Királykő, hangerdő, Asaran Earth Trio
A pénteki napot előzetes terveinknek megfelelően
kirándulással indítottuk. Mivel az esős időt erőteljes felmelegedés követte, Bea
arra számított, hogy sok gombát fogunk találni az erdőben. Le is üzleteltük
kinek fogjuk odaadni, de egy régi, kukacos gombán kívül nem találtunk semmit. A
Királykőhöz indultunk, amelynek bazaltoszlopai Kapolcs fölé emelkednek. Nem
voltam túl boldog, amikor Bea a gomba utáni vágy következtében letért a
kijelölt turistaútról, és ment egyre beljebb és beljebb az erdőbe. Főleg, hogy
tölgyes erdő lévén tele volt a terep vaddisznótúrással, és én hallottam is
valami nagyobb testű állat csörtetését a domboldalban. A történetnek jó vége
lett, végül csak kikötöttünk a Királykőnél, de már dél volt, és tikkasztó
meleg. Fotóztunk egy keveset, és elindultunk vissza a faluba.
 |
| Kilátás a Királykőtől |
 |
| Szántóföldek, mezők, dombok |
 |
| A kapolcsi rengeteg |
A
turistaút a Kata Borháztól indul, így ha már ott voltunk, betértünk egy kávéra
a Harcsa Veronika Udvarba. Bevetettük magunkat az árnyékba, de engem csak
furdalt a kíváncsiság, hogy ki a déli vendége az udvarnak, ezért közelebb
mentem a színpadhoz. Nagyjából három és fél méterre lehettem a beszélgetéstől,
de nem hallottam belőle csak Veronika kérdéseit. Megkérdeztem a lábamnál ülő
hölgyet, hogy ő hall-e valamit, azt mondta nem, de ennek ellenére nyugodtan
elüldögélt a napernyő alatt. Próbáltam szájról olvasni, összpontosítottam a figyelmemet,
ennek ellenére sem sikerült egyetlen szót sem elkapnom. Talán sose fogom
megtudni, hogy milyen volt Fekete-Kovács Kornélnak együtt dolgoznia Ennio
Morricone-val. A beszélgetés után odamentem az udvar háziasszonyához, de ő csak
annyit mondott, miért nem mentem közelebb. Való igaz, hallótávolságon belül, a
nyakában lett volna még hely.
 |
| Interaktív énekes workshop Fekete-Kovács Kornéllal és Harcsa Veronikával |
Ami jó volt számomra ebben a déli
programban az az, hogy a végén megismerkedtem a hangerdővel. Mondjuk csak
távoli megfigyelőként vettem részt benne, de így is élveztem. Erdőből erdőbe.
Volt ebben valami megfoghatatlanul szép. Csukott szemmel érintésre elkezdeni
hangokat kiadni, végül belehullani a csöndbe, miközben belül tovább rezegnek a
hangok, és mindenféle érzéseket váltanak ki, elmondhatatlan.
A késő délutáni cirkuszi előadás
előtt visszamentünk Taliándörögdre egy kicsit felfrissülni. A következő
programig még olykor-olykor morgolódtam, hogy nem azért veszek karszalagot,
hogy küzdenem kelljen azért, hogy halljak is valamit. Ehhez még hozzácsaptam
hisztinek azt is, hogy ha egy fotósnak van egy 70-200 mm-es teleobjektívja,
akkor miért áll be a nulladik sorba hosszú percekig az ülő nézők elé fotózni. Azzal
a teleobjektívvel, mivel nem volt túl nagy a színpad, simán meg lehetett volna
csinálni a közeli felvételeket oldalról is, vagy a videós mellől, aki a
nézőtéren középen állított állványt. Értem én, hogy a fotós csak a feladatát
végezte, de… A többi fotósnak sikerült láthatatlannak maradnia.
 |
| A taliándörögdi fecskék |
A cirkuszt megelőzően, leválva a többiektől, a Momentán
Társulat Udvarában kötöttem ki. Ez volt korábban Palya Bea udvara, ahol annak
idején sok időt töltöttem a diófa árnyékában. Egy olyan produkciót
választottam, amiről nem tudtam semmit, nem volt időm utána nézni sem. Kellemes
meglepetés ért. Az Asaran Earth Trio olyan jó hangulatú koncertet adott, hogy
mosolyogva néztem utána még azt is a fedett buszmegállóból, hogy ismét szakad
az eső. Úgy éreztem baj nem érhet egy ilyen koncert után, így azon sem
aggódtam, hogy a Csigabusz késése miatt esetleg nem érünk oda a cirkuszba. Az
Asaran Earth Trio tagjai, egy horvát, egy brazil, és egy magyar hölgy, New
York-ban találkoztak egymással. Népzenei feldolgozásokat adtak elő énekelve és
ütőhangszereken kísérve. Áradt belőlük az életöröm és életigenlés. A koncert
hangulata annyira megragadott, hogy még a fényképezőgépemet is elfelejtettem
elővenni. Többek között ezért is szeretem Kapolcsot. Az ilyen meglepetésekért.
A nap további eseményeiről a következő bejegyzésemben olvashattok majd.
