, 2018/

            Sokat elmond a könyvről, hogy ez az első regény, ami miatt 15 forintos késedelmi díjat fizettem a könyvtárban. Megcsúsztam az utolsó 60-70 oldal elolvasásával, de a mentségemre hozom fel, hogy közel 800 oldalas.

            Paul Austertől korábban a Holdpalotát és a Timbuktut olvastam. Új könyvére egy internetes hirdetés hívta fel a figyelmemet, miután számos könyvesbolt kortárs szépirodalmi regényeinek kínálatát átnéztem. 4 héttel ezelőtt nem tudtam eldönteni milyen olvasmányt válasszak, ezért úgy gondoltam rábízom magam erre az ajánlatra. Nem az első 800 oldalas regény, amit idén kiolvastam, így a terjedelme nem tudott elijeszteni. Ráadásul utána néztem, és olvasói általában elismerően nyilatkoztak róla. Szerencsésnek érzem magam, hogy a könyvtári példány első olvasója lehettem, nem kellett beállnom az előjegyzők sorába. Kereskedelmi forgalomban az ára 5000 forint körül mozog. Az elvárásaimat ugyan magasan meghaladta, mégis úgy érzem, egyelőre nem fog felkerülni a könyvespolcomra a kedvenceim közé. Kicsit ugyanis megsértődtem rá a vége miatt.

            A szerző nagy játékos, és mesteri elbeszélő. Rég nem olvastam már olyan könyvet, aminek szerethető főszereplője érzelmileg így megragadott volna. Ráadásul nem egy, hanem egyszerre négy lehetséges életet is kaptam hozzá. A főszereplő (Archie Ferguson) ugyanis a 7 főfejezet 4 alfejeztében 4 életutat jár be szinte egy térben (Amerika, Franciaország) és egy időben (1947-). Amikor próbáltam ennek finomságát másoknak elmagyarázni, erről egyből a pillangóhatás jutott mindegyiküknek az eszébe. Van benne valami az egyén viszonylatában, de talán mégsem pontosan erről van szó.

 

Pillangóhatás

A regény sokkal inkább arról mesél, hogy az élet csak a lehetséges életek töredéke, s ebben rejlik a lét igazi tragédiája. Egy egyén egy adott pillanatában csak egy helyen lehet jelen a világban, ezáltal az egyén világa, környezete is csak része az egész világnak. Az egyén céljai, motivációi (jövő) és tapasztalatai, emlékei (múlt) határozzák meg azt az utat, amit végül a világban bejár. Ez a képlet persze erősen leegyszerűsített, hiszen az egyén útja során találkozik más egyénekkel, akik szintén formálják valamilyen szempontból őt és a világot. A mindenségben zajló, és nem elhanyagolható véletlenszerű folyamatok pozitív és negatív visszacsatolásai csak tovább bonyolítják a helyzetet. Ráadásul nem szabad megfeledkezni az önreflexióról, a kulturális és a történelmi emlékezetről sem. A regény azonban nem a sokszor nehezen befogadható filozófia útját választja ennek elmondására. A filozófia magán az alapötleten, és a szerkesztési módon alapszik. A 4 azonos főszereplő 4 különböző életútját az elbeszélési technika teszi igazán különlegessé. Az egyes fejezetek, a szereplők, és a kapcsolatrendszereik a 4 életút ellenére folyamatosan hömpölyögnek át egymásba. Miközben észrevettem tévedésem, hogy egy olyan lineáris regényt olvasok, ami egyáltalán nem lineáris, addigra már teljesen elvarázsolt. Az első 600 oldalt alig bírtam letenni, de a végén aránytalanul hosszúnak éreztem a politikai részeket, és a hozzájuk szorosan kapcsolódó eseményeket. Ha ezzel az volt az író célja, hogy átérezzem, hogyan szorul háttérbe az egyén a politikai mozgalmak, és csatározások függvényében, akkor jól sikerült. Nem ez képezte azonban a sértettségem okát, hanem az, hogy a negyedik Ferguson, aki végül a 4 3 2 1 szerzője lesz, mindenről lerántja a leplet. Még azt is elmagyarázza, ami amúgy szerintem olvasás közben teljesen evidenssé válik, hogy miért 4 3 2 1 a regény címe. Számomra az utolsó 60-70 oldalon a korábban teljesen folyamatos elbeszélés is darabosabbá, döcögősebbé, töredékesebbé válik. Mintha már nem lenne mit mondania a szerzőnek az irodalomról, zenéről, filmekről, sportról, szerelemről, intimitásról, nemiségről, vágyról, emberi kapcsolatokról, Istenről, politikáról és a halálról. Amerikáról, és New York-ról. Mintha már mindent elmondott volna mindezekről a Fergusonok életével az első 700 oldalon, miközben ír néhány olyan összegző és némi előremutató gondolatot is, amivel mégis egyben tartja a regényt.

