Az Akhal Ménes kb. 20 kilométerre
található Szegedtől, Ópusztaszer határában. Kijutni még könnyen ki lehet
autóbusszal is, de az utolsó busz vissza Szeged irányába elmegy este fél 9
környékén. Aki egy estére tervez, és tömegközlekedéssel utazik, nincs könnyű
helyzetben. Ha a koncerteken is ott szeretne maradni, bizony meg kell várnia a
hajnali 4 óra körül arra közlekedő első járatot. Hacsak nem talál magának időközben
fuvart. Célszerű lenne az utolsó koncert után beiktatni egy különjáratot
Szegedre. Két éve próbálok már eljutni a fesztiválra, de csak az idén sikerült
először összegyűjteni egy autónyi csapatot. Közülünk mindenkinek ez volt az
első ugrándozása az ugaron.
A fesztiválnak az Anna and the
Barbies zenekar a házigazdája, Pásztor Annával az élén. Naponta három 1,5 órás
koncert van a Puszta Nagyszínpadon, és ugyancsak három 1 órás a Jurta
Kisszínpadon, ami közel 300 fő befogadására alkalmas. Ez az egyetlen olyan
általam is ismert zenei fesztivál, ahol a két fő koncerthelyszínen nem ütik
egymást a koncertek, így mindent nyugodtan meg lehet nézni és hallgatni.
Napközben a Jurtákban lehet különféle programokon részt venni. Biztos vagyok
benne, hogy gyorsan és tartalmasan telik a fesztiválozóknak a délelőtt és a
kora délután is. Ráadásul a karszalaggal a fesztivál ideje alatt többek között a
Nemzeti Emlékpark is szabadon látogatható.
Minket a Péterfy Bori és a Love Band
csalogatott ki a fesztiválra, meg az, hogy megtapasztaljuk milyen is ott a
hangulat. Nyitottak voltunk, de legfőképp kíváncsiak. A fesztivál helyszíne
ténylegesen az alföldi puszta, ahol minden egyes lépésünknél szállt a por, és ugrált
fel a tikkadt szöcskék hada. A füves övezettel fás-cserjés részek váltakoztak,
ez utóbbiak szolgáltak árnyékkal a sátorozóknak. A két színpad közötti
területen helyezkedtek el az árusító pavilonok. Nekem egyedül a műanyag játékos
lógott ki a sorból, de sokan voltak gyerekekkel. Külön örültem a gyümölcsös
standnak, és annak is, hogy a szörpöket lehetett egymással keverve is kérni. A
bodzát társítottam a málnával. Sofőrünk szódát ivott, a többiek meg sört
találtak maguknak. Ültünk a pusztában, beszélgettünk és nézelődtünk a koncert
kezdetéig.
Borit mostanában kihagytuk Szegeden
a koncerthelyszínek miatt. Tavaly még próbálkoztam a SZIN fesztiválon, de
annyira rossz volt a hangosítás a sátorban, hogy feladtam másfél szám után.
Gyakorlatilag élvezhetetlen volt. A pusztai koncerten szerencsére a
hangtechnikusok inkább a minőségre figyeltek és nem az extrém hangerőre. Régi
és új számok egyaránt elhangzottak. Volt egy 6 év körüli gyerek, aki jobban
fújta a szövegeket, mint én. A 3-4. sorban álltunk, nem tudtam megsaccolni
hányan lehettünk, de jó volt a hangulat elől a közönség soraiban. Bori most nem
sétált be közénk, mint Esztergomban, viszont felhívott egy férfit egy szám
erejéig a színpadra. Táncolt vele, majd csók is csattant. Összességében jól
felépítették a műsorukat, a koncert így teljesen szerethető volt, jó energiák
áramlottak oda és vissza. Néha ugyan rontott a zenekar, de ennek is megvolt ott
és akkor a maga bája.
