Próbálom elterelni a figyelmem a kialakult nemzetközi helyzetről, és nemrég akadt a kezembe ez a két könyv, gondoltam írok róluk egy-egy rövid ismertetőt. Genki Kawamura Ha a macskák eltűnnének a világból című könyvét egy ismerősöm ajánlotta, és elolvasva a hátulján levő bemutató sorokat, úgy éreztem azok valamennyire megszólítanak. A Valeyri keringőre, Guðmundur Andri Thorsson regényére, pedig egy katalógust böngészve találtam rá, s mivel már tudjátok, hogy szeretem az északi szerzők alkotásait, nem sokat hezitáltam rajta, hogy kiolvassam-e.
Genki Kawamura: Ha a macskák eltűnnének a világból (21.
Század Kiadó, 2019)
A könyvben nagyot csalódtam, de
talán nem az írás a rossz, hanem én keresek teljesen más élményeket olvasás
közben. Nyitottan álltam hozzá, de kétszer kezdtem neki, ami velem ritkán
szokott előfordulni. Az elejét ugyanis élvezhetetlennek éltem meg, csak másodjára
sikerült átküzdenem magam az üres, szinte helykitöltő, néhol emiatt valósággal
idegesítően hosszú részeken, amik főleg a párbeszédekben nyilvánultak meg. Ezek
nem vitték semerre a történetet, és érzelmi töltetet sem adtak hozzá. A
kíváncsi természetem hajtott tovább ezeken az oldalakon, úgy véltem nem lehet
véletlen a díjeső, a sikerlistás helyezések, és a töretlen népszerűség.
Tartalmilag az ötlet nem annyira újszerű,
de kidolgozásában akár lehetett volna az is. A regényben a haldokló főszereplő
ajánlatot kap az ördögtől, hogy néhány dolog világból való eltüntetése árán
egy-egy nappal tovább élhet. Neki kell döntenie, mik azok a dolgok, amik
megérik ezt az árat. Sajnos nem tudtam mélyen kapcsolódni a történethez, ami
elsősorban a felszínesen megrajzolt karaktereknek volt köszönhető, másodsorban
pedig az eszköztelen nyelvezetnek. A 80. oldal környékén éreztem némi reményt
arra, hogy onnantól kezdve hangnemben váltás következik, és megjelennek azok az
eszközök az írásban, amik hatni kezdenek az érzelmeimre.
A könyv nyelvileg egyszerű,
könnyen érthető, csak sok a közhely, és a sekélyesség ezekben a mondatokban. A
közepe és a második fele némi új színezetre tesz szert, de valahogy az egész mű
irodalmi teljesítménye számomra végig nagyon ingadozott. Nem hiszem, hogy a
fordításon múlt.
S hogy kiderül-e, hogy milyen
lenne a világ, ha eltűnnének belőle a macskák? Szimbolikus értelemben talán
igen. S hogy végül mit találtam mégis jónak a könyvben? Azt, hogy kérdéseket
tudtam megfogalmazni utána a saját életemre vonatkozóan.
Guðmundur Andri Thorsson: Valeyri
keringő (Polár Kiadó, 2021)
Ez a könyv viszont kimondottan jó
példa arra, hogy mit és miért szeretek olvasni. Szerettem, mert mindent
elmondott, ami az életben fontos lehet, és mindezt olyan magas nyelvi szinten,
hogy szinte minden egyes mondata mélyen megérintett. Fordítója, Veress Kata,
nagyszerű munkát végzett. Nem könnyű olvasmány, hiszen egy a szerző által is
történetfüzérnek nevezett írásról van szó, ahol szavak, hangok, érzelmek,
gondolatok, történések kötik össze, és tartják egyben az egyes részeket.
A szerző A. A. Milne
Micimackójának izlandi fordítója. A publicisztikákon kívül regényeket ír, ez a
könyv a hatodik prózai műve. Szívesen megismerkednék a többi alkotásával is.
Valeyri a lehetőségek világa. Egy
képzeletbeli halászfalu, ami éli a maga sajátságos életét, míg Karnagy Kata egy
piros biciklin, a kék pöttyös fehér ruhájában elteker a művelődési ház felé,
ahol este a valeyri kórus ad koncertet. Egy írás arról, ami mindeközben zajlik
a párhuzamos térben és időben, és minden másról, ami történhetett volna, de valahogy
mégis másként alakult. Ez a könyv az örömmel megélt pillanatok kegyelméről,
sorsfordító döntésekről, titkokról, vágyakról, múltbeli árnyakról,
veszteségekről, hiányról és magányról mesél. Mindent elmond az életről két
percben. Mindent, ami megélhető benne, és azt is, ami csak lehetőség marad az
egyes emberek életében. A falu lakói néhány szóban, vagy hangulatfestő
leírásban, hasonlatban is pontosan kidolgozottak, végig fenntartották a
figyelmemet, érdeklődésemet.
Kiemelném a költői nyelvezetet,
az ismétlődő nyelvi és tartalmi motívumokat, amik érzelmi és gondolati ritmust
kínálnak egy keringő ütemeire, ahol a tengerparti képek, s velük együtt a valós
vagy vélt életek, néhol csak a szavak laza láncolatára vannak felfűzve.
A könyvben sok utalás van, így aki egy még mélyebb
megértés, megélés szintjére is szeretne eljutni, az ezeknek is utána tud nézni.
Számomra enélkül is életre szóló élményt nyújtott.