 

4 3 2 1 

A végét zárójelbe téve magamban, azt tudom csak írni, hogy ez a párhuzamokban bővelkedő regény különleges élményt nyújtott. Nagyon megkedveltem a főszereplő fiatalembert, akinek egy személyben megadatott, hogy egy időben négy különböző életutat járjon be. Természetesen szólnom kell még egy kicsit a történelmi háttérről is, hiszen fontos események zajlottak akkor Amerikában, amikről a regény sokszor egészen aprólékosan beszámol. Ezek a teljesség igénye nélkül a vietnámi háború, a polgárjogi mozgalmak, bizonyos közszereplők meggyilkolása, a faji konfliktusok, az új baloldal felemelkedés és bukása, valamint a jobbos radikalizmus.

            Egy idézettel zárnám. A regény remek fordítása Pék Zoltán munkája. „Az idő két irányba halad, mert minden egyes jövő felé tett lépés a múlt emlékét hordozza, és noha Ferguson még nem töltötte be a tizenötöt, elég emléke összegyűlt, hogy tudja, a körülette lévő világot folyamatosan alakítja az őbenne lévő világ, ahogy mindenki más világáról alkotott tapasztalatát is a saját emlékei formálják, és noha minden embert összeköt a tér, amin közösen osztoznak, az időben mindnyájan más utat tesznek meg, vagyis minden ember kicsit más világban él.” /316. old/

28. Művészetek Völgye - Szombat (2018.07.28.)

Christine Bertocchi és Guillaume Orti, Jazzation, EtnoRom, D.U.O., Elektro Guzzi, Helen

            Nem bírtam rászánni magam a hazautazásra, így maradtam még egy napot. Csak az 5 napos rugalmas bérletem alkalmai fogytak el, de a helyszíni napijegyet sem tartottam drágának, ahhoz képest, hogy mennyi fantasztikus program közül választhattam.

            Jóval 9 óra után sikerült kimásznom az ágyból, ez volt a negatív rekord a héten, de nem siettem sehová. Felhős, kellemesen hűvös napra ébredtem, hajnalban esett az eső. Végre előkerült a hosszú nadrág is a bőröndből.

Ismét a Harcsa Veronika Udvarban indítottam a napot. Az interaktív énekes workshopot most Christine Bertocchi és Guillaume Orti vezette. Hamarosan előbújt a nap a felhők közül, így a hosszú nadrág viselete végül nagyon rossz választásnak bizonyult. Szerettem ezeket a workshopokat, mert bár voltak áthallások bennük, mindegyiknek megvolt a maga üteme, lüktetése, varázsa. A közös hangok erdeje hozzáadott minden napomhoz egy olyan esszenciát, amiből nehezebb pillanataimban építkezni tudtam. Palya Bea szavai is sokszor eszembe jutottak, mikor elbizonytalanodtam. Ő azt mondta, énekelni mindenki tud, csak ki kell nyitnunk a szánkat. Igen ám, de a hangok mozgással társítva már összetettebb agyi koordinációt igényeltek. Hiába koncentráltam, vagy énekeltem, vagy mozogtam, a kettőt együtt csak a legritkább esetben tudtam végrehajtani. Ennek ellenére jól éreztem magam, tetszett a dal is, amit tanítottak. Azt kívántam, soha ne halványuljanak bennem később ezeknek a közös énekléseknek az emlékei. Hogy a dalok, hangok kísérjenek majd el végig az utamon.

Interaktív énekes workshop Christine Bertocchival és Guillaume Ortival

A workshop után úgy döntöttem ideje megszabadulnom a hosszú nadrágtól, és a hőség elől elmenekültem a dörögdi szállásra. Csak 4 óra körül mentem vissza Kapolcsra, illetve mentem volna, ha felférek a Csigabuszra. Hosszú várakozást követően szemfülesen csatlakoztam két stoppoló lányhoz, így végül lett fuvarunk. Ugyan elég messze tett ki minket az autós, Kapolcs határában, de még így is gyorsabban beértünk, mint a következő busz, ami csak akkor jött velünk szembe, mikor már bent voltunk a faluban. Rengetegen voltak Kapolcson, az akciókamerámmal fel is vettem a hömpölygő tömeget. Majdnem háromszor annyi idő alatt értem el a Harcsa Veronika Udvarhoz, mint a fesztivál többi napjain. A Jazzation koncertjét, a fesztivál számomra hatodik napján már az esőkabátomon fekve éltem át. Eszem ágában sem volt elhagyni a helyszínt, amíg meg nem hallottam, hogy kezdődik a Muharay Udvarban az EtnoRom zenekar műsora. Pillanatok alatt olyan táncos mulatságba keveredtem, amihez belső indíttatásból muszáj volt csatlakoznom. A tánc a tűző napon azonban kevesebb, mint fél óra alatt lemerített. Hamarosan ismét a templomban találtam magam, behúzódtam hűsölni. Déli ismerőseim, Christine Bertocchi és Guillaume Orti D.U.O. nevű formációja fogadott. A műsor különlegességét az adta, hogy nem statikus volt, hanem a fellépők kihasználták a rendelkezésükre álló teret, azaz bejárták az egész templomot. A hangzást így nemcsak játékuk, hanem a tér lokális akusztikus sajátosságai is erősen befolyásolták. Néha még a hideg is kirázott, jó értelemben véve, az élménytől.

