31. Művészetek Völgye - Kedd (július 26.)

Szeles, de nagyon kellemes, hűvös időre ébredtünk. Délelőtt sétáltunk egyet a hangulatos Malom-tó partján, mely a Tapolca-patak duzzasztásával jött létre. Az egykori malom - stílusjegyei alapján - a 13-14. században épülhetett. A tóparti házak telkei régen leértek egészen a vízpartig, de mára egy szépen kiépített parkrendszernek adták át a helyüket. A tó közelében található Templom-domb tovább bővelkedik látnivalókban. A török időkben megsérült plébániatemplomot az 1700-as évek közepén építették át barokk stílusban. A római kori alapfalon áll Marton László szobrászművész alkotása, Múltunk címmel. Szintén Marton László munkásságához fűződik a bronzból készült Négy évszak szoborcsoport, ami a tó Fő tér felőli bejáratánál található. Érdemes még tudni Tapolcáról, hogy a város alatt húzódik az ország 4. legnagyobb barlangrendszere. A méltán híres Tapolcai-Tavasbarlang Látogatóközpontba idő hiányában most nem tértünk be, de korábban én már csónakáztam ott.

 

Malom-tó, Tapolca

Marton László: Négy évszak

A délutánt Kapolcson kezdtük. Megnéztük az előző évekhez képest sokkal szerényebb kirakodóvásárt, majd Csigabuszra szálltunk Taliándörögd irányába. A sofőrök idén is kitettek magukért, állítom, hogy fogadást kötöttek, ki teszi meg leggyorsabban a Kapolcs-Taliándörögd távot. Taliándörögdön a Világzenei Udvarban Tárkány-Kovács Bálint 2008-ban alapult zenekarának, a Tárkány Műveknek a koncertjébe csöppentünk bele. A tradicionális népzenei alapokra épülő gazdag és eredeti hangzásvilág hamar kiszakított bennünket a hétköznapokból. Utánuk egy 2018-ban alakult eredetileg öttagú női a cappella együttes lépett fel, a Napfonat. Műsorukban saját szövegeik mellett versfeldolgozások is elhangzottak, valamint magyar és más nemzetek népdalai. Ugyan a Mint a zápor c. daluk, amit egy televíziós műsorban ismertem meg, nem képezte most előadásuk részét, nem szenvedtem hiányt élményileg. Már ennyivel is meg lettem volna elégedve, de még csak ezután jött a nap számomra legjobban várt eseménye: a kapolcsi Panoráma Színpadon a Parno Graszt zenekar koncertje. A roma népzenei együttest 1987-ben alapították. A Parno Graszt fehér lovat jelent. A fehér a tisztaság jelképe, a ló pedig a szabadságé. Magyarul és romani nyelven is énekelnek, ezen az estén pedig ismert vendégelőadókkal álltak színpadra. Bevetettük magunkat a forgatagba, ahol fiatalok és kevésbé fiatalok is együtt lélegeztek, mozogtak az egy percig sem lassuló ritmusra. Szenvedélyes koncert volt, szerintem mindenki beleadott a mulatásba mindent. Felemelő volt egy közös hangként a levegőbe ordítani, hogy „Már nem szédülök a fényben/A poharam félig tele van/Nem a szesztől leszek részeg/Annyi legyen, amennyi most van.” Végül úgy felkavartuk a port, mintha füst szállt volna a fejünk felett, és másnap porszívóval varázsoltuk elő a színeket a cipőinkből.

 

Manó Udvar, Kapolcs

Tárkány Művek

A Parno Graszt koncert után belestünk a Folk Udvarba, a Vujicsics együttes délszáv népzenei koncertjébe. Szerencsére találtunk egy padot, ahol megpihenhettünk. Mikor leültünk akkor éreztük meg igazán, hogy kitomboltuk magunkat a Panoráma Színpadnál. A Vujicsics együttes a koncert mellé zenei ismeretterjesztést is nyújtott, beszéltek a hangszereikről és a dalok háttértörténeteiről is, ami nekem nagyon szimpatikus volt. A táncházat már nem vártuk meg a Folk Udvarban, a Pest-Buda Udvarban ugyanis kezdődött a Barabás Lőrinc Quartet koncertje. Nagyon jó volt a Salföldi Dalföldön a Barabás Lőrinc live act évekkel ezelőtt, így kicsit csalódott voltam, hogy most nem tudtam érdemben kapcsolódni ahhoz a zeneiséghez, amit ez a quartet felállás hozott.

