2022. február 28., hétfő

Macskák és keringők

    Próbálom elterelni a figyelmem a kialakult nemzetközi helyzetről, és nemrég akadt a kezembe ez a két könyv, gondoltam írok róluk egy-egy rövid ismertetőt. Genki Kawamura Ha a macskák eltűnnének a világból című könyvét egy ismerősöm ajánlotta, és elolvasva a hátulján levő bemutató sorokat, úgy éreztem azok valamennyire megszólítanak. A Valeyri keringőre, Guðmundur Andri Thorsson regényére, pedig egy katalógust böngészve találtam rá, s mivel már tudjátok, hogy szeretem az északi szerzők alkotásait, nem sokat hezitáltam rajta, hogy kiolvassam-e.

Genki Kawamura: Ha a macskák eltűnnének a világból (21. Század Kiadó, 2019)

    A könyvben nagyot csalódtam, de talán nem az írás a rossz, hanem én keresek teljesen más élményeket olvasás közben. Nyitottan álltam hozzá, de kétszer kezdtem neki, ami velem ritkán szokott előfordulni. Az elejét ugyanis élvezhetetlennek éltem meg, csak másodjára sikerült átküzdenem magam az üres, szinte helykitöltő, néhol emiatt valósággal idegesítően hosszú részeken, amik főleg a párbeszédekben nyilvánultak meg. Ezek nem vitték semerre a történetet, és érzelmi töltetet sem adtak hozzá. A kíváncsi természetem hajtott tovább ezeken az oldalakon, úgy véltem nem lehet véletlen a díjeső, a sikerlistás helyezések, és a töretlen népszerűség.

    Tartalmilag az ötlet nem annyira újszerű, de kidolgozásában akár lehetett volna az is. A regényben a haldokló főszereplő ajánlatot kap az ördögtől, hogy néhány dolog világból való eltüntetése árán egy-egy nappal tovább élhet. Neki kell döntenie, mik azok a dolgok, amik megérik ezt az árat. Sajnos nem tudtam mélyen kapcsolódni a történethez, ami elsősorban a felszínesen megrajzolt karaktereknek volt köszönhető, másodsorban pedig az eszköztelen nyelvezetnek. A 80. oldal környékén éreztem némi reményt arra, hogy onnantól kezdve hangnemben váltás következik, és megjelennek azok az eszközök az írásban, amik hatni kezdenek az érzelmeimre.

    A könyv nyelvileg egyszerű, könnyen érthető, csak sok a közhely, és a sekélyesség ezekben a mondatokban. A közepe és a második fele némi új színezetre tesz szert, de valahogy az egész mű irodalmi teljesítménye számomra végig nagyon ingadozott. Nem hiszem, hogy a fordításon múlt.

    S hogy kiderül-e, hogy milyen lenne a világ, ha eltűnnének belőle a macskák? Szimbolikus értelemben talán igen. S hogy végül mit találtam mégis jónak a könyvben? Azt, hogy kérdéseket tudtam megfogalmazni utána a saját életemre vonatkozóan.

Guðmundur Andri Thorsson: Valeyri keringő (Polár Kiadó, 2021)

    Ez a könyv viszont kimondottan jó példa arra, hogy mit és miért szeretek olvasni. Szerettem, mert mindent elmondott, ami az életben fontos lehet, és mindezt olyan magas nyelvi szinten, hogy szinte minden egyes mondata mélyen megérintett. Fordítója, Veress Kata, nagyszerű munkát végzett. Nem könnyű olvasmány, hiszen egy a szerző által is történetfüzérnek nevezett írásról van szó, ahol szavak, hangok, érzelmek, gondolatok, történések kötik össze, és tartják egyben az egyes részeket.

    A szerző A. A. Milne Micimackójának izlandi fordítója. A publicisztikákon kívül regényeket ír, ez a könyv a hatodik prózai műve. Szívesen megismerkednék a többi alkotásával is.

    Valeyri a lehetőségek világa. Egy képzeletbeli halászfalu, ami éli a maga sajátságos életét, míg Karnagy Kata egy piros biciklin, a kék pöttyös fehér ruhájában elteker a művelődési ház felé, ahol este a valeyri kórus ad koncertet. Egy írás arról, ami mindeközben zajlik a párhuzamos térben és időben, és minden másról, ami történhetett volna, de valahogy mégis másként alakult. Ez a könyv az örömmel megélt pillanatok kegyelméről, sorsfordító döntésekről, titkokról, vágyakról, múltbeli árnyakról, veszteségekről, hiányról és magányról mesél. Mindent elmond az életről két percben. Mindent, ami megélhető benne, és azt is, ami csak lehetőség marad az egyes emberek életében. A falu lakói néhány szóban, vagy hangulatfestő leírásban, hasonlatban is pontosan kidolgozottak, végig fenntartották a figyelmemet, érdeklődésemet.

    Kiemelném a költői nyelvezetet, az ismétlődő nyelvi és tartalmi motívumokat, amik érzelmi és gondolati ritmust kínálnak egy keringő ütemeire, ahol a tengerparti képek, s velük együtt a valós vagy vélt életek, néhol csak a szavak laza láncolatára vannak felfűzve.

    A könyvben sok utalás van, így aki egy még mélyebb megértés, megélés szintjére is szeretne eljutni, az ezeknek is utána tud nézni. Számomra enélkül is életre szóló élményt nyújtott.