EtnoRom

A templomból vacsorázni mentem. Sokat bolyongtam, de a Szilvi kedvence (saláta, sült krumpli, grillezett csirkemell) végül kárpótolt a sok tekergésért és várakozásért. Utána a Folk Udvarban Szalóki Ági koncertjébe szerettem volna belehallgatni, de még csak beálltak mikor odaértem, ezért ismét átsétáltam Kapolcs másik végébe. Nem tudtam az Elektro Guzzival mire vállalkozok, de kellemes meglepetés ért általuk. Az éjszakában a ritmusok arra késztettek, hogy a túlélő hátizsákomtól megszabadulva beálljak a táncolók közé. Sajnáltam, amikor vége lett. Tudtam, hogy egyre közelebb kerülök fizikailag a szegedi hazaúthoz, de szerettem volna még tovább nyújtani az ottlét otthonos érzését, így az Éjféli ütemre is maradtam a Harcsa Veronika Udvarban. A Helen bizonyos szempontból éles váltás volt az Elektro Guzzihoz viszonyítva. Nem volt rossz, sőt, de táncolhatóbb produkcióra vágytam volna. Érezni akartam még tovább és tovább, hogy összefonódtam a völggyel, hogy egy szív és lélek vagyunk. Aztán már csak el szerettem volna búcsúzni, a jövőbeli viszontlátás reményében. Végül hajnali kettőkor értem vissza a szállásra.

Elektro Guzzi

Vasárnap még logikai játékokat vásároltam a hosszú buszút előtt. Volt egy árus, aki nagyon szépen kivitelezett, fából készített logikai játékokat árult. Egész héten kerülgettem, nézegettem a termékeit, végül csak rászántam magam, és közelebb mentem. Az arab tangramnak örültem a legjobban.

Összességében az idei év hat kulturálisan legtartalmasabb, legszínesebb, legértékesebb, legmeghatározóbb napját éltem át a fesztiválon. Olyan élményekkel gazdagodtam, amiket nem csak átélni öröm, hanem jó lesz visszaemlékezni rájuk. Most viszlát 28. Művészetek Völgye! Remélem jövőre is találkozunk!

28. Művészetek Völgye - Péntek (2018.07.27.)

Thea Soti és Jonas Engel, Duda Éva Társulat, Harcsa Veronika Quartet, dot. Consla

Legjobban talán ezt a napot vártam, de még a fesztivál kezdő napján sem voltam bizonyos benne, hogy ott tudok maradni. Nem volt szállásom. Azt tervezgettem, hogy átvirrasztok egy éjszakát az első hajnali veszprémi járatig a kapolcsi fedett buszmegállóban. Nagyon elszánt voltam. Végül mégiscsak jól jöttek össze a dolgok számomra, így délelőtt átköltöztem Monostorapátiból Dörögdre. Elköszöntem vendégszerető házigazdáimtól, akik elláttak még az útra almával és mákos-cukkinis süteménnyel. Tudom ez sokatoknak furcsa párosításnak tűnhet, de próbáljátok ki, nagyon finom!

Ezúttal is az interaktív énekes workshopot választottam a nap kezdő programjaként. Mire a Harcsa Veronika Udvarba értem teljesen kikészültem a melegtől, így csak messziről követtem az eseményeket, a fák alatt üldögélve. Tetszett, amit láttam és hallottam, ezért maradtam a workshop vendégeinek koncertjén, amire közelebb is húzódtam. Jó döntés volt. Thea Soti és Jonas Engel a fesztivál egyik legjobb meglepetés élményét nyújtotta. Nem ismertem őket Kapolcs előtt, pedig üde színfoltot képviselnek a zenei palettán. A koncert közepén sötét fellegek kezdtek gyülekezni, még az ég is megdörrent néhányszor, végül azonban nem esett.

Thea Soti és Jonas Engel

Mivel hosszú napnak néztem elébe visszabuszoztam Dörögdre, hogy ezen déli program után felfrissítsem magam. Pihenni az izgalomtól nem tudtam, az esti programok lázban tartottak, ezért hamarosan elindultam vissza Kapolcsra. Mivel a Csigabusz meg sem állt annyi ember utazott rajta, így felszálltam az első volán járatra. Az út 250 forintomba került. Úgy gondoltam megnézem a HelloWood faépítményeit, de csak mentem-mentem és nem értem oda. Végül egy kietlen kukoricásnál döntöttem úgy, hogy nem kísértem a sorsot, és inkább visszafordultam Vigántpetend felé. Amúgy is a Cirque du Tókertbe indultam, a Duda Éva Társulat Labirintus című darabjára. Duda Éva munkásságát nagyon szeretem az Inverz és a Bolyongó óta, de sajnos az utóbbi időben nem jutottam el a társulat előadásaira. A Labirintus előtt még megtekinthettem a kertben egy humoros akrobatikus előadást. Az artista/zsonglőr mutatványok lenyűgöztek, a zenei aláfestés is kitűnő volt. Hullahopkarikák, kések, buzogányok röpködtek, nagyon látványos volt a produkció.

A kukoricás

Firebirds

Aztán fellebbent a cirkuszi sátor függönye, és megilletődve beléptem a sejtelmes fénybe. Kunert Péter zenéje a Labirintusban is szépen kísérte a táncosokat, adott még egy extra érzékelést a látottakhoz, így lett egészen komplex az élmény. Nem adtam ezúttal magamnak támpontokat a darabhoz, azaz nem olvastam utána mit kellene bele látnom. Hagytam hadd jöjjenek azok az érzések, mindenféle értelmezés nélkül. Ha meg kellene fogalmaznom így utólag, hogy számomra miről volt szó, akkor leginkább arról kezdenék írni, hogy mennyire a környezetünkre hagyatkozunk saját magunk megítélésében. Hogy mennyire függünk a visszajelzésektől, miközben talán nincs is olyan közösség, aminek értékítéletére reálisan támaszkodhatnánk. Mindenki megmondja nekünk milyenek vagyunk, vagy milyennek kellene lennünk, miközben szép lassan elfeledjük igazi valónkat. A koreográfia és a színpadi elemek egészen mások voltak, mint amit én látni szoktam. A botok/rudak nemcsak egy ősi rítusra emlékeztettek, hanem arra is, hogy ugyanannyira képesek távolságot tartani, mint leküzdeni ezt a távolságot.

Harcsa Veronika, Szirtes Edina Mókus, Ávéd János

         A Labirintus után visszabuszoztam Kapolcsra. A régi felállású Harcsa Veronika Quartet koncertjét tekintettem meg. A műsor vendégei ezúttal Ávéd János és Szirtes Edina Mókus voltak. Engem már Babits Mihály Nyár című versével levettek a lábamról, de a Kapolcs 2018 kompozíció és a feldolgozott Come together csak tovább mélyítették ámulatomat. Imádtam ott lenni és a részévé válni ennek a kivételes felállásnak. A nagyszerű énekesek, kiváló zenészek, és a lelkes, befogadó közönség olyan atmoszférát teremtett, amiről nehezen tudtam csak lecsatlakozni. Dúdolgatva hagytam ott a ráadás számot, mert nem szerettem volna kihagyni a dot. Consla fellépését sem Vigántpetenden. Szerencsémre épp jött egy Csigabusz, így elértem a kezdést. A műsor érdekessége számomra, hogy a zenei aláfestést Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint adta. Ők is siettek a Quartet után, hogy időben átérjenek. Nekik annyi volt a könnyebbség, hogy ők autóval mentek. Nagyon jó volt a Tell her című albumuk dalait új értelmezésben, táncszínházi keretek között hallani. Mivel nekem már ezeknek a daloknak volt egy érzelmi előéletük, eleinte rá akartam erőszakolni korábbi érzéseimet a látottakra. Akkor kezdtem el igazán, szerves egységként élvezni az előadást, amikor ezt sikerült elengednem. A gubanc ugyan a színpadon körtánccá szelídült, bennem azért maradt jó pár kérdés. Éjfél után már nem tudtam elkülöníteni magamban az egyes események lenyomatát, így „rohantam haza pihenni”.

28. Művészetek Völgye - Csütörtök (2018.07.26.)

Interaktív énekes workshop Subicz Gáborral, Liszt Ferenc Kamarazenekar, Harcsa Veronika és Razvaljaeva Anasztázia, Szirtes Edina Mókus, Asian Dub Foundation, Qualitons

Reggel korán ébredtem, házigazdáim kávéval kedveskedtek. Beszélgettünk kicsit. Elmeséltem eddigi Völgy élményeimet, tapasztalataim egy részét, majd visszavonultam erőt gyűjteni, mert nem sokat aludtam az elmúlt néhány napban. 11 órakor már a Csigabuszról szemléltem a tájat. Mikor leszálltam Kapolcson, megállapítottam, hogy ma sem fogok fázni. A meleg miatt majdnem meggondoltam magam az interaktív énekes workshopot illetően, de végül mégiscsak a Harcsa Veronika Udvar felé vettem az irányt.

A workshop vendége Subicz Gábor volt. Gyorstalpaló hangtani ismeretekben részesültünk általa. Beszélt a hangközökről, a hangszínről, és a hangnemekről. Megtudtam, hogy a madarak dúrban csicseregnek, és hogy a moll hangsor a szomorúak kiváltsága. Kitartottunk hangokat, figyeltünk azok felhangjaira. Érdekes volt. Sokat tanultam ez alatt az egy óra alatt.

