A Bunkerrajzoló nem hozta meg a kedvem a
másnapi színházi előadáshoz, de úgy voltam vele, hogy megpróbáltam a
sértettségem félretenni magamban. Az Acélmagnóliákról nem sokat tudtam, de nem
is néztem nagyon a darab után. Gondoltam, legyen inkább meglepetés. A kecskeméti
színház előadása során a Cseke Péter által rendezett drámát Prekop Gabriella
fordításában játszották.
Acélmagnóliák
Robert Harling amerikai író, producer,
rendező. Az Acélmagnóliákat húga halála után írta meg 1985-ben. A drámából
készült film forgatókönyvét is ő jegyzi. Az 1989-es Golden Globe- és
BAFTA-díjas film főszerepét Sally Field és Julia Roberts alakítja. Sajnos
Robert Harlingnak magyar nyelven nem jelentek eddig még meg írásai. Ahogy nagy
bánatomra Sarah Kane írónak sem, de ez már egy másik történet.
Az Acélmagnóliákban, melynek történései
három évet ívelnek át, hat nő élete és mindent túlélő barátsága tárul fel
előttünk egy fodrászszalonban. Ők Shelby (Dodó Enikő), és az édesanyja Emily
(Csapó Virág), a fodrászszalon tulajdonosa Truvy (Märcz Fruzsina), a gazdag
özvegyasszony Clairee (Danyi Judit), és a szarkasztikus humorú szomszéd, Valery
(Sára Bernadette). Hozzájuk csatlakozik újonnan fodrász segédként Annelle
(Hajdú Melinda).
A díszlet olyan, hogy az embernek első
látásra kedve támad beülni a fodrászszalonba. Én ritkán járok fodrászhoz, és nem
is szeretek. Feszélyez, hogy úgy érzem beszélgetnem vagy épp hallgatnom „kell”.
Ennek ellenére a 16. sorban végig úgy éreztem magam, mintha az én új frizurám
készülne, mintha velem törődnének, mintha az én lelkem is kitárulkozna. Mintha
megérkeztem volna valahová, ahol már ismertek és vártak. Mintha engem
nevettetnének meg, mintha én búcsúznék, mintha én gyászolnék, és én folytatnám
tovább egy olyan tragédia után, mely mellett az élet elsőre folytathatatlannak
tűnik. Megszólított a darab, végig jelen voltam benne, azonosulni tudtam az ott
megjelenített érzésekkel. A felépítése magában hordozta a dráma sajátosságait,
érzelmileg egy szédítő ívet írt le, amellyel együtt utaztunk. Hol teljes
szívünkből nevettünk, hol elcsendesedtünk. Aztán olyan csend telepedett a
nézőtérre (de lehet, hogy csak rám), amihez foghatót már régen nem tapasztaltam
színházban. Az elsuttogott szavak is tisztán érthetővé váltak számomra. Annyira
éreztem a fájdalmat, s még ebben a fájdalomban is a
szépséget, hogy azt hittem nem bírom elviselni. Az egész darab felülemelkedik
egy betegségen, majd a halálon, és leteszi a névjegyét az élet mellett. Ami
minden viszontagsága ellenére is szép és megélésre méltó.
Nemcsak az életről, de a barátságról, az
elfogadásról, a hitről, a szeretetről, a tiszteletről és a megértésről is
meséltek ezek a nők. Akik látszólag finomak és törékenyek, mint a magnóliák,
mégis olyan erősek, mint az acél.
A színészi alakítást is csak
dicsérni tudom. Nagyon természetesen játszottak a színésznők (talán kicsit
Annelle volt „túljátszva”), az egész nagyon jelenvalónak, valóságosnak tűnt.
Mezítláb
a parkban
Neil Simon Mezítláb a parkban című darabját,
amit a békéscsabai Jókai Színház vitt színpadra Tege Antal rendezésében,
eredetileg nem terveztük, hogy megnézzük. Azonban egy véletlen eset kapcsán
szombat este is a színházban kötöttünk ki. A kicsinek ugyan nem mondható, de a
funkcióját teljes körűen betöltő ismertető füzetnek nagyon megörültem. Nemcsak
azért, mert ameddig Nórira vártam volt mivel elütnöm az időmet, hanem mert
valóban tartalmazott hasznos információkat, és hangulatteremtő képeket a
darabról. Egy rövid leírást szereposztással a másik két darab is megérdemelt
volna. Ezen az estén nagyjából azt kaptam, amire számítottam. Egy laza, könnyed
hangvételű, nem túl komplikált vígjátékot, amivel bár szívesen töltöttem el az
időt, sok nyomot mégsem hagyott bennem.
Neil Simon amerikai dráma- és
forgatókönyvíróról elég sok mindent meg lehet találni az interneten. Már első
darabjával a Come Blow Your Horn cíművel nagy sikereket ért el, ami a
Broadway-en 678 előadást élt meg. A drámaírók Pulitzer-díját 1991-ben nyerte el
a Yonkersi árvákért. A Mezítláb a parkban 1963-ban született. 1967-ben Robert
Redford és Jane Fonda főszereplésével film is készült belőle, aminek
forgatókönyvvét maga Neil Simon írta meg. Magyarul egyetlen vígjátékát lehet
olvasni A Napsugár fiúkat, ami a Scolar Kiadó gondozásában jelent meg 2012-ben.
Ebből is készült film, 1975-ben Walter Mattheu és George Burns főszereplésével,
Herbert Ross rendezésében.
Azért altattalak el benneteket ezzel
a sok lexikális információval, mert magáról a darabról nem sok mindent tudok
írni. Egy kis lakásban zajlott a történet, amelyben egy fiatal házaspár Corie (Gubik
Petra) és Paul (Czitor Attila) kezdték meg közös életüket. A lakásból idővel
otthont teremtettek, de mire a pár élvezni tudta volna ezt, már össze is
vesztek. Kortalan élethelyzet jelenik meg benne, ma is aktuális problémák, sok humorba
ágyazva. Számomra a leírásokban, az utólagos magyarázatokban azonban sajnos több
van, mint magában a darabban. Mondjuk ez egy ilyen műfaj, és én eleve nem
vagyok ennek a rajongója. Néha azonban valóban jó lenne egyet mezítláb sétálni a
parkban.
