Bartók és a bálnák

          A Modern Art Orchestra március 25-én, Bartók Béla születésnapján mutatta be a zeneszerző Tizenöt magyar parasztdal c. művét a BMC-ben (Budapest Music Center). A lemezbemutató koncert anyagának egy részét hallottam tavaly nyáron Kapolcson, a Harcsa Veronika Udvarban, a Művészetek Völgye Fesztivál ideje alatt. Már akkor nagyon tetszett ez a kortárs feldolgozás, ami maximálisan tiszteletben tartja az eredeti művet, ugyanakkor az átkötésekben minden modern eszközt szabadon felhasznál. A tavalyi bálna asszociációm a hangok egy részére annyira megmaradt bennem, hogy úgy gondoltam ezt az érzést újra át kell élnem. A koncert vasárnap estére esett, nagyjából két héttel előtte vettem meg rá a jegyem.

            Szerda este még úgy tűnt, hogy az élet annyi akadályt gördít a részvételem elé, hogy el kell ezt az esti eseményt engednem. Eléggé csalódott voltam miatta, hisz hiába próbáltam minden lehetőséget számba venni, egyre távolabb kerültem a koncerttől. Aztán jött a hír, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel beiktattak még egy koncert időpontot vasárnap délutánra. Azonnal írtam egy e-mailt a szervezőknek, akik perceken belül válaszoltak is rá, kedvesen és rugalmasan kezelve a problémám. Bárcsak mindenhol így működnének ezek a dolgok. Vasárnap reggel vonatra szálltam, és délután már boldogan helyet is foglaltam a koncertteremben. Az ötödik sor szélére ültem le, és vártam hová fogok utazni a hangokkal. Ez alkalommal sem csalódtam. Kiváló zenészek, művészek összefogása tette kivételessé ezt a majdnem elszalasztott koncertet.

            Mielőtt a koncertre és a lemezre rátérnék, teszek még egy kis kitérőt. Nem bízva annyira a vonatközlekedésben, hamarabb indultam el Szegedről. A köztes időt a Magyar Nemzeti Múzeumban töltöttem, ami pár perc sétányira van csak a BMC-től. Habár csak a kompakt fényképezőgépem volt nálam, vettem fotós jegyet. Másfél óra alatt rohantam végig Magyarország történetén, az államalapítástól az 1990-es évekig. Sajnos ebbe a régészeti kiállítás (Kelet és Nyugat határán), valamint a Lapidárium már nem fért bele. Eredetileg nem így terveztem, mivel azonban elvétettem a bejáratot a régészeti kiállításra, végül felmentem az emeletre. Hirtelen nem láttam át a múzeum elrendezését, hiába nyomta a kezembe a biztonsági őr róla a tájékoztató füzetet, amikor észrevette tanácstalanságom. Valahogy nem volt nekem mégsem egyértelmű.

Magyarország története I. (Magyar Nemzeti Múzeum)

         A múzeumban nem voltak sokan, nyugodtan tudtam nézelődni. Szerintem, ahogy az ilyen nagyobb múzeumokban általában lenni szokott, elsőre befogadhatatlan információhalmaz zúdul a látogatókra. A leírások zöme elég kis betűs volt, ráadásul sokszor a számozást sem találtam meg rögtön a tárgyak mellett, ezért hamar felhagytam az olvasással. Inkább csak azokra a tárgyakra fókuszáltam, amik valamiért azonnal felkeltették az érdeklődésemet. A kisebb érméket nagyító alatt is megnéztem volna, hiszen aprólékosan kidolgozott remekművek egytől-egyig. Úgy vettem észre, hogy leginkább a részletek voltak azok az egyes tárgyakban aznap, amik megfogtak. Elgondolkoztam, hogy vajon micsoda történetek lehetnek egy-egy ilyen tárgy mögött, attól a pillanattól kezdve, hogy valakinek a kezei alatt elkészültek. Sőt sok esetben már a megrendeléskor indult el a tárgy a maga történelme felé. Ahány vitrin, annyi különböző tárgy, annyi személyes, avagy személytelen történet. Szívesen olvasnék némelyikről bővebben is, mert amennyire beszédesek ezek a tárgyak, épp annyira rejtélyesek is.

Magyarország története II. (Magyar Nemzeti Múzeum)

         A múzeumból egyenesen a BMC-be mentem, ahol ismét ajtót tévesztettem. Egy szimpatikus, mosolygós fiatalember udvariasan előre engedett, mint kiderült a művész bejáraton. A koncert teltházas volt, mint ahogyan az esti is. Olyan neves zenészek egészítették ki a Modern Art Orchestra népes táborát, mint David Liebman (szaxofon), Dresch Mihály (fuhun), Lukács Miklós (cimbalom), és Gőz László (trombita). A végén még énekhang is csatlakozott a zömmel fúvós hangszeres zenei világhoz, Harcsa Veronika révén. A koncerten a Tizenöt magyar parasztdal big-bandre hangszerelve hangzott el. A Bartók mű eredetileg zongorára íródott 1914 és 1918 között, s olyan dallamokra épül, amiket Bartók az 1910-es évek során gyűjtött. Az áthangszerelés Bacsó Kristófnak, Ávéd Jánosnak, Subicz Gábornak és a Modern Art Orchestra művészeti vezetőjének, Fekete-Kovács Kornélnak a munkája.

Habár bálnákkal most nem találkoztam a koncerten, azért elképedtem, hogy ezek az életről, halálról, szerelemről, elmúlásról szóló, big-bandes megközelítésben előadott parasztdalok micsoda asszociációkat ébresztettek bennem. Azt kell mondjam, hogy egy percig sem unatkoztam. A koncertet ráadásul közös éneklés zárta. A Megkötöm lovamat kezdetű népdal eléneklésére invitált a zenekar minket. Felemelő élmény volt hang lenni a hangóceánban, még akkor is, ha számomra kissé mélyen kezdtük el, s néha csak dörmögni tudtam. Nagyon sajnáltam volna, ha lemaradok ezekről az élményekről. Az is elképzelhető, hogy ebben a felállásban ez a két koncert volt csak hallható, hiszen ezeket a nagyszerű zenészeket, akiknek egy évre előre tele van a koncert naptárjuk, nehéz leültetni közösen egy színpadra. Ugyan a koncertet a BMC élőben is közvetítette, de általánosságban úgy vélem a helyszíni élőzene mégiscsak varázslatosabb.

Modern Art Orchestra plays Béla Bartók (a lemezen szereplő fotók Csendes Krisztina munkái)

            A koncertet dedikálás követte. Lehetett beszélgetni a művészekkel, akik elég nyitottak voltak rá. A koncert előtti napon megjelent lemezt barátságos áron meg lehetett vásárolni, így beszereztem én is egyet, és beálltam a sorba. Késő éjjel érkeztem vissza Szegedre. Nagyjából úgy éreztem magam, mintha egy hétig lettem volna távol. Az biztos, hogy ha a bálnák nem is, de a koncert egyéb aspektusai még sokáig fognak foglalkoztatni.

Balaton Method /kétlemezes DVD, 2018/

Egyik nap a múlt héten nagy meglepetés ért. Piros masnival átkötve Szimler Bálint és Rév Marcell filmjét, a kétlemezes Balaton Methodot kaptam ajándékba. Az egy az egyben közösségi finanszírozású zenei film ugyan 2015-ös, de még nem láttam. Néhány alkalommal levetítették a Belvárosi Moziban, de sajnos akkor nem tudtam elmenni megnézni. A DVD-t idén februárban adták ki, s csak néhány helyen lehet kapni az országban. Amikor előbújt a csomagolásból szinte ujjongtam.

A tok maga is egy kisebb remekmű, jó kézbe venni, elidőzni rajta. Azonnal próbáltam beazonosítani az elülső külső borítón levő énekeseket, zenészeket. Harcsa Veronikát találtam meg először, mondjuk csalás, mert tudtam neki ott kell lennie, hisz a Bin-Jip zenekar Heavy c. száma megtalálható a filmben. Annak idején a közösségi oldalán posztolt róla a zenekar, és Veronika is. A többiek közül sokan okoztak fejtörést, mert hiába a minőségi zene, minden hazai együttest én sem ismerhetek, követhetek. A lemezek felületén található balatoni hangulatokat megidéző rajzok valamiért Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen c. mesejátékát juttatták eszembe. Ahhoz is jó emlékeim kötődnek.

A filmben közel húsz magyar zenekar (Elefánt, Fran Palermo, Hó Márton és a Jégkorszak, Akkezdet Phiai & Amoeba, Jónás Vera Experiment, Grand Mexican Warlock, Kamikaze Scotsmen, Bin-Jip, Dirty Flow Club, Subscribe, Quimby, Middlemist Red, Punnany Massif, Mindenkinek megvan a maga története (Egyed Péter), Napra, W.H., Soerii & Poolek, Bajdázó), valamint több száz további zenei partner összefogása révén tehetünk egy közel másfél órás audiovizuális utazást a Balaton körül. Minden zenekar egy számot ad elő, különböző ismert, és kevésbé ismert balatoni helyszíneken. Sok dalt külön erre az alkalomra írtak, vagy hangszereltek át. Első megtekintés után beleszerettem a filmbe, s úgy gondoltam írnom kell róla, mert a környezetemben is méltatlanul kevesen ismerik. Egy-egy klip önmagában is minden fórumon megállná a helyét, de így a Balaton festői környezetével, és életképeivel összefűzve a film méltó példája annak, hogy kreatív emberek összefogásával milyen magas színvonalú dolgokat lehet létrehozni. Nemcsak az egyedi ötletek zseniálisak benne. A sokszor meghökkentő, nem szokványos, de mindenképpen hangulatkeltő képi világ mellett még a hangmérnöki munkát is kiemelném. A spontán alakult, és a filmbe belevágott kisebb epizód jelenetek is kiválóan élnek együtt a film egészével. Egyszerre látunk eredményt, és egy alkotói folyamatot, ami ehhez a kimagasló eredményhez vezet.

Hosszú lenne a bejegyzés, ha az összes zenekar klipjét szubjektíven kielemezném, ezért inkább csak szemezgetek közülük. A már említett Bin-Jip anyag például egy kompon lett felvéve a Balaton közepén. A kompot befordították a lemenő nap előterének. A zenekart a Talamba Ütőegyüttes kíséri, a komppal átkelő különböző régebbi típusú autókon (pl. Wartburg, Polski Fiat) dobolva, ki-ki a maga egyéniségének, avagy kedvének és a koncepciónak megfelelően. A Bin-Jip zenekar klipjét Hajnal István és Deák Tamás Reszket a Hold a tó vízén c. szerzeménye vezeti át a Kamikaze Scotsmen Das Land c. száma után. Ezeket számomra elsősorban a Művészetek Völgye Fesztivál köti össze. A Das Land c. számot ugyanis egy Kapolcshoz közeli erdőben vették fel, a Reszket a Hold a tó vízén dallama pedig egy a fesztiválról látásból ismert férfi előadásában hangzik el. Ugyanakkor Harcsa Veronika néhány éve a jazz udvar házigazdája a Művészetek Völgyében, ahol két éve a Bin-Jip zenekar koncertjén az első sorban gyűjtöttem az élményeket.

Aki követte a blogom beszámolóját a tavalyi Művészetek Völgye Fesztiválról, az most biztosan nem lepődik meg azon, ha a W.H. zenekart hozom fel másodjára. Shakespeare egyik szonettjét (Where art thou, Muse ) akkor Sena, Németh Jucival és Harcsa Veronikával együtt adta elő, a filmben a Bajza Utcai Általános Iskola gyerekei kísérik. A gyerekek előbb elszavalják egy katonai sátorban magyarul a szonettet, majd elhangzik maga a dal eredeti nyelven. A fényváltások technikai értelemben kimondottan bonyolultak ebben a klipben. A kinti, kerti jelenetek látványa ismét a Művészetek Völgyét juttatta eszembe, amikor a Golan koncertjén egy fán keresztül szűrve hozzám érkező fényhatások teljesen elvarázsoltak a hangfürdőzés közben. A werk filmben a gyerekek arról beszélgettek, hogy milyen izgalmas lenne, ha hirtelen megjelennének a forgatási helyszín házigazdái, akik mit sem tudtak az egész felvételről. A valóságban persze az egyik stáb tag nyaralójában voltak, de ez a gyermeki fantázia nekem hozzáadott még egy jelentés réteget a klip sejtelmes világához.

Sokat tudnék még írni az egyes klipekről, főleg, hogy megnéztem az extrákat is. Az első DVD tartalmazza az alkotói és hangmérnöki audiokommentárokat, a második a werk felvételeket, és a vágatlan videókat. Mindegyik klip számos meglepetést tartalmazó külön kis világ, amik együttese egy jól működő mini univerzumot hoz létre. Néhányatokban talán felmerülhet a kérdés, hogy ennyi különböző zenei anyag, és megközelítési mód hogyan állhat össze egy egységes egésszé. A válasz a Balatonnak, és magának a zenének a természetében rejlik. Szinte mindenkinek jelentenek valamit.