2018. június 24., vasárnap

Az orgonasípoktól az absztrakt expresszionizmusig /Múzeumok Éjszakája, Szeged, 2018/


            A hidegfront érkezése miatt barátaimmal kicsit nehézkesen indultunk neki az éjszakának, legszívesebben otthon maradtunk volna. A színes program kínálat azonban végül csak becsalogatott minket a városba. Az orgonalátogatás különlegessége annyi erővel töltött fel bennünket, hogy nem hagyhattuk ki onnan kezdve sem a Somogyi Könyvtár, sem a REÖK-palota eseményeit.

            Délután 5 órakor vettük fel az ingyenes regisztrációs jegyeket a Dóm orgonájának esti megtekintéséhez, a legtöbb múzeumi program azonban csak 6 órakor kezdődött. A köztes időt finom süteménnyel és kávéval töltöttük ki a Süti nem süti jóvoltából. Először a Móra Ferenc Múzeum előtt felállított színpad felé vettük az irányt, ahol a Tiszavirág Néptáncegyüttes adott épp műsort. Kis hezitálás után eldöntöttük, hogy bemegyünk a múzeumba, ahol egy érdekes detektív játékba csöppentünk. Szerencsés idősávot választottunk erre a kalandra, még nem voltak bent olyan sokan, így némi ügyeskedéssel minden feladványhoz hozzáfértünk. Egy 1932-es múzeumi rablás egyik elrabolt és elrejtett tárgyát kellett megtalálnunk 14 nyom segítségével. A 12. nyomig jutottunk el, amikor észrevettük, hogy kifutottunk az időből, sietnünk kellett a Dómba. Azóta is gondolkodom a 13. nyomhoz tartozó megoldáson, az épület bejáratának jobb oldalán levő szobor elnevezésén, amiből segítségként ráadásul két betű is meg volt adva. Sokáig az összeolvasott szürke négyzetek sem tűntek értelmesnek, de kiderült, hogy az első 12 nyomot jól fejtettük meg, így az elrejtett tárgy egy volhíniai penge lehetett.


            Az orgonalátogatás nagy izgalommal töltött el, valahogy sehogy sem állt össze eddig a fejemben, hogyan kerül a levegő a sípokba a manuállal, azaz a billentyűk és a pedálok segítségével. Az elektromágneses tekercseknél és az optikai kábelnél azonban most is elvesztettem a fonalat. A látogatás egy prezentációval és filmvetítéssel egybekötött előadással kezdődött, majd a karzaton, közvetlenül a hatalmas sípok előtt ülve meghallgathattuk a hangszert működés közben is. Életre szóló élmény volt. Nem tudtam például azt sem, hogy a Dómban nem csak a karzaton, hanem még a kupolában is vannak orgonasípok. Ez utóbbiak egy nyitható-zárható redőnyszerű szerkezettel ellátott szekrényben vannak. Általánosságban a legkisebb sípok néhány centiméter nagyságúak, a legnagyobbak hossza meghaladja az 5 métert is. A sípok között vannak ajaksípok és nyelvsípok, ezeket szélládák és szeleprendszerek működtetik. Az ajaksíp - mely készülhet fémből és fából is - megszólalása a furulyához hasonló. A nyelvsíp egy nyelvszerű fémlemezről kapta az elnevezését, a levegő áramlása ezt rezegtetve hozza létre a hangot. A legtöbb síp hengeres formájú, de léteznek felfelé szűkülő sípok is. A Dómban összesen körülbelül 8600 síp található, ezek hangolása bonyolult és időigényes folyamat.


            A Dómból a Somogyi Könyvtárba mentünk. A bejáratnál hangulatos mécsesek fogadtak bennünket, és egy könnyűnek tűnő, de nehéz kérdés, hogy ha szeretünk, akkor miért szeretünk olvasni. Az 1-3 szavas válaszunkat felírhattuk a falra, de voltak, akik megfelelő tollal a könyvtár üvegablakain is ott hagyhatták szavaikat. A könyvtár harmadik emeletén a new york-i Kossuth-szobor felavatásáról szóló kiállítás megtekintése után egy QR-kódos játékban is részt vettünk. Nem volt szükség saját felszerelésre, kaptunk egy QR-kód leolvasására alkalmas eszközt is. A kódhoz feleletválasztós irodalmi kérdések társultak, a jó válaszokhoz pedig betűk, amikből a végén összeállt egy orvosi szakkifejezés (autopszia). A helyes megfejtők közül ki fognak sorsolni nyerteseket, akik elkölthetnek egy kétszemélyes vacsorát a könyvtár szomszédságában. A QR-kódok mellett megismerkedhettünk az AR-kódok világával is. A leolvasó eszközt a kódok fölé helyezve, mindegyik alakzat azonnal egy irodalmi dokumentumot jelenített meg.


            A Somogyi Könyvtárban is gyorsan telt az idő, így le is késtük a 10 órakor kezdődő interaktív tárlatvezetést a REÖK-palotában a XVII. Táblaképfestészeti Biennálé alkotásai között. Nagy szerencsénk volt, mert nem tudtuk, hogy ez a program is előzetes regisztrációhoz kötött, így határozott fellépéssel csatlakozni tudtunk a csoporthoz. A tárlatvezetés állomásait Balla Attila Révész, Tavaszi kirajzás, Gáll Ádám Mennyei vakolat, Darázs József Egy favágó álma és Aknay János Emlék című alkotásai képezték. A tárlatvezetők mindegyik képnél közös gondolkodásra invitáltak bennünket a látott, megérzett benyomásaink alapján, kérdésekkel segítve minket kitalálni a kortárs művészet labirintusából. Nagyon élveztem ezt a rendhagyó képzőművészeti kalauzolást, ráadásul még közös alkotásra is invitáltak minket utána, aminek nagy lendülettel neki is álltunk. Mi mást is alkothattam volna az összképnek megfelelőn, mint geometrikus papír vitorlákat.


            Tartalmas esténk volt, megérte minden egyes perce. Több mint egy hónapra elegendő programot zsúfoltunk bele ebbe az egy éjszakába, s ennek megfelelő pozitív élményanyaggal gazdagodva tértünk haza hajnalban. Külön örömömre szolgált, hogy ez a rendezvény ennyi embert tudott idén is megmozgatni.