            Fél kettő és három óra között elvegyültem a forgatagban, sétáltam, élveztem a nyüzsgést, figyeltem az embereket. Ettem egy pálcikás jégkrémet, és ittam egy energiaitalt. Nem voltam éhes a hőségtől. Három órakor becsámborogtam mesét hallgatni a Folk Udvarba, de olyan melegem volt, hogy hamarosan beültem a templomba komolyzenét hallgatni. A Liszt Ferenc Kamarazenekar még próbált amikor odaértem, de nem unatkoztam a várakozás során, egy hölgy megismertetett a zenekar munkásságával. A koncert idejére teljesen megtelt a templom. Vivaldi, Grieg, Csajkovszkij, Bhrams darabok is elhangzottak. Az első percétől az utolsóig élveztem az előadást, ezért eldöntöttem, hogy este kimegyek Dörögdre a kamarazenekar és Szirtes Edina Mókus közös fellépésére. Többek között ezért is szeretem nagyon a Völgyet. Hogy olyan együttműködések jönnek létre, amikre máskor sem idő, sem tér nem nyílik. Tanúi lehetünk olyan produkciók születésének, és kibontakozásának, amik majd bennünk élnek tovább. Kihagyhatatlan élmények, kivételes művészi találkozások, az élet legfinomabb fűszerei.

            Volt még egy kis időm a következő komolyzenei koncertig, így a mindig jó hangulatú Muharay Udvarba látogattam, mert ez esett a legközelebb a templomhoz. Ha minden igaz, akkor kapuvári és vitnyédi táncosok hagyományőrző programjába csöppentem bele. Sok vidám ember ropta a táncot, a seprűs táncokon kimondottan jót mulattam. Látványos volt, változatos, minden tiszteletem a táncosoké, akik abban a nagy hőségben, népviseletben is jó kedéllyel táncolták végig a műsort.

Hagyományőrző táncosok

            Razvaljaeva Anasztázia hárfaművész, és Harcsa Veronika Debussy estjét nagy izgalommal vártam. Reméltem, hogy a Zeneakadémiai koncert után Kapolcson is elragadnak az érzelmek. A templom második padsorába ültem le, gondoltam bepótolom a látványt is, ami a Zeneakadémián nem adatott meg. Ezúttal a hárfától nem láttam a kivetített szöveget, de nem is nagyon hiányoltam, mert még élénken éltek bennem a búzatáblák és a bárányok. Hagytam hadd asszociáljak arra, amit az elmém elém tár. A koncert végén új dalok is elhangzottak, ott és akkor először a kapolcsi templomban. Ezek az élmények nagyjából egy hónapra is elegendőek lettek volna, de a koncert végén buszra szálltam, és megkerestem Dörögdön a Nemzeti Szín-Tért.

Razvaljaeva Anasztázia és Harcsa Veronika

            Kicsit már hűvös volt mire odaértem. Ragyogott a telihold, kivilágította a teret, és álomszerű állapotba ringatott, amiben könnyű volt Szirtes Edina Mókus és a Liszt Ferenc Kamarazenekar közös koncertjének befogadása. Elég távol álltam meg a színpadtól, hogy tudjak készíteni egy-két rövidebb felvételt, de így is úgy éreztem csak ki kéne nyújtani a karom és enyém lenne a világ. Ebben az állapotban leledztem, amikor láttam a messzeségben, hogy jön egy Csigabusz, így elindultam a megállóba. Be szerettem volna érni az Asian Dub Foundation koncertjére a Panoráma Színpadhoz. Az Anima Sound Systemmel való közös számukra, az Elég voltra, végtelenítve táncoltam vizsgaidőszakban, amikor már belefáradtam a tanulásba.

Szirtes Edina Mókus és a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Asian Dub Foundation

            Az a Csigabusz, amit láttam, aznap nem érkezett be Dörögdre, lerobbant a falu határában. Bő fél órás várakozás után jött egy másik, ami meg annyira tele volt, hogy meg sem állt már abban a megállóban. Akik végighallgatták Mókusék koncertjét is régen odaértek mire végre jött valami, amire nagy nehézségek árán felpréseltük magunkat. Több mint egy órámba telt visszajutni Kapolcsra, persze már az ADF koncertje javában zajlott. Sokan voltak a Panoráma Színpadnál, nem is mentem be a tömegbe, kezdtem lemerülni. Lesétáltam hát a Kőbánya Udvarra, ahol a The Qualitons kezdte meg épp a fellépését. Hiába a jó zene, a fáradtságtól már nem tudtam élvezni a testemben doboló ritmust, így elhagytam a helyszínt. A végtartalékaimat mozgósítva futottam egy, a menetrendben nem szerepelő kóbor Csigabusz után. Egyedüli utasként vitt át Apátiba. A buszon zötykölődve jó érzés volt visszagondolni az átélt élményekre.

28. Művészetek Völgye - Szerda (2018.07.25.)

Interaktív énekes workshop Lackfi Jánossal és Harcsa Veronikával, Philippe de Chalendar, Borbély-Dresch Quartet, Palya Bea, Minka

            Szerda reggel összecsomagoltam, kifizettem a szállást, és átgurítottam a bőröndöm Monostorapáti egyik végéből a másikba. A főút forgalmas, járda a fél faluban nincs, árnyékot adó fák sem nagyon nőttek az út mentén. Mire megtettem a közel 10 perces távot, teljesen leizzadtam. Izgultam milyen helyre csöppenek, kik lesznek a házigazdáim, milyen lesz a szobám, lesznek-e ott még mások is. Aggodalmam ebben az esetben is teljesen alaptalannak bizonyult, kedves, vendégszerető emberek fogadtak. Háromágyas szobám elfoglalása után, elpilledve ledőltem. Olvastam Baricco Tengeróceánját, majd böngésztem tovább a műsorfüzetet.

            Dél körül ültem fel a Csigabuszra, így kényelmesen elértem az interaktív énekes workshopot a Harcsa Veronika Udvarban. A workshop vendége ezúttal Lackfi János költő volt. Elég messze ültem le a színpadtól az árnyékot nyújtó fák alá. Nagyon melegem volt. A flashmob-ot vártam, a tavalyi zümmögő kórus emléke mély érzéseket keltett életre bennem. Sokan voltak kíváncsiak erre a workshopra, talán ekkor voltak a legtöbben azon alkalmak során, melyeken én is jelen voltam. Nekem a szövegek idén sem tetszettek annyira, de ezt a közös éneklés élményéért ismét félre tudtam tenni magamban. Mint csigaház a csigát, Kapolcs visszavár - hangzott John Lennon Imagine című számának kapolcsi feldolgozása a flashmob alatt a kőhídnál. Huo-huo-huo-u.

Flashmob Harcsa Veronikával és Lackfi Jánossal

            Ideje volt ebéd után néznem. Találtam egy helyet, ahol tárkonyos sertésragu levest is árultak, citrommal. Ugyan sokat kellett várnom, de megérte, ízletes és laktató volt az étel. Utána jól esett sétára indulni, belesni az udvarokba, s megnézni a kiállításokat.

            Később behúzódtam hűsölni a templomba, ahol Philippe de Chalendar csellóművész egy Bach szvittet adott elő. A darab közben kivetített képek is segítették a mű felépítésének értelmezését. Számomra túl komoly volt Bach, mégsem vágytam máshol lenni. Lehunyt szemmel élveztem a cselló öblös hangjait.

            Aztán Dörögdnek indultam. A Csigabusz zsúfolásig megtelt. Voltak, akik egymás ölében ültek, mert másként már nem lett volna hely. A dombra alig bírt felkapaszkodni velünk a járat, aztán meglehetősen égett szag lett a belső térben. Mikor végre megérkeztünk, tapsoltunk, ahogyan a repülőgépeken szokás. A Borbély-Dresch Quartet koncertjére igyekeztem a Fonó Udvarba, ahol találkoztam egy barátnőmmel, akit már rég nem láttam. Bemutatott egy ismerősének, aki nagyon érdekes dolgokat mesélt a drámapedagógiai foglalkozásokról. Kedvet is kaptam hozzá. Jól elbeszélgettük az időt. Palya Bea koncertjének közepén indultunk tovább, ki-ki a maga útjára.

Borbély-Dresch Quartet

            Sajnos a Harcsa Veronika Udvarban, az éjféli ütemben, a Minka még 40 perccel éjfél után sem kezdődött el. A foszlányok (verssorok elektronikus köntösben), amiket a beállás során hallottam Pátkai Rozina énekesnőtől, ugyan nekem valóak voltak, de nem maradhattam tovább. A Csigabusz Apáti felé csak óránként járt.

            A nap még tartogatott egy örvendetes dolgot a számomra. Harcsa Veronika szerzett nekem egy limitált kiadású magnó kazettát, ami a Völgyhimnuszt tartalmazza. Nagyon boldog voltam, mert azóta fájt a szívem érte, amióta megláttam a kezében egy fényképen a sajtótájékoztatót követően. Ezúton is köszönöm neki még egyszer!

28. Művészetek Völgye - Kedd (2018.07.24.)

Interaktív énekes workshop Harcsa Veronikával, MAO Pocsai Krisztával, Stummer Márton és Nemes-Jeles Judit, Eastwing Group, Péterfy Bori & Love Band, Moldvai táncház

            Alig aludtam valamit az éjjel, pedig csend volt és kellemesen lehűlt a levegő. Fél 7-kor már kivetett az ágy, így gondoltam egyet, és a nagy meleg előtt sétára indultam Monostorapátiban. Mivel az első szállásom utcája a falu szélén volt, hamar egy földúton találtam magam legelők, lovak, szalmabálák és tehenek társaságában. Közel volt az erdő, de nem merészkedtem a szélénél tovább helyismeret hiányában. Készítettem néhány felvételt, majd a tó felé vettem az irányt. A derékig érő fű és a sár azonban hamar visszafordulásra késztetett. Megnéztem a templomot, bámultam a gólyákat, majd betértem a kisboltba. Vettem ásványvizet, banánt, teljes kiőrlésű kiflit, joghurtot. A fél literes ásványvíz 89 forintba került, a fesztiválon 300-500 forintért árulták. A pénztárnál találtam téli fagyit is. Kissé csalódott voltam, hogy sem az íze, sem az állaga nem közelítette meg gyermekkorom fagyijait. Ráadásul matrica sem volt benne.

Monostorapáti határában

            A déli Csigabuszig még rengeteg időm maradt, így elővettem kedvenc egyszemélyes logikai játékomat a tangramot. Nem nagyon tudtam koncentrálni az alakzatok kirakására, gondolataim már a napi programbeosztásom körül forogtak.

Tangram

            A Harcsa Veronika Udvarban az interaktív énekes workshop alatt éreztem meg először, hogy végre megérkeztem. Hogy erre vágytam és vártam azóta, hogy a tavalyi völgy véget ért. Kényeztettük kicsit a testünket, majd légző gyakorlatokat végeztünk. Brümmögésben nem sokat fejlődtem tavaly óta. Aztán ki-be sétáltunk a hangok erdejében, megérintve egymás szívét-lelkét. Volt egy olyan „feladat”, amelyben először mindenki kiadott egy számára kényelmes hangot, majd figyelve a környezetünkre közelednünk kellett egymáshoz. Az esz hangon zártunk. Úgy érzetem az a legtökéletesebb hang a világon. Onnantól azon a hangon rezegtem, a tilláromra ezért annyira már nem tudtam ráhangolódni. Ráadásul annak ritmusa is meglehetősen bonyolultnak bizonyult számomra. Dúdolgatva hagytam magam mögött az udvart és körbenéztem kicsit a vásárban.

            A Modern Art Orchestra Tribute to Ella Fitzgerald feat. Pocsai Kriszta koncertre értem vissza a Harcsa Veronika Udvarba. Elfoglaltam az árnyékban egy széket és élveztem az előadást. Gyorsan elröppent az idő, amiből néha ugyan kizökkentem, de ez egyáltalán nem zavart. Fél 5-kor visszabuszoztam a szállásra. Magamhoz vettem némi élelmet és hosszabb ruhát. Fél 7-kor már újra Kapolcson voltam, a római katolikus templomba igyekeztem.

Modern Art Orchestra és Pocsai Kriszta

            Műsorváltozás következtében a Hangaram Quartet helyett Stummer Márton gitárművész és Nemes-Jeles Judit fuvolaművész duójára érkeztem. Épp próbáltak még, ennek ellenére beülhettem a templomba. Az összefoglaló videóban a felvétel még a próbán készült, utána már a nézők miatt nem nagyon tudtam volna kamerázni. A koncert meglepetés volt a javából. Széles érzelmi skálát éltem át általa, gondolatban bejártam a fél világot.

Stummer Márton és Nemes-Jeles Judit

            A Péterfy Bori & Love Band nagyszínpados koncertje előtt még újra benéztem a Harcsa Veronika Udvarba, de őszintén bevallom nem igazán voltam lenyűgözve az Eastwing Group zenéjétől. Valahogy nem volt bennük számomra elég élet, elég tűz, játékosság és fantázia, pedig egytől-egyig kiváló zenészek és énekesek léptek a színpadra. Aztán meghallottam a dübörgést, így tudatosult bennem, hogy elkezdődött Boriék koncertje. 4-5 szám alatt értem át Kapolcs egyik végéből a másikba.

Eastwing Group

            Legutóbb Ópusztaszeren voltam Love Band koncerten, de ez a kapolcsi túltett azon is. Ilyen az, amikor az ember olyan közönségbe téved, ami teljesen együtt lélegzik a zenekarral. Fergeteges volt a hangulat, a tánc a lábaimban volt, nehezen szántam rá magam, hogy megálljak egy-egy néhány perces felvétel elkészítésének erejéig. Nem akartam, hogy a koncert véget érjen, teljesen elkényeztetett a zenekar. További kedvenceim sorát adták elő a Dunántúli slágertől a Fehérre festem az arcomig. Bori őrjöngött, tetszett neki is ez a kerti kapolcsi közönség, azt mondta, ennél rosszabb kedd esti koncertje soha ne legyen.

Péterfy Bori

            Még táncoltam volna, ezért a Panoráma Színpadtól visszamentem a Muharay Udvarba. A moldvai táncház már javában zajlott. Néztem a lépéseket és a mosolygós arcokat. Hangulatuk teljesen rabul ejtett. Legszívesebben eldobtam volna a nehéz hátizsákom és beálltam volna közéjük, de nem tudtam követni még fejben sem a lépéseket. Azért így is élmény volt. Fél 11 után döntöttem úgy, hogy ideje Csigabuszra szállni. Szerintem még álmomban is az esz hangot dúdoltam.

28. Művészetek Völgye - Hétfő (2018.07.23.)

            Elérkezett a 28. Művészetek Völgye, s a fesztivál 4. napján az indulásom ideje is. Tele voltam izgalommal nemcsak az utazás, a szállás és a várható időjárás miatt, hanem szerettem volna idén is legalább annyi jó élménnyel gazdagodni, mint az ezt megelőző 5-6 évben. Programban nem volt hiány. Közel 1500-ból választhattam ki a számomra megfelelőeket, egy hétig böngésztem a programfüzetet az indulás előtt.

            Idén is telekocsiztam Kapolcs felé. A Hóra Színház kisbuszában utaztam, egyedüli utasként. A sofőr házhoz jött és nagy örömömre házhoz is szállított Monostorapátiban. Szegedről kiérve az autópályára nemsokára beborult az ég és hamarosan ránk is szakadt. Úgy esett és olyan párás volt a levegő, mintha köd lett volna, ezért sokan ködlámpával közlekedtek. Jól haladtunk ennek ellenére is, egészen az M0-ás bevezető szakaszáig. Onnan egyes-kettes között váltogatva araszoltunk úti célunk felé. Így a tervezett 3 és fél órás útból a menetidő 6 órára emelkedett, annak ellenére, hogy Székesfehérvárnál végül letértünk a pályáról. Hol torlódás, hol élő állat miatt nem haladtunk. Elképzelni sem tudtuk hová tart ez a rengeteg ember ezen a hétfői kora délután.

            A szállásoktól tartottam Monostorapátiban. Egy kis kavarodás miatt idén nem tudtam a tavalyi taliándörögdi helyre menni, ezért május végén nézhettem új lehetőségek után. Szobát találni olyankor már szinte lehetetlenség. Sok utánajárás után azonban végül sikerült 2x2 éjszakára szállást foglalnom Monostorapátiban. Két éjszakát töltöttem az egyik utcában egy háznál, és kettőt a falu másik végében a főutcán. Mivel a szomszédos szobában lemondták a foglalást a hétfő-keddi helyen, ezért enyém volt egy nagy ház egész alsó szintje. 2 szobával, fürdővel, wc-vel, konyhával, étkezővel. Úri dolgom volt.

            Az érkezés után fel is ültem az első Csigabuszra (a Művészetek Völgyének hivatalos járata Kapolcs és a környékbeli települések között) Kapolcs irányába. Az út a dimbes-dombos vidéken nagyjából 10 percig tartott. A karszalag felvétele után (5 napos rugalmas bérlettel mentem) rögtön kedvenc udvarom, Harcsa Veronika jazz udvara felé indultam. A Chris Devil Trio utolsó számára toppantam be. Leültem az árnyékba, és végre próbáltam átadni magam annak az érzésnek, hogy egy év várakozás után újra itt lehetek. A beléptetés szigorodott, a kiszolgálást inkább hagyjuk, de ezek mind csak mellékzöngék voltak ahhoz képest, ami rám várt. Mivel eléggé fáradt voltam, az eredeti tervektől eltérve maradtam az udvarban. Meghallgattam a BG5 zenekar koncertjét. Valahogy nem tudtam rájuk hangolódni, valahogy nem tudtam magammal hirtelen mit kezdeni. A koncert után ezért felkerekedtem, és nyugtáztam, hogy minden rendben, minden udvar a helyén van, és mindenhol zajlanak a programok is. Csak én kerestem még a helyemet.

Khamoro Budapest Band

A Folk Udvarban hangolódtam volna tovább a fesztiválra, a Khamoro Budapest Band koncertjén, ha nem az utolsó két számra érkezek. Cigánytáncok, kellemes ritmusok, jó hangulat fogadott. Akkor kezdtem végre felfogni és elhinni, hogy tényleg ott vagyok. Útban a Panoráma Színpad felé a Muflon Jazz Udvarba sétáltam be, ahol épp a Kincső Experiment játszott. Az általuk feldolgozott népdalok zömét még én is ismertem, így helyet is foglaltam. Együtt dúdoltam, énekeltem velük. Pillanatok alatt eltelt egy óra. A Panoráma Színpadon Hobo adott koncertet mire felértem. Őt még így nagyszínpadi produkcióban nem láttam, verses-zenés estjén már voltam a REÖK palotában. Az tetszett. Hallgattam egy darabig, nézelődtem, de megállapítottam, hogy ez ilyen formában nem kimondottam nekem való, ezért tovább álltam. A Kőbánya Udvarában a Carbonfools zenélt. Viszonylag sokan voltak kíváncsiak rájuk. A helyszín mesés volt, a domboldalról szalmakockákon ücsörögve is lehetett nézni és hallgatni a koncerteket. Már hűvös volt ahhoz, hogy leüljek, így sétáltam tovább, a falu másik vége felé. A Muharay Udvarhoz közeledve gyerek utcazenészekbe botlottam, természetesen megálltam meghallgatni őket is. A Muharay Udvarban Sebő Ferenc és tanítványai léptek fel. Addigra már nagyon elfáradtam, sétáltam csak ide-oda, előre-hátra. Kíváncsi lettem volna, mit mutat egy lépésszámláló a nap végére. 11 óra körül szálltam fel a Csigabuszra. Kellett a pihenés, hiszen kedden már az egész napot ott szerettem volna tölteni. Úgy igazán és szívből.

Hobo

Sebő Ferenc és tanítványai