Szabó Balázs Bandája – Fércelt álom

Szabó Balázs Bandája /koncert, Szeged, 2016.11.25/

Nem tudok olyan gyorsan élni és írni, mint amilyen rendszerességgel néhányan már szeretnétek olvasni tőlem, köszönöm mindnyájatoknak a visszajelzéseket. Péntek délután még úgy gondoltam valahogy eltitkolom előletek, hogy ismét koncertre megyek, de nem lehet szó nélkül hagynom Szabó Balázst és Bandáját. Ilyen ez a vidék, van, hogy hosszú hetekig nem találok eseményt magamnak, aztán meg felhalmozódnak, én meg önfeledten lubickolok bennük. Most egyszerre hallgatnék mindent, hiszen a lelkem egyik fele még ott maradt Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint lemezbemutató koncertjébe és albumába burkolódzva, a másik fele meg a zenét öltött magyar nyelv és irodalom szépségeit fogadná épp most is magába. A 2009-ben alakult Szabó Balázs Bandáját először Kapolcson, a Művészetek Völgye fesztivál ideje alatt, Palya Bea udvarában szerettem volna meghallgatni évekkel ezelőtt. Mivel azonban vissza kellett jutnom éjszaka a szállásomra, csak egy várakozásnyi idejű hangvillanás jutott ki belőlük a buszmegállóban. Sokáig kergettem őket, mire egy Csöndkabát koncert alkalmával végre helyet tudtam foglalni a zenei életükben. Ez volt talán a harmadik koncertjük, amin részt vettem, de ez volt közülük a leghangosabb, és ezen rojtosodott ki leginkább Balázs hegedűjének a vonója. Egy egyetemi klubban jártunk, aminek a nevét nem reklámoznám, de ennyiből úgyis kitaláltátok már, hogy hol. Balázs és a Banda elmondásuk szerint két éve jártak a klubban utoljára, nagyjából én is ilyen gyakorisággal járok le oda. A koncert elég későn kezdődött, jócskán elmúlt már 10 óra, a Banda előtt a Noémo zenekar lépett fel. Az utolsó számot csíptük csak el tőlük, így véleményt most nem tudok alkotni róluk. A közönség már elszórt füttyögéssel bíztatta a zenekart a koncert megkezdésére, mikor azonban megszólalt az első néhány dobverés, azt hittem megreped a szívem, de nem a gyönyörűségtől. Majdnem mindenhez hozzá lehet szokni, így igyekeztem arra koncentrálni a későbbiekben is, hogy ne hagyjam, hogy elrontsa a kedvem a hangosítás. Míg azonban erre koncentráltam csak sikerült bosszankodnom amiatt, hogy nem értem Balázs miről beszél két szám között, a szájról olvasástól elég messze álltunk meg. Balázs ugyanis nemcsak dalban és versben szeret beszélni a színpadon, hanem igazi mesemondó. Aztán bú – mondta egy mély búgó hang és elég sokáig kellette magát. Vajon tényleg ez lenne az élő zene varázsa? Hogy újra kell kezdeni egy számot, mert bú? Ráadásul ez kimondottan egy olyan Banda, akiknél nagy szerepük van a szavaknak. Befejeztem a panaszkodást, mert mindez nem a Bandáról szól, és inkább arról írnék, hogy mennyire csodálatos élmény volt együtt énekelni velük és a nagyszámú közönséggel a saját megzenésített verseiket, valamint a magyar irodalom nagyjainak impozáns sorait. Hiszem, hogy az érzelmeinkre, gondolatainkra rímelő versek dalban tolmácsolva közelebb hozzák az irodalmat mindenkihez. Felemelő érzés volt egyként beledalolni a térbe Radnóti Miklós és Grecsó Krisztián költeményeit. A koncert előtt nem gondoltam volna, hogy rekedten jövök majd ki a klubból, pedig halandzsáztam is közben eleget, mert ritkán vannak olyan nyugodt pillanataim mostanában, hogy leüljünk hármasban a vers, a dal és én. Minden nagy kedvencünk megszólalt, régi slágereket is elővettek kicsit új köntösbe bújtatva, sőt eljátszották a november 13-án debütált Fércelt álom című számukat is, amit már kívülről fújt a közönség nagy része, és már több mint 30 ezer ember hallgatta meg az interneten is. Az Apám a vadludakkal című szerzeményük, úgy vettem észre velem együtt sokakat megérintett még így klub körülmények között is, és most ragadnám meg az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmeteket egy színházi előadásra. December 2-án mutatják be Budapesten, a Nemzeti Színházban, Szabó Balázs Apám ablakából az ég című darabját, amire ugyan minden jegy elkelt, de már felkerültek az internetre a jövő évi előadások időpontjai is. Többek között ilyenkor sajnálom, hogy nem élek egy kicsit közelebb Budapesthez. Mondjuk akkor meg olyan lennék, mint egy telhetetlen méhecske, és ismételném egyfolytában a koncert végén is elhangzott, még, még, ez még nem elég felkiáltásokat. Most, mikor már kicsit lecsendesedett bennem ez a péntek esti felkiáltás, verseket olvasok, és arra gondolok, hogy egyszer kéne készíteni nektek egy összefoglaló bejegyzést megzenésített verses albumokról! Addig is hallgassátok Szabó Balázs Bandáját és ízleljétek milyen, amikor az irodalom igényes dallamként ér el hozzátok!