Vujicsics együttes

Élménydús napot mondhattunk magunkénak, kellemesen elfáradva utaztunk vissza Tapolcára. Szerda délelőtt még el tudtunk látogatni a Balatonhoz, de a délutáni programok javáról már le kellett mondanom.

A balatonedericsi strand

31. Művészetek Völgye – Hétfő (július 25.)

Mindig megfogadom, hogy jövőre már nem megyek a Művészetek Völgyébe, aztán a sok szép emlék, a kis települések varázsa, és a változatos művészeti programkavalkád következtében valahogy mindig visszahúz a szívem a fesztiválra. Idén sem volt ez másként, egy kolléganőmmel indultunk útnak. Sajnos betegség miatt rövidebbre sikerült a nyaralás, mint gondoltuk, de két felejthetetlen napot tudhattunk magunkénak.

 

Művészetek Völgye

Kora hajnalban szálltunk fel Szegeden a buszra, és egy átszállással értük el dél környékén szálláshelyünket Tapolcán. Folyamatosan figyelemmel kísértük az időjárást, s mivel másnapra már esőt jósoltak, változtattunk eredeti elképzelésünkön, és pihenés, városnézés helyett már ezen a napon átcsigabuszoztunk Vigántpetendre. A Csigabusz idén nem csak a fesztiválnak helyszínéül szolgáló három települést kötötte össze, hanem Tapolcára is betért. Sőt, Veszprém irányából is biztosítottak a szervezők most új közlekedési lehetőségeket, valamint extra utazási kedvezményeket, amiket mi igénybe is vettünk.

 

A vigántpetendi templom és temetőkert

Vigántpetenden a templomba igyekeztünk egy komolyzenei koncertre. A tikkasztó hőség elől a templom hűs menedéket nyújtott az elkövetkező bő egy órára. A két fellépő Seleljo Erzsébet (szaxofon) és Szatzker Zsanett (harmonika) otthonosan mozgott a barokk átiratok, és a kortárs zenei művek világában egyaránt. Satie és Piazzolla mellett külön örömömre szolgált, hogy elhangzott az egyik kedvenc filmemből egy dal is. Egy Dino Saluzzi darab, Pedro Almadóvar Mindent anyámról című filmjéből. Úgy éreztem, már ezért az egy koncertért is megérte elutazni ilyen messzire. Ha már ekkor véget ért volna számomra a fesztivál, sem éreztem volna magam csalódottnak.

 

Vigántpetend határában

Ha már Vigántpetenden jártunk megnéztük a fotókiállítást a buszmegállóban, majd betértünk A Poket zsebkönyvek udvarába, ahol éppen a Platon Karataev adott akusztikus koncertet duó felállásban. Sajnos elég későn érkeztünk, így a koncert már javában zajlott, és maximum egy zsebkendőnyi területre lehetett volna leülni a porba. Így az udvaron kívül ácsorogtunk egy darabig, de az utca széléről nem lehetett belátni a színpadot. Ilyen körülmények között csak néhány számot hallgattunk végig, majd a Tókert felé vettük az irányt. Megnéztük ott is a kiállításokat, meg turkáltunk a ruhák között, hátha akad valami, amire le lehet ülni a későbbiekben. Aznap este ezen a helyszínen a Recirquel társulat My land című darabját lehetett volna megnézni, de másfél órával az előadás kezdete előtt már megkezdték a sorbaállást a sorszámokért. Mi végül úgy döntöttünk, hogy inkább átcsigabuszozunk Kapolcsra, aminek csak egy végtelen sodródás lett az eredménye. Hömpölyögtünk a tömeggel, mentünk színpadtól színpadig, de végül sehol nem találtuk a helyünket. Még a legtovább talán a Panoráma Színpadnál időztünk, adtunk egy esélyt az Anna and the Barbies zenekarnak, de nem ragadott minket magával a koncert hangulata. Hosszú és intenzív volt a nap, eleve fáradtak voltunk az utazástól, így hamarosan elindultunk vissza a szálláshelyre.