2017. október 10., kedd

Színes

Sok minden történt az elmúlt hetekben. Annyi programon vettem részt, hogy elmaradtam az írással. Az előző bejegyzésemben megemlített 24 órás képzőművészeti maratonon több alkotást is készítettem, kettőről már láthattatok képet a blogom facebook oldalán. Aki lemaradt volna, annak az egyiket itt is hozzáférhetővé teszem. Péntek este 9 óráig festegettem, aztán egy merész ötlet következtében, aminek nem tudtam ellenállni, szombaton hajnalban folytattam. Pénteken rengetegen voltak, alig találtam szabad helyet és ecsetet, de szombaton sokáig csak ketten tartottuk a frontot. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy volt néhány résztvevő, akik akkor indultak haza, mikor mi beállítottunk hajnalban a könyvtárba. A szakmai zsűri által kiválasztott alkotásokból majd kiállítás nyílik, és várhatóan a jövő év elején jótékonysági célzattal el is árverezik őket. Kíváncsian várom mi lesz az alkotásaimnak a sorsa.


Időközben két pályázatra is adtam be munkákat, azokra is sok időt fordítottam, de megérte. A III. Székelyföldi Fotóbiennálén, ami egy rangos nemzetközi esemény, Hi Humanity c. fotómat beválasztották a legjobb 100 alkotás közé. Ez azt jelenti, hogy Sepsiszentgyörgyön e hónap második felében megtekinthető lesz egy kiállítás keretein belül, és megjelenik majd a tárlat katalógusában is, amiből fogok kapni egy tiszteletpéldányt. 17 országból, 283 alkotó, összesen 1516 pályamunkát nyújtott be.

Szabó Magda születésének 100. évfordulója kapcsán a bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtár országos könyvborító tervező pályázatot hirdetett. Elég szűkös volt az idő a pályázati kiírás észlelése és a benyújtási határidő között, de számtalan ötletem közül végül egyet sikerült is megvalósítanom. Az ajtó c. regényhez készült borítóm most II. díjat hozott a számomra.


Elkezdődött a 22. Őszi Kulturális Fesztivál is Szegeden. Hétfőn két fotókiállítást is megnéztem. Az egyik a SZTE JGYPK végzős fotográfus hallgatóinak munkáit mutatta be, a másik a „rejtelmes Párizsba” és a „történelmi fellegekbe” engedett betekintést. Megpróbáltam meghallani milyen történeteket mesélnek el nekem az egyes képek, de ez hol sikerült, hol nem. Vegyes érzelmeim voltak az önálló tárlatok kapcsán is, de lehet, hogy nekem túl magasak az elvárásaim.

Túl vagyunk a Kutatók Éjszakáján is. A rendezvény fő célja a tudomány népszerűsítése. A Szegedi Biológiai Központban idén is számtalan kutatócsoport tevékenységével meg lehetett ismerkedni. A programsorozatban ezúttal is mint fotográfus vettem részt, de remélem a jövőben inkább a kutatói oldalamat mutathatom majd meg az esemény kapcsán.


Megnyílt a Káosz és Rend című kiállítás a REÖK palotában. A tárlat megtekintése közben sokszor azon gondolkoztam, hogy vajon én miért nem nyújtottam be rá pályamunkát, elsősorban fotográfiát. Hazaérve utána néztem, és a válasz nagyon egyszerű volt. Azért, mert nem vagyok tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. A mozgólépcsős fotó teljes mértékben kiverte nálam a biztosítékot. Amikor elindultam erre a tárlatra, nem néztem utána mire is megyek. A cím sokat sejtetett, de valóban igaz a mondás, hogy a kevesebb néha több. Az eredeti ipar- és képzőművészeti alkotások helyett, az azokról készült fotók lógnak a falakon, és a termek közepén felállított állványzatokról is. Ez számomra csalódás volt, de megértem, hiszen több száz festmény, grafika, litográfia, szobor nem fér el másként egy helyen. Viszont emiatt úgy éreztem, hogy pont az esszenciája veszett el az egyes alkotásoknak, ugyanis dimenzió nélkülivé váltak. A tárlat megnyitója a címéhez lett hű. Annyi ember volt, hogy valóban káosz uralkodott, szinte élvezhetetlen volt nézelődni. Mindenki szelfizgetett a saját kiállított művével, ami akkor is irdatlan ember tömeget jelent, ha csak mondjuk a kiállítók harmada volt jelen. A rendet az alkotások kiállításának módja képviselte, melyek abc sorrendben vannak elhelyezve. Volt sok kép, mint hordozó, ami tetszett, azokat megnézném eredetiben is. Sokat szemlélődni viszont nem tudtam. Egyrészt a tömeg sodort, másrészt annyira közel vannak egymáshoz a képek, hogy nem tudtam távolságot tartani, ami néha segít a befogadásban, az értelmezésben. A technikák széles palettáját meg lehetett találni a kiállításon, legalábbis a munkák leírásában, mert a nyomatok annyira nem adták vissza sem a textúrákat, sem a formákat. Sok olyan alkotás volt, ami az én ízlésvilágomhoz közel állt, és összességében meglepett a kiállított anyag sokszínűsége is. Nem volt két egyforma alkotás. A káosz és a rend, amik nem létezhetnek egymás nélkül, sok asszociációra adtak lehetőséget. Ezt inkább az ipar-, és képzőművészeti alkotásokban értem tetten. A fotók többsége nekem kissé erőltetetten kapcsolódott a témához. A fotómontázsok, vagy az egyéb fotó alapú műfajok bennem nagyobb hatást értek el, elgondolkoztattak, vagy akár meg is hökkentettek. Szívesen visszamennék még a kiállításra, elidőznék néhány alkotással önmagamban. Meglátjuk lesz-e rá időm. Elsőre az anyag teljességgel befogadhatatlan volt, főleg a megnyitó keretein belül. Szinte elmenekültem róla. Viszont magammal hoztam néhány alkotás gondolati és érzelmi lenyomatát, s ezért már megérte elmenni.



Igyekszem lépést tartani az Őszi Kulturális Fesztivál által kínált sok programmal, de tervezek újabb szubjektív könyv ismertetőket is írni. Esős napokra. Csak győzzétek kivárni.