Tudom,
kicsit eltűntem. Készülnek a bejegyzések, csak némileg lassabb ütemben, mint
eddig. Filmről még nem írtam, de ez úgy érzem kötelező darab. Valamiért mindig
lemaradtam, akár a moziban adták, akár a tévében, pedig a plakátja és az
előzetese alapján elég korán eldöntöttem, hogy ezt a filmet nekem mindenképpen
látnom kell. Nagy örömömre szolgált, mikor megtudtam, hogy tavaly november
végén kiadták dvd-n. Nem sokat hezitáltam azon, hogy megvegyem-e.
A film egy megtörtént eseményre épül, de merőben elszakad
attól, hogy pusztán egy valós történés átültetése legyen a mozgókép világába. Mágnás
Elza, a kurtizán, élete és halála már több, mint 100 éve foglalkoztatja az
embereket. 1914 januárjában, egy fonott utazókosárban találtak rá holtestére
kocsisok a Duna partján. Kóbori Rózsi, Elza egykori házvezetőnője, és annak
szeretője Nick Gusztáv követték el a gyilkosságot. A film Mágnás Elza (Kovács
Patrícia) utolsó 4 napját követi végig, s ott kezdődik, ahol számára a történet
már rég véget ért, azaz az utazókosárral. A drámai kezdet, vagyis a vég, nem
szolgál sok meglepetéssel, hisz Mágnás Elza halálának történetét majdnem
mindenki ismeri, mégis erős hangulatteremtő hatása van. Imádtam a kezdő
képsorokat, a kosár csobbanását majd sodródását a Dunában, azon a ködös
reggelen. Még akkor is, ha a kosár valójában, a forgatás során, egy medencébe
csobbant bele és nem a Dunába... S köd is csak digitálisan keletkezett... Én
elhittem mindent nekik onnantól kezdve.
A
központi kérdés a Mágnás Elza ügyben már messze nem az, mint egykoron volt,
azaz, hogy ki a gyilkos. A film arra próbál választ találni, hogy hogyan válik
valaki gyilkossá napok leforgása alatt. Megmondom őszintén, hogy olyan
zseniálisan van felépítve a film, hogy annak ellenére, hogy ismertem a gyilkos
kilétét, nem nyugodtam meg addig, amíg nem láttam meg az arcát. Merthogy
gyakorlatilag másnak is lett volna indítéka bőven. Max Schmidtnek (Kulka János)
vagy akár Szebeni Katónak (Döbrösi Laura) is, és egy filmben bármi előfordulhat.
Max Schmidt korának egyik legnagyobb bútorgyárosa volt, lakást bérelt Elzának
Budán, ellátta ruhákkal és ékszerekkel, valamint tanítatta is. Kató alakja
azonban kitalált, ő tehát fiktív, de teljes értékű szereplője a történetnek.
Sőt, ha egy filmnek az a főhőse, aki a legtöbbet tanulhat az események tükrében,
akkor ő a főhős. Bennem Kató elsőre csak a film végére érkezett meg, akkor
kezdett igazán érdekelni a személyisége, a motivációja és a választásai. Másodszori
nekifutásra azonban már sikerült a helyére tennem a karakterét. Nélküle nem
rajzolódott volna ki ilyen pontosan az a bonyolult kapcsolatrendszer, ami a film
szereplőit jellemzi. Sok olyan párbeszéd vagy inkább monológ találja meg, ami
árnyalja Kóbori Rózsi (Gryllus Dorka) és Mágnás Elza érzelmi drámáját, belső konfliktusait.
Azon túl, hogy Kató szerintem a filmbe helyezett néző szerepét is betölti,
fontos önismereti utat is bejár. Mikor megérkezik Elzáékhoz cselédnek, még naiv
és tapasztalatlan. Aztán számos oldalról kísértések érik, ő valahogy mégis megőrzi
belső tartását, s döntéseivel nem megy a személyiségével szembe. Magáévá teszi
az önérzet és a méltóság „parancsát”. Döbrösi Laurát a sorozat rajongók a
Társas Játékból, az Aranyéletből, és az Egynyári kalandból ismerhetik. Az
extrákban elárulja, hogy az évek múlásával kipróbálná magát Elza és Rózsi
szerepében is.
Rózsi a filmben felteszi egész
életét Elzára, benne él, vagy általa, ezért érzelmileg nagyon kiszolgáltatott.
Annak ellenére, hogy rendkívül keménynek mutatja magát, belül forrong. Szinte
szerelemmel kötődik Elzához, vagy ahhoz az élethez, amit ő képvisel. Vágyik az
életére, de kezdetben még nem a halála által. Szeretet és irigység uralja a
lelkét, majd megjelenik benne Kató képében a féltékenység is. Meg a félelem,
hogy mindent elveszíthet. Ráadásul szembe kell néznie saját félvilági
múltjával, és ehhez a hitétől várja a segítséget, majd későbbi tettéért pedig a
feloldozást. Nap, mint nap szembesülni kell azzal, hogy neki nem sikerült az,
ami Elzának. Kettőjük kapcsolata végig vékony jégen táncol, ráadásul olyan
szenvedélyesen, hogy nem csoda, hogy végül beszakadnak.
Mert mi is az Elzaság titka? Hiszen
olyan korban vagyunk, ahol a férfiak zöme szeretőt tart, miközben feleségeik
erkölcse megkérdőjelezhetetlen. Elza élete vonzó és taszító egyszerre. Pénzes
férfiak tartották el, amíg Max Schmidt elé nem sodorta az élet, akinek majdnem
a végzete lett. Kettőjük viszonya is viharos, testi függőségük kikezdhetetlen.
Elzának azonban úgy tűnik semmi nem elég, de hogy mikor épp ki uralkodik kin,
az percről percre változik. Az emberi játszmák széles köre tárul fel előttünk.
Az önérzet és méltóság „parancsába” itt már erőteljesen beleszól a pénz kérdése
is. A pénz azonban nem minden, mert hiába a sok drága holmi, ha például a
kapcsolatot nem lehet nyilvánosan felvállalni. Egy olyan nőnek, mint Elza ez a
lakás így maga a börtön. Nem csoda hát, ha a maga eszközeivel megpróbál belőle
kiszabadulni. Ráadásul egy olyan nőnek, akinek a teste a temploma, még nehezebb
szembenéznie az öregedéssel. Drámai, amikor rádöbben, hogy a teste
cserbenhagyta, s hogy már hiába él benne Jeanne d’Arc, az orléans-i szűz képe.
S elképesztő a párhuzam, amire asszociálunk a végén, hogy Rózsi járja Jeanne
d’Arc útját.
Az extrákból kiderül, hogy a filmet 19
nap alatt forgatták. Minden egyes részletét pontosan megtervezték a korhűség és
a hitelesség jegyében. Ami érdekes még benne az a zene, ami viszont
meglehetősen modern, klasszikus elemekkel vegyítve. Legalább olyan jól működik
együtt a történettel, mint a kamera plánok. Mivel a film zömében a mély
érzelmekre helyezi a hangsúlyt, a közeli felvételek dominálnak, amiket nagyon
szerettem. Az arcok, a nézések maximálisan közvetítették azt az üzenetet, hogy
mennyire kiszolgáltatottak tudunk lenni. S a film elmeséli, hogy ezt mennyire
különböző módon tudjuk megélni, és milyen módszereink vannak a túlélésre. S
miről mesél még ezen felül? Az érzelmek sokszínűségéről, főleg a szerelem és a
szeretet formai sokféleségéről.
(A bejegyzéshez
mellékelt kép csak illusztráció